Sokat barangoltunk Tanítómmal, amióta találkoztam a Griffekkel. Álmomban is újra és újra felelevenedtek azok a képek és tanítások, beszélgetések, amiket folytattam barátommal. Érdekes, hogy egy Griff, azaz Aga nemzetség vagy ha úgy tetszik faj tagjának megjelenése, olyan volt, mint amikor az ember azt mondja angyalt lát. Én nagyon sokat töltöttem Tanítóm társaságában,  találkoztam Lemúriaiakkal, több gyógyítóval, megismertem a Föld történelmével együtt számtalan Csillagotthon és város elbeszélését, de angyalokról senki egy szót sem említett. De az Agák megjelenése, főként álmomban olyan volt, mint egy hatalmas gyönyörű páncélos testű szárnyas lényé. Rá is kérdeztem Mesteremtől, hogy jól látom-e. Az Öreg annyit mondott szűken, hogy:

- Jól.

Nem folytattam a beszélgetést vele, annál inkább arra koncentráltam, hogy megtudjam, mit nem tudok még. Veszélyes mezsgye ez a tudás, mert az ember minél inkább azt hiszi, hogy sokat tud, az okos hamar ráeszmél, hogy mennyi mindent nem tud még. Én is így voltam vele. Nagyon büszke tudtam lenni rá, ha megértettem valamit és utána itt a Földön gyakorlatban felismertem a szituációk mögött húzódó mély lelki tréninget. Ha ezt még jól is tudtam működtetni, akkor vérré vált. Így a fegyelem témakör, ami összetettebb volt, mint hittem, rengeteg időmet emésztette fel. Benne voltak azok a hasonló értelmű magyarázatok, mint önvállalás, hitünk szerint történő megélések, alázat és persze mind igaz is volt. De a fegyelem nem lenne fegyelem, hanem alázat lenne, ha pusztán az alázat fogalmi köreit foglalta volna magában. Éreztem, hogy ez annál mégis több. Valami összetett, valami kitartó és nehéz próba ez, a lelki evolúció egy olyan szintje, ahol az embernek mintha vizsgabizottság előtt kellene állnia és tettek formájában számot adnia tudásának összegzése képen. Álmaimban sokat láttam olyan összefüggő eseményeket, amelyek egy konkrét történetet meséltek el. Ezek a történetek valahogy megértettették velem, hogy minden egyes pillanatban cselekvően létrehozott teremtményeinket (kimondott szó, cselekmény, gondolat), megelőzi egy döntés. A döntéssel pedig utat engedünk a szónak, a gondolatnak, a tetteknek, hogy azt végre is hajtsuk. Döntéseinkkel tehát utat választunk, teremtünk. És teremtéseinkkel hatunk másokra. És itt jött a fegyelem. Vajon döntéseinket milyen prioritások, vagy tulajdonságok, vagy milyen személyiség jegyek alapján hozzuk meg? És vajon tudjuk -e, hogy ezen döntéseinknek mi lesz a következménye?

A fegyelem erre tanított meg. Döntéseink sok esetben hosszú távú dolgokat indítanak el az életünkben, amely utat utána járnunk kell. Legyenek ezek a döntések, akár hétköznapi emberi problémák vagy felvállalások. Ahogy ezeken gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy nekem is van pár ilyen emlékem itt a Földön is és persze nem földi életemben is, amik persze azon nyomban peregni is kezdtek szemeim előtt. A legemlékezetesebb, mint mindig, most is az Orionhoz kötődik.

