A Griffek Földjén (1.rész)

2014.02.25. 23:01

 

Mikor ráébredtem, hol is vagyok pontosan a Boldogság nagy betűs érzése öntötte el egész lényemet. Régóta tudtam, hogy a boldogság nem érzés. Ezt Bölcs Tanítóm magyarázta el, amikor egyik alkalommal, arra kért, hogy engedjek el valakit a szívemből. Ez a valaki már teherré vált, közös utunk nem volt már, emlékeim része lett. A múlt pedig arra való, hogy jegyezze tanulásaink mérföldköveit, nem arra, hogy visszahúzzon. Amikor arra koncentráltam, hogy elengedjem az illetőt, akkor a megbocsájtás fázisa helyett, az elfogadáson keresztül tettem mindezt. Az alázat kapuja volt, aminek lényege, hogy „Minden így jó, ahogy van”, és az élet egy folyamat. Ha folyamatként szemlélem, akkor megértem, hogy kezdetek és végek nincsenek. Pillanatok vannak, amelyben üzenetek, tanítások rejlenek. A pillanat, akkor enged tovább, ha megértem annak lényegét. Ennek a kapcsolatnak, kapcsolódásnak is megértettem az üzenetét, és ezzel megszűnt létezni a kapcsolat nyomasztó múltja. Ahogy megértettem, olyan felszabadult lettem és vidám, amely érzések együttes megjelenése adta számomra a Boldogságot. Jó volt érezni. Kérdezgetni kezdtem az Öreget:

- Ha éppen elengedek, tudom, hogy valaminek vége, persze értem, hogy miért, akkor hogy érezhetem ezt? A boldogság nem olyan, amikor valami beteljesül?

- Beteljesült. – válaszolta. Éppen most teljesítetted be, amiért az adott Lelket Sorsodba behívtad. Ez volt a dolgotok. Nem több és nem kevesebb.

- Értem. Akkor a boldogság megértésen alapul?

- Megérteni és megtenni, vagyis megélni az adott pillanatok üzenetét és lényegét. Legyen az éppen elengedés, szomorúság, harc, vagy bármi, amit ott, akkor érezned kell!

- Tudat. Nem érzés.

- Úgy van. Azt jelzi, hogy éppen ott vagy, azt teszed és érzed, amit akkor kell. A tökéletes harmónia sorsod és közted. Érted a Lelked, abban a pillanatban!

Egy pillanatra megálltam és elmosolyodtam, ahogy erre a jelenetre gondoltam. Most is ezt éreztem. Boldog vagyok! Tudtam, hogy itt kell lennem, és Sorsom szerint teszem mindezt.

Emmeron 7. terasza az egyik legszebb és leglakatlanabb volt mind közül. Maga a Galaxis nem olyan volt, mint ahogy mi itt a földön el tudnánk képzelni. Függő teraszokból állt, amik olyan lebegő szigetekre hasonlítottak. Méretük egyenként is nagyobb volt, mint a Föld. Sok esetben Napunknál is nagyobb. Ezen teraszok Szövetsége adta Emmeron teljes egészét. Összesen 9 terasza volt, amely teraszokon a különböző fajok, népek, más-más tudat szinten tanították a Fény törvényeinek összességét, annak rendszerét. Ezen gondolatok közepette, elkezdtek betódulni emlékeim még földi reinkarnációm előtti időkből, amelyek azt mutatták meg, hogy kerültem kapcsolatba a Griffek hátán lovagoló Nemzetséggel, az Agákkal.

Akkori tudatom szerint az Orion lovagjai között éltem, rangom szerint Achonként. Ezek a lovagok Sárkányok hátán tartották és tartatták be a rájuk bízott területeken a törvények tisztaságát. Ahol a törvényt valamiért megsértették, vagy egyéb sötét energia volt észlelhető, a sárkányok voltak, akik mint egy kommandós csapat megjelentek és rendet tettek. Nem voltunk törvényalkotók, vagy mások, mint akikkel szemben gyakoroltuk tudásunkat. Rengeteg időbe telt, amíg jómagam is megtanultam a Fény Alkotmányát, majd minden létező törvény rendszerét, legyen az bolygó, galaxis, faj vagy nemzetség. A tanulás mellett a harc művészetét is el kellett sajátítanom. Talán ez volt a könnyebb, annak ellenére, hogy rendkívül kemény fizikai megerőltetéseken mentem keresztül kiképzésem során. Ahogy egyre tisztábban tudtam a törvények szerint élni, rangomban is egyre magasabb szintre jutottam. Nem minden lovag képes ezt végigcsinálni, sajnos a kísértések és a könnyebb út lehetősége, vagy a kitartás és hit próbák nehézsége megtöri őket. Én, azonban nem éreztem ezt sosem olyan gyötrőnek és nehéznek, mint egyesek. Sok esetben értettem is miért.

