Mint minden fajnak, az Agáknak is van tanításuk. Az ember számára ezek a lelki evolúciójának mérföldkövei, amelyek megértése által Lelke gazdagabb, elméje szélesebb spektrumú és nem utolsó sorban erősebb lesz. Az erő mindig Lélekből származik. Az erő a mag, amely a tapasztalatok megélése után szökken szárba, ezáltal válik a HIT valódi lelki energiává. Ez teszi sorsunkat motiválttá és a céltalanságot megértéssé formálja. Olyan törvények vesznek minket körbe, amelyek akkor is hatnak Ránk, ha nem értjük vagy nem akarjuk meglátni ezeket. A teremtés önmagát beteljesítően működik.

Ezeket az egyszerű, mégis mély értelmű tanításokat már megtanultam, értettem és használni is tudtam. A Sárkányok között megtanultam mindent, ami ahhoz, hogy harcoljak, lelki erőm legyen és Igaz Úton járjak tudnom kellett. Szerettem így élni.

Az Agák, azonban mások voltak. Zártak. Rettentően zártak. Külső szemlélő számára, olyan volt a megjelenésük és viselkedésük, mint egy elit kommandóé vagy egy nagyon zárt és titkos csoporté, akik látnak mindent, de nem kívánnak vegyülni a tömeggel. Az avatatlan szemnek talán ez a fajta viselkedés nagyképűnek tűnhetne vagy felsőbbrendűnek határozná meg. Pedig viselkedésük sem kimért nem volt, sem a másság tudattal nem volt átitatva. Mindössze nem tettek vagy mondtak többet, mint amit az adott pillanat megkövetelt. Inkább olyan érzése volt az embernek, mintha figyelnék őt. És ez a figyelés többet elárult nekik, mintha beszéltünk volna vagy érintkeztünk volna. És éppen ez volt a kulcs. Ők nem hittek másnak, vagy másban, mindössze magukban. Olyan belső érzékelésük volt, ami stabillá tette őket saját megérzésükben. Bár ez több volt, mint megérzés. Képekben látták a velük kapcsolatba kerülő lelkek múltját, történelmét, de még döntéseik lehetséges jövőbeni következményeit is. Elképesztő tisztaság uralkodott Bennük. Viselkedésük, pedig a fegyelem törvénye szerint nem tette lehetővé, hogy beavatkozzanak bármely lélek sorsába. Erre csak és kizárólag Tanácsi engedéllyel kerülhetett sor. A Tanács, pedig minden tapasztalni vágyónak megengedte, hogy ezen döntésekkel olyan utat válasszon, amit szeretne. Hiszen döntéseinkkel utat választunk, amely utak mentén megtapasztaljuk döntéseink súlyát.

Az Agák ezt tudták. És minden döntésüknél pontosan feltérképezték, annak lehetséges következményeit. Fegyelmet tanultak, hogy döntéseik ne öncélú erőfeszítések legyenek, hanem a jövő alapkövei. Mi sárkányok, és különösen Én sárkány, a fegyelemmel nem voltunk túl jóban. Ellene sem. Csak nehéznek bizonyult. A parancsok, amiket másoktól kapunk, legyenek Tanítók vagy Vezérek, mivel feljebbvalóktól voltak valók, egyértelműebbek voltak és lényegében a felelősség is megoszlott. Így könnyebb volt elviselni a súlyát a következményeinek.

Hosszasan gondolkodtam azon, hogy vajon bírom-e ennyire a tudást magamban, hogy hatalommá formáljam? Az első meghívót az Agáktól, ezért utasítottam vissza. Nemet mondtam. Nem ismertem annyira a törvényeket, hogy azok közül ki is tudjam választani melyik a helyes egy-egy szituáció rendezésére és ennek megfelelően döntsek mások sorsába beavatkozva. Mindezt úgy, hogy annak a léleknek csak is a javát szolgálhatja ez a döntés. Látni mindent előre, hogy mivel teszek jót, sokszor olyan esetekben is, ahol a lélek maga, aki a segítséget kérte nem hitte el, hogy ez neki a helyes. Még nem látta, hogy pillanatnyi fájdalma csak ilyen úton módon enyhíthető. Nem, ez nem volt nekem való. Féltem a hatalomtól, annak még tiszta eszközeitől is. Észnél kellett nagyon lenni, hogy szándékom kristály tiszta legyen. Magam tenni mérlegre. Rettentő nehéz.

