Vajon mi a szerelem?

2014.06.17. 00:55

„Egy szerelem nem van, eredendően nem jár. Attól válik azzá, hogy mit teszünk bele!”

 

Nemrégiben volt egy fiatal kliensem, aki pánikbetegséggel jelentkezett be. A telefonban már ecsetelte, hogy ő tulajdonképpen napjában többször rosszul van, leizzad, elveszti a határozottságát, légzési problémái vannak és gyakorlatilag nem tudja kontrollálni a rosszul létét. Neki azonnal segítség kell, mert most kezdte az egyetemet, de egyszerűen képtelen tanulni, koncentrálni. Természetesen az első ülésen mélyebben kifaggattam arról, hogy mikor, milyen körülmények között mutatkoznak a tünetek és persze hogyan is indultak ezek a rosszullétek.
Csakhamar eljutottunk egy hölgy személyéhez, akinek közelében, sőt sokszor már a vele való fikciók pillanatában is  jelentkeznek bizonyos izzadások, nehézlégzés, kontrollálatlan viselkedés. Kezdett elég egyértelmű lenni számomra, hogy itt nem holmi idegen eredetű, gyanús betegségről van szó. Meg is kérdeztem tőle:


- Nem vagy véletlenül Te inkább szerelmes?


A fiú elsápadt, de azonnal erős védekezésbe kezdett, hogy Ő bizony tudja mi a szerelem. 16 évesen ugyan megismerte élete szerelmét és ismerve az érzést, ez nem az.

Ezen élmények után arra a következtetésre jutottam, hogy nem biztos, hogy amit szerelemnek hiszünk az valójában az. De akkor mi?

 

Mi a szerelem?

 

A kérdésre nagy íróink, költőink és számtalan híresség, magánember kereste már a választ. Nézzünk néhány elgondolkodtató választ a művészetek tollából.

„Tudod mi a szerelem? (...) Látni azt, amit senki más nem lát. És hagyni, hogy a másik lássa azt, amit senki másnak nem akarsz megmutatni.”

Luca Di Fulvio

„Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.”

Márai Sándor

„Ócska kis közhely, Gyönyörű törvény, Hogy a szerelem örvény.”

Ákos

A szerelem kérdésével számos filozófus, pszichiáter és pszichológus is foglalkozott már. Egyik legismertebb teóriája Sigmund Freudnak van, aki alapvetően a szerelmet a szexualitás eszközének tekintette. Korábban Platón görög filozófus a szerelmet két lélek sorsszerű összefonódásaként fogalmazta meg. Ezen lelkek egyesülését tekintette a szexnek, vagyis szeretkezésnek. Itt tehát a szerelem lélekből fakad!

A szerelem sok összetevős. Ezt már a modern filozófiai pszichológiai irányzatok is így vélik és a szerelem háromszögelméleteként tartják számon, melynek legfőbb összetevői: a szenvedély, az intimitás és az elköteleződés.

A legkézenfekvőbb megközelítés azonban a mai kor emberének a legnagyobb vívmánya.
Kit akarok: társat? vagy párt? Persze erre most mindenki azt mondja, hogy persze, hogy társat. De vajon tudjuk-e mit jelent társnak lenni? Négy betű: TÁRS. És mégis milyen mély szó ez, milyen mély tartalom.

A társ-szerelem a világ legnehezebb dolga. Nem a szenvedély uralja, nem is a nagy ő érzése, és nem is az a pillanat, amikor azt szoktuk mondani, hogy: " mintha ezer éve ismerném"…

A társat nehéz észrevenni, nehéz meglátni! Nehéz, mert ehhez a látáshoz a Szívedre van szükséged, ami kész arra, hogy megnyissa, megmutassa magát valaki ismeretlennek. Valakinek, akinek érzékszerveid által okozott megjelenése életedben kockázattal, sőt hibáinak morzsolgatásával kezdődik. Látod benne azt, amit nem akarsz elfogadni, ami sok esetben elveiddel, gondolataiddal, sőt életfilozófiáddal is ellenkezik. Egyszerűen mást vártál. Másikat. Nem ő szerepelt a fejedben előirányzott gondolataidban, amikor vágyaidat képekbe öntötted, nem ő volt. Nem.


Aztán szépen lassan kezdesz belebonyolódni, nyitni efelé a figura felé. Ahogy kezded megismerni, millió dolgot találsz benne, ami nem tetszik, egyre többet és többet. De mégis azt érzed, ahogy haladsz előre a megismerésben, hogy dolgod van itt. Illúzióid nincsenek. Tények vannak: ez nem az. Nem ő. Nem a párom.
Jön a mindent elsöprő kérdés.

 

Akkor ki?


A napok és a hetek telnek. Olyan tettei vannak Feléd, amiket más nem tett meg sosem. Kezded látni, hogy csak Téged figyel, nem lát mást. Érzed, hogy jó kapni. Olyan lassú ez, ahogy lassan megismered, megismer. Nem vagytok egyformák, de mégis ezt valahogy "felnőttesen" tudod kezelni. Megbeszélitek. Beszélgettek. Figyeltek egymásra! Szépen lassan kezd lényegtelenné válni, hogy mije van, vagy nincs. Hogy milyen autóban ülsz vagy hogy van- e gyémántgyűrű és márványpadló. Az számít, amit ad: LÁT! Csak Téged!

Haladtok előre és megküzdesz millió helyzettel, ahol a külsőségek eltörpülnek, de a hibái, amik jellemdolgát képezik, mégis zavarnak. Mégis türelmesebb vagy, valahogy elfogadóbb. A kockázat, amit félelemmel társítottál elmúlik. És egy reggel arra ébredsz, hogy megváltoztál. Más vagy, mint, aki Ő előtte voltál. De nem miatta. Nem! Hanem, mert Te akartál! Úgy változott odabent minden, hogy észre sem vetted. Más vagyok!

Olyan táncot jártál, ahol a két lélek minden pillanatban egymás szemét nézte. Talán, mint egy ringben, ahol néha harcoltok, néha béke van, de mindig egymás tekintete jelenti az utat! Ez a tánc, a kettőtök tánca a Szerelem!

Úgy hiszem, hogy azaz ember, akiért hajlandó vagy változni, magadból újat teremteni, Ő a Társ! Aki ujjá teremt! Önmagaddá!

Namasté
Kata

 

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:

JÚLIUS 5. Szombat reggel 9.00 - CSALÁDÁLLÍTÁS Buda – Gazdagrét
JÚLIUS 13. Vasárnap 14.00 - CSALÁDÁLLÍTÁS Pécs

Köszönöm, hogy elolvasod, hogy megosztod.
Ha kérdésed van, írj ide: lelekesszencia@gmail.com

kezek_szív_piros2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr526308634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása