Hajnalodott, a Nap már sugarait meresztgette a szűk látóhatáron, könnyű levegő szállt, aminek szólama a szabadság dalát dúdolta. A madarak már régen fent voltak és finom kis hangjaikkal ébresztgették a magam fajtát. Szép lassan kezdtem kinyitni a szememet. Felettem a fák lombjain keresztül szűrődött be a Fény, és a levelek táncát figyeltem, ahogy a finom, meleg szél bele-bele kap.

- Hol vagyok?- fogalmazódott meg bennem hirtelen.

Oldalra fordítottam tekintetem, és a messzeségben a szikla ormán megláttam Őt, a Mesteremet, Örök Tanítómat. Éppen befejezhette szokásos reggeli szertartását, amit bátran neveznék meditációnak. Ebben a meditációban rendszerint a reggelt köszöntötte, a természetet és az életet. Szépen lassan közeledett felém, miközben én igyekeztem feltápászkodni és kibújni a barna pokrócokból, amelyek az éjszakai hidegtől védtek meg. Ahogy az Öreg odaért, azonnal kérdezősködni kezdtem.

- Hol vagyunk? És mi történt?

- Ott vagyunk, ahol este tábort vertünk. - válaszolta a maga természetes hangsúlyával. Annyira bírtam ezeket a mondatait. Úgy tett, mintha semmi nem történt volna, pedig valahol éppen tudta, hogy miért vagyok összezavarodva.

- Jó, de mi történt? – faggattam volna tovább.

- Sok minden történhetett, ha ilyen összezavarodott vagy. Induljunk, közben elmeséled.

- Jó. - gondoltam. Naivan elfogadtam az Öreg válaszát, még át is futott a fejemen, hogy tényleg nem tud semmit.

Szép lassan kezdtem összepakolni, miközben kezdtem feleleveníteni a történteket magamban. Emlékeztem a tábortűzre és a Lemúriai Nőre, aki a tűzön keresztül nyitott valamiféle átjárót, és persze a Griffekre, akik tanításai még mindig bennem égtek.

- Mindez álom volt? –hasított belém a kérdés, amit sikerült egy pillanatnyi megállás közepette hangosan is kimondanom.

- Az a gyanúm. –válaszolt az Öreg.

Kedves, derűs arca volt. Elhittem neki, hogy tényleg semmit nem tud. Így miután tábort bontottunk, szépen lassan elindultunk és folytattuk utunkat a hegygerincről lefelé. Az úton megdöbbentően szabadnak éreztem magam, valamiféle olyan érzés volt ez, hogy semmi nem fog, nincs többé múltbéli félelmem vagy fájdalmam, vagy legyőzendő kérdéseim. Szabad voltam és teljes nyíltsággal, sőt kíváncsisággal vártam, hogy mit hoz a jövő számomra. Vártam az ÚJAT, vártam, ami érkezik hozzám, valami más, mint eddig.

Az út során elmeséltem Tanítómnak, amit álmodtam, amit átéltem. Folyamatosan meséltem, szinte megállás nélkül. Az Öreg pipáját pöfékelte, néha elkomorodott, néha mosolyt csalt arcára a mondandóm. Szép lassan bandukoltunk az ösvényen, tisztások mellett haladtunk el, ahol a tavasz hírnökei már bontogatták szirmaikat. Nagyon szép volt.

Miután elmeséltem a teljes álmomat, vagy inkább emlékeimet előző életeim most is rám ható eseményeit, az Öreg megkérdezte.

- Mit tanultál ebből?

- A fegyelmet! – vágtam rá rettentő magabiztossággal és erővel.

Az Öreg megcsóválta a fejét, nem szólt semmit, csak szépen lassan elindult. Nem is értettem mi ez a fejcsóválás, holott olyan világosan megértettem mit is jelent a törvények tisztelete és azok be nem tartásának következményei. Rohantam az Öreg után és faggatni akartam. De mielőtt bármit mondhattam volna, visszafordult és azt mondta:

- Gondolkodj! A valódi tanítások mindig a cselekedetekben rejlenek. Hiába van a fejedben gondolat, sokszor éppen a gondolat akarattá tételétől nem látod a valódi tanítást.

Rettentően meglepett. Annyira büszke voltam arra, hogy mennyire értek mindent, erre tessék. Persze tudtam én, hogy mindig akarunk. Vannak tervek a fejünkben, azt hisszük, az valódi belső vágy. Aztán a tervek sorra kudarcba fulladnak és persze nem értjük miért. Pedig a válasz egyszerű: Sosem voltam ezek a tervek valódi tervek. A sorsomat nem ezek mentén írtam meg. A valódi tanítások lélektől-lélekig szólnak.

Fel volt adva a lecke rendesen. Úgy látszik, van még mit tanulnom, gondoltam. És szabadságom szelleme átterelődött arra az újra, amit vágytam még délelőtt megélni. Gyorsan szembe jött.

Így azokat a napokat nagyon sok gondolattal és kérdések özönével töltöttem el…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.