Második meghívóm a Griffekhez egy olyan pillanatban talált meg, ahol a szándékom minden helyzetből megkérdőjelezhető lett volna. Mint mondtam a Sárkányok Nemzetségében a bevésődés nem talált Rám. De voltak olyan pillanatok, amikor a vonzás oly mértékben erős volt, hogy akár azt is hihettem volna, ez az. A Nagy Háború előtt és még előtte a Sárkányok nemzetségén belül több Klán élt. Pontosan 172 Klán értette ezt a nyelvet. Sárkányul beszélni a puszta erő és harc volt. Szerettem így élni. Ezek a klánok minden 4. évben összemérték harci tudásukat egy torna keretében. Itt minden klán legjobb harcosait képviseltette. Voltak egyéni és csoportos mérkőzések, kisorsolt mérkőzések, ahol több klán hasonló harcosainak kellett egy csapatot alkotnia. Ezeket a tornákat nagyon vártam. Mind egyéni, mind csapatjátékban erős voltam. Sokszor verhetetlen. Nem mondom, volt egy két torna, főként az első időkben, ahol erősen elvéreztem, és nagyobb mellénnyel indultam neki. De Achónként ezek a tornák rendszerint vitathatatlan győzelemmel zárultak. Az egyik ilyen torna alkalmával figyeltem fel egy másik Achónra, akit eddig nem láttam a tornákon. Éppen átszellemülten készültem csapatomat a háttérből stratégiailag eligazítani, amikor megjelent mellettem. Energiái erősek voltak és tiszták. Rám célzott velük, Engem fürkészett. Éreztem mindent, de nem fordultam felé. Szigorúbb voltam ennél magamhoz és a csapatomra koncentráltam. A tornát megnyertük, az Achón eltűnt. Jóval később, pár nap elteltével a sorsolás útján ismeretlen nevet húztam ki partnerként. A küzdőtéren vártam partnerem, amikor megcsapott ugyan az az erős energia. A véletlenek az Orionon nem léteznek. Vagy a sors kezdett el megtréfálni gondoltam, egy tudatos próba ez, vagy valami jel, amit értenem kellene. Ahogy morfondíroztam magamban megjelent Ő. Ezüst páncélt viselt aranyozott szegéllyel, aminek mellvértjét egy hatalmas szárnyas oroszlán borította. Minden klánnak voltak szimbólumai, ismertetői, amivel megkülönböztették magukat. A szárnyas oroszlán a bátraké volt. Olyan harcosoké, akik nem ismerték a félelmet, nem féltették magukat. Gyerekkoruk óta így képezték őket. Voltak persze furcsa szokásaik. Kegyetlennek bizonyultak más klánokhoz képest. A gyengéket elűzték törzsükből és gyermekiket 9 éves koruktól nem anyjuk, hanem a törzs férfi tagjai nevelték. Cél a tökéletes magabiztosság és egy olyan magány kialakítása, ahol minden harcosnak meg kellett tapasztalnia, hogy csapat nélkül, egyedül mit is ér. Hosszú időkre hagyták magukra a harcosokat nehéz élethelyzetekben. Magasak voltak, testük tiszta izom, sokszor hegekkel tűzdelve, amit büszkén viseltek. Hajuk hófehér volt, hosszú és érdekes fonások tarkították. Arcvonásaik markánsak voltak, tekintetük mégis meleg. Szemük halvány kék volt, szinte fehér. Így nézett ki Ő is. Rápillantottam. Ő már nézett. Meghajoltunk egymás előtt. Nem beszélgettünk, hiszen értettük egymás energiáit. Harcaink együtt sorra nyeréssel végződtek. De minden egyes ütközet után mindketten eltűntünk klánjaink kíséretében, szót nem váltottunk. Érdekes