Sokszor és sokat emlékeztem az Otthonomat jelentő Emmeron bolygóra, illetve teraszaira és gyönyörű, tiszta lélekhálóban történő működésére. Itt valahogy nem kellett külön tanulnom, mi az, hogy fegyelem, természetes volt, hogy mindenki látta a másik szándékát és a szándékunk szerint nyilvánultunk meg. Emmeron az Oriontól egy picivel magasabb dimenzióban, a 9. dimenzióban volt létező és létező most is.  Így, amikor el kellett hagynom Emmeront, a háború előtt, de annak előszeleként és okaként, az Orionon megjelenő sárkány nemzetségek, bár rokonságban álltunk, mégis mások voltak. Nem volt ilyen messzemenően egyértelmű a felelősségük kiterjedése, mint számomra. De persze, annyira meg Én nem tudtam, hogy mi is a fegyelem, mint a Griffek. Így az Orionon kialakított 4 támaszpont közül, Én északra kerültem, ahol az első lépés az volt, hogy kialakítsák bennünk azokat a tulajdonságokat, amiknek híján vagyunk. Na, ebből nagyon sok volt. Ezt ugyanis még Emmeronon is tanulnom kellett. Mondhatjuk, hogy sihederként kerültem a kiképzésekre. Így lényegében sárkányok közt nőttem fel, tőlük tanultam harcolni, a látást vagy megérzést elsajátítani, a falka vagy összetartozás törvényét, és rengeteg olyan lelki minőséget, amely segített azzá válnom, aki ma vagyok.

Egy alkalommal, amikor már vezetői szerepet töltöttembe és rangom is középmagas volt, olyan helyzetbe kerültem, amit a mai napig nehéz feldolgoznom. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni a problémát, hogy egy ember, egy lélek feláldozható -e, hogy a többieket megmentsük? A rám bízott 12 sárkány harcossal az volt a dolgunk a háború hajnalán, hogy felderítést végezzünk az Orion Vega oldalánál található kapunál történt eseményekről. A Vega kapuja volt az egyik szárny, ahol a Sötét oldal seregei, a hatalom éhesek betörtek az Orionra. Már több napja nem volt semmi hír a kapu őrzőiről, így néhány felderítő csapatot küldtek az északi támaszpontról. Az egyik felderítő csapatot én vezettem. Elszánt voltam és tettre vágyó, továbbá meg voltam győződve róla, hogy annyira felkészült vagyok, hogy gond nem lehet. Természetesen ez lehetett az egyik oka annak, hogy lett gond. Azon kívül, ami eleve volt. Már a kapuhoz közeledve rettenetesen rossz előérzeteim voltak, messziről kiszagoltam a veszélyt. Sötét volt, már pár napja nem láttunk fényt sehol. Mindenhol az élettelen halott dolgok vették át az uralmat. (Olyan volt, mint, amikor Mordor felé megy az utazó a filmekben.) Ez a kép szinte elhitette velünk, hogy senki nincs a közelünkben és néhány másik szakasz ezt tényként kezelte. Én nem értettem egyet vele, mert a kaput őrző sárkányok maradványait se találtuk meg, pedig igen közel voltunk már. A Vega kapuját képzelje úgy el mindenki, mint egy hatalmas korong alakú zárszerkezetet, amely zárszerkezet belsejében fénynyalábok vannak, amik csak azt engedik át (be), aki ezen fény rezgéseinek megfelel. Mondhatjuk úgy is, mintha maga a fény olvasná le az ide érkezők DNS-ét és érzékeli azok szándékát. Mint egy intelligens fény központ. A kapukat rendszerint két KOS őrizte. Ezek a kosok, olyan lények, akiknek nagy becsontosodott szarvaik mentén a koponyájuk összenőtt és a koponyán belül 12 agyuk volt. A 12 agy együttesen, mint egy szerver működött, aminek következményeként a szemük több dimenzión át volt képes látni az eseményeket. Ők voltak a kapuőrök. Előre látták mi fog történni, ki közeledik és milyen szándékkal. A kapuőrei mellett sárkányok védték és engedték be az Orionra érkezőket. Jelentős erőt képviseltek. És most egy árva lélek sem volt érzékelhető a kapunál. Jómagam még nem találkoztam Kosokkal, így elképzelni sem tudtam, hogy mekkora erőt is jelentenek, csak az elbeszélésekből tudtam erre következtetni. De az azért gyanús lett, hogy egy 35 méter magas, mindent látó lény, hova is tűnhetett el nyomtalanul.

Szépen lassan közeledtünk a Kapu felé, amiről még azt érdemes tudni, hogy maga a kapuhoz bejutni sem volt egyszerű. Nem a pusztában állt a semmi közepén, hanem az Orion egyik védett, sziklákkal és magas hegységekkel körülvett, jól védhető helyén. A bejutás is több lépcsős volt, ahol szintén sárkány harcosok voltak százával szolgálatban, hogy biztonságos legyen a dimenzióugrásokkal történő ki és bejutás. Sőt, néhány magas Tanító, ha úgy tetszik Bölcs is jelen volt ebben a komplexumban, mint a Tanácsot képviselő erő. Most pedig senki. Minden porrá zúzva, szinte még romok sem maradtak. Olyan volt, mintha egy hatalmas robbanás történt volna, ami mindent elpusztított. A robbanás ésszerűnek is tűnt, hiszen ha a fénynyaláb, ami a kapuban működött vagy forgásában, vagy rezgésében eltért a helyes működésétől, akkor bizony olyan feszültség keletkezhetett, amely robbanáshoz vezetett. A robbanás, pedig mindenkit képes volt elpusztítani. Csak mégis zavart az a dolog, ami kérdések formájában az agyamban cikázott, hogy:

- Hogy alakulhatott ki az „üzemzavar”?

- Ha valóban robbanás történt, akkor is hol vannak a maradványok? Vagy ennyire elégetett mindent?

- És ha robbanás volt, ami elégetett mindent, akkor hol vannak a sötét oldal seregei, mikor nyitva a kapu?

Sorra érkeztek a többi szakasztól is a hasonló jellegű információk, miszerint por és hamu van mindenhol és semmi más. Nyugtalanító volt ez az egész ügy. Gyorsan jelentettünk feletteseinknek. Vezérem üzenetében egyértelműen utalt rá, hogy amit nem látunk, az nem jelenti azt, hogy nincs. Én is éreztem. Sőt tovább megyek. Érzéseimben úgy véltem, hogy egy ideje figyelnek minket, csak nem tudom kik és honnan. És itt követtem el a második hibát, amely azt gondolom az a döntésem volt, amely nélkülözte a fegyelmet. Megérzésem ellenére, tovább vonultam a kapu felé, persze csendben, lopakodva. Mindannyiunk döntésének megfelelően. Amikor egy bizonyos körbe értünk, a kapu belső nyalábja, mint egy sötét, fekete felhő forogni kezdett és a kapu mögött megjelentek a sötét oldal kolónia űrhajói. Életemben nem láttam még ekkora sereget. Három kolónia űrhajó, vagy egy tucat anyaűrhajó és milliónyi harci gép. A kapun csak néhány harcos lépett át, harci gépeikkel együtt. De ez a néhány harcos is, akkora túlerőnek bizonyult, hogy harcosaimat vissza kellett rendelnem, annál is inkább, mert úgy látszott mögénk akarnak kerülni, elvágva így minket saját utánpótlásunktól és menekülő útjainktól. Ekkor történt, hogy egy sárkányharcosom bent ragadt a gyűrű közelében. Egyedül tartotta magát, de miután mi hátráltunk, minden szem őrá szegeződött. Borzalmas volt érezni a bennem megjelenő tanácstalanságot, hogy mi is a jó most. Vezényeljem a harcosokat vissza a biztos túlerő martalékainak, vagy engedjem el őt, aki egyedül harcolt mindannyiunkért … Az utóbbi mellett döntöttem.

A belső fegyelem hiánya miatt kerültem egy olyan helyzetbe, ahol mások életével kellett fizetnem. A döntés súlya rányomta bélyegét további vezetésemre, és millió elemzésem, gondolatom telt azzal, hogy megértsem milyen tulajdonságom írta felül megérzésemet. Ezt a borzalmat, még élek nem felejtem és nem is felejtettem el. Egyik döntésemmel sem tudtam sosem jóvátenni annak az egy léleknek a halálát. Bármennyit is mentettem meg, az Övét nem tudtam.

Bárhol is van a Világban most, tartozom neki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.