A sárkánnyá válásnak több lépcsője volt, pontosan 7 alapfokú kiképzés és még 2 magasabb szintű, amely lényegében valamiféle vezérségre adott jogot. A 7 alapkiképzés után megtörténik az első komolyabb megmérettetés, aminek kezdeteként a Vega csillag sötét gyomrában kell megküzdened az sárkánnyal. Tulajdonképpen nem is küzdés, mint inkább megszelídítés a cél. A sárkányok hatalmas intelligens lényei ennek a csillagnak. Látásuk, hallásuk és szaglásuk rettentő kifinomult, messziről megérzik az idegent. Vezérem és kiképzőm világosan elmagyarázta, hogy nem Én választom a sárkányt, hanem Ő Engem. Ezért, amikor ledobnak a Vega sötét sziklái és fennsíkjai közé, a félelem érzését gyorsan oszlassam el magamból, mert a sárkányok messziről megérzik ezt. Majd további jó tanácsként elmondta, hogy bármi történik, csak tisztelettel és alázattal álljak a lények előtt. Elmondva nem tűnt olyan nehéznek. Amikor megérkeztem a Vega beavató pontjához, már komolyabb volt a dolog.

Egy sötét fennsíkon sikerült talajt érnem, ahol körülnézvén nem tűnt annyira vészesnek az ügy. Egy pillanatra meg is nyugodtam, hogy nem lesz itt semmi gond, túl volt ez a téma lihegve. Ahogy éppen eljátszottam a gondolattal, szinte már felelőtlenségbe hajolva, abban a pillanatban a leheletem szinte megfagyott és előttem a szürke égbolt besötétedett. Velem szemben a hegy felől óriási hideg szél támadt és mennydörgésszerű hang hallatszott. Nem voltam már annyira nagy legény, de félni, azt nem. Nem féltem. Ahogy elsötétült a világ, a levegőben milliárdnyi sárkány jelent meg, felettem szállva. Ránézésre nem lehettek nagyobbak 20-30 méternél. „Ez nem lesz olyan nehéz ügy, gondoltam”. Ahogy ezt is eldöntöttem magamban és a stratégia szinte már a fejemben volt, ezek a később kiderült „apró” sárkányok hirtelen visításba kezdtek, majd eltűntek az égről. Gyanúm kezdett körvonalazódni, hogy ezek a sárkányok, vagy kölyök sárkányok voltak, vagy nőstények. Nőstény sárkány ugyanis nem volt megszelídíthető, nem harcos fajta. Valami érdekes hierarchia volt a sárkányok között is, amely csak a hímeket engedte harcolni. És, ahogy a harc a fejemben megjelent, a látóhatáromon is megjelent az a sárkány, aki ezek szerint engem választott. Méreteit tekintve csak szárnyfesztávolságát saccoltam 300-350 méter hosszúra. Teste hatalmas izmos volt, éreztem az erejét, a szagát, de még a gondolatai is tiszták voltak előttem, ahogy Felém repült. Összeszedtem magam és csak a sárkányra koncentráltam. Tudta minden gondolatomat, behatolt a fejembe és rákapcsolódott idegrendszeremre, ahol megpróbált félelmet kelteni. Ahogy közeledett egyre inkább éreztem a súlyát ennek a harcnak, bár körvonalazódott előttem, hogy fizikailag sok esélyem nincs, legfeljebb a gyorsaságom okozhat meglepetést. Ezért inkább abba hagytam mindennemű előre gondolkodást és a pillanatra figyeltem. A sárkány, mint egy földrengés csapódott be előttem a földre és lábaival felszántotta a talajt előttem. A körméig sem értem fel. Mégis, ahogy leszállt és körbe vett, szinte megnyugodtam. Éreztem a gondolatait a fejemben.

- Nem félsz? – kérdezte.

- Nem. Félelmet nem érzek. - válaszoltam. De hisz tudod, érzed.