szövetség volt a mienk. És néha azt hittem több ez. A szokás az volt, hogy a nyertes összesorsolt pár a végén egymással küzd meg. Éreztem sokszor, hogy tudatosan fürkészi, sőt kémleli sok esetben azt is, hol vannak gyenge pontjaim. Figyeltem erre is. Talán ezért sem akartam közelebb kerülni. Bár rettentően vonzott. Nem éreztem még ilyet. Aztán a nyerő párosnak elérkezett a veszte. Egymás ellen kerültünk be a ringbe. Gyors volt, rettentő gyors. De Én jobban átláttam a stratégiát. Ezt Ő is pontosan tudta. Tudta, hogy látom, amit kigondol, amiket képekben futtat. Három napig küzdöttünk egymással. Rettentő volt. Sajgott minden részem, tenyerem vérben forgott harci szerszámaim forgatásától. Vesztét koncentrációjának alábbhagyása okozta. A csatát megnyertem. De büszke nem voltam. Inkább azt éreztem, hogy vége valaminek, ami más volt, mint, amit eddig éreztem. A győzelem után kaptam meg a Griffek újabb meghívóját. Ahogy a meghívót morzsolgattam lakhelyemen, az Achón belépett a sátor lefüggönyözött bejáratán. Meglepett. Meghajolt és átadott egy írást. Az Orionon nem pergamenek voltak, hanem emlékeink összessége kristályokba vésve. Egy élő képes vetítő, amik kibontódnak illetékes kézben. Átadta és ismét meghajolt, majd eltűnt. A kristályt kibontottam. A Harcos minden érzése benne volt, attól a pillanattól, hogy meglátott, megérzett engem. Ugyan azt érezte, mint Én. Valami mást. Talán földi nyelven szerelmet. Örültem neki. De ahogy peregtek tovább a képek kibontakozott egy másik női alak is. A bevésődött párja. Megértettem Őt. Nem közeledhetett. Eskü fogta. Tiszteltem, vonzódtam, de elengedtem. Ahogy ránéztem a meghívóra tudtam, hogy nem vagyok rá készen, hogy félre tegyem saját érzéseimet a törvények mögé. Egy ilyen helyzetben lehet, hogy megdőltem volna. Most sem a bevésett törvényt ismertem el, hanem az Achón párját tiszteltem és Őt magát is. Minden Nőt valahogy tiszteletben tartottam, aki igaz volt. Ez a nő az volt. Harcos. Tiszta. Szerette Achónját. És ezt pontosan tudtam. Nem a törvény érdekelt. Nem. Így a meghívót ismét visszautasítottam.

Nem is reméltem, hogy harmadjára is ér, olyan megtiszteltetés, hogy megkaphatom a Griffek elismerését, vagy érdeklődését. De megtörtént. Itt visszautasításom oka a csapatszellem volt. Úgy éreztem csapatomnak szüksége van Rám. Bennem bíztak, vezérük voltam. Most nem távolodhattam el tőlük, amikor a háború a nyakunkon volt. De, akkor ott elhatároztam, ha 4.-jére is megkapom a meghívót, akkor fejtörés nélkül elfogadom azt.

Így a Nagy Háború végén, Emmeron elpusztulása pillanatában, amikor úgy éreztem nincs miért és kiért élnem, a Griffek megmentettek. Megérkezett a 4. meghívó. Az Új Élet behívója. Fájdalmam elviselhetetlen volt, Szívem kitépődött, Klánok tűntek el nyomtalanul az Orionról. Harcosok milliói haltak el, és családok szakadtak szét végleg. Ebben a pillanatban a Griffek, az Agák új Családot kovácsoltak meghívóikkal, egy olyan Szövetséget, amely visszaszerezte Őseink Fény Birodalmát.

Hála, hála, hála…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.