A sárkány körbe járt, a hátam mögé került a hatalmas állkapcsával és éreztem szemei röntgenként világítanak át. Látta a szívem dobbanását és kémlelte, vajon mit gondolok, mint fogok tenni. De Én abban a pillanatban nem gondoltam semmit, nem voltak előttem képek, amelyekben megterveztem volna, hogy mit teszek. Csak a pillanatra koncentráltam, és ahogy ezt tettem, rájöttem, hogy a sárkány nem fog támadni, addig, amíg nem látja gondolataimban, hogy Én fogok. Az nyer, aki előbb látja meg a másik szándékát, így továbbra is csak figyeltem mire készül. Ebben mindig jó voltam, hogy le tudtam kapcsolni saját gondolati képeimet, és figyeltem a másikét. Ezért jutottam előre, és nyertem meg sorra a kiképző és éles csatáimat. Éreztem, ahogy a sárkány bepöccen, egyre erősebben fújtatott, miután nem találta rajtam a fogást. Mégis nyugodt maradtam és figyeltem. Az idegrendszerek háborúja volt ez, nem az erőé. Még jobban tartottam a fókuszt, amíg hirtelen ki rajzolódott előttem egy esemény sor. Sárkány barátomnak az volt a célja, hogy egy jól irányzott szárnycsapással a fogai közé sodor, ott, pedig már csak össze kell roppantania. Jó terv gondoltam, de megláttam, és így Én vagyok előnyben. Éreztem, ahogy felkészült és hatalmas mellső karmaival utat engedve a szárnyának, hirtelen mozdulattal sodorni kezd. Szája nyitásra készült. Erőm vajmi kevés volt, de bizony gyors voltam. Nagyon gyors. Így a lendítés pillanatában a sárkány homlokára ugrottam a hátszél segítségével és kardommal átszúrtam annak középpontját. Ez nem csak egy pont volt a testén. Tudtam jól, hogy ez a sárkányok 3.szíve, vagyis az érző idegrendszerének központja, amivel rá tud hangolódni a vele szemben állóra. Ahogy átszúrtam a sárkány kemény pikkelyes bőrét, az ordítás helyett, amire számítottam, némán tűrte azt. Keményebb, mint gondoltam. Ettől a pillanattól elindult a csaknem 3 napig tartó csatám a későbbi sárkányommal. Amikor végleg elfogadtuk egymást, a hátam mögé jött, a homlokán lévő kéklőn izzó jelet beleégette a hátamba. Ezzel a sárkány és az Én szívem örökre összeforrt. Így lettem sárkányvezér, Achón: Az északi seregek főparancsnoka.

Számtalan ifjú volt rám bízva és végtelen történeteim voltak vesztes és nyertes csatákról. Szerettem így élni. Nem éreztem sosem igazán a gyökereimet így leginkább mindig kiküldetésben voltam. Minden egyes feladat, amellyel a Tanács megbízott lelkesedéssel és kíváncsisággal töltött el. Élveztem új helyeken megjelenni, sok mindenkit megismerni, kalandokba keveredni a fájdalom árán is. A tisztelet, amely személyemet övezte szintén előrébb vitt, bár kétségtelen, hogy ezt hiteles magatartásommal és szilárd hajthatatlanságommal értem el. Szép lassan, azonban azt kezdtem érezni, hogy ez a jelenlegi helyzetem és státuszom már nem elégít ki. Kezdtek a bevetések rutinná válni és ezen a rutinon a Nagy Háború kezdete sem változtatott, csak enyhített valamit, mivel fókuszom távolabbra terjedhetett. A fény Szövetségének megalakuló ülésén találkoztam először az Agákkal.

Hatalmas Griffek hátán érkeztek, oly módon, mintha egy izzó fénygömb csapódott volna be a földbe. Volt, hogy szinte észrevétlenül, volt, hogy irgalmatlan robajjal érkeztek. Fénylő páncél borította a Griffek hátán ülő Agák testét, szívük mellvértjén a Griffet ábrázoló motívummal. Hatalmasak voltak. És valami olyan tiszta energia áradt belőlük, ami tiszteletet parancsolt köréjük. Ez a pillanat volt az, amely végérvényesen eldöntötte, hogy Én is Hozzájuk szeretnék tartozni. Tanulni akartam Tőlük minden áron, és olyan tudás birtokában lenni, mint az Övéké. Ettől a perctől Sorsom megpecsételődött és elindult egy új kezdet az életemben.

griffmadár_edited.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr545833074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.