Nagyon sokáig nem tudtam elindulni…sokáig.

Döntésem ésszerű volt és egyértelmű, lépéseim mégis beton nehezek lettek és éreztem, hogy elborít valami homály. A Nőt előttem egyre kevésbé észleltem, alakja elhalványult előttem, szavai pedig olyanok voltak, mintha egyre távolabbról és távolabbról hallottam volna őket. Nem tudtam kontrollálni magam, úgy éreztem elájulok. Szinte éreztem, ahogy a testem elernyed és jelentősen hűl. Hangom nem volt, pedig kiáltani szerettem volna. De legalább szólni, hogy valaki segítsen. Ismeretlen érzés volt, de beláttam, hogy nem tudok mást tenni, mint engedem magam ennek a halványkékes ködnek, hogy teljesen beszippantson, magával vigyen. Elsötétült minden. Tér érzékem elhagyott és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy emelkedem vagy zuhanok. De egy spirálban éreztem magam, ami irtó nagy sebességgel elnyel. Itt végleg elájulhattam…

Nem tudom mennyi idő telt el a sötétség és a zuhanás óta, de szépen lassan kezdtem magamhoz térni. Érezni kezdtem a végtagjaimat és némi melegséget. A szememet alig tudtam kinyitni, mert vakító fényességet észleltem magam körül. Szinte szúrt. Halk zenét is hallottam, olyan volt mint egy fuvola lágy, hívogató muzsikája. Lassan kezdtem feltápászkodni, de a szemeim még mindig égtek. Nem olyan fény volt ez, mint a Napé. Olyan volt, mint egy röntgen fény. Úgy éreztem, hogy mindenen áthat és át lát. Mégis lágy energiája volt. Kinyitottam hát a szemem.

Ahogy szépen kitágult előttem a környezet, úgy éreztem magam, mintha egy mesébe cseppentem volna. Egy tökéletes világba. Egy fennsíkon állhattam, amely hegyek között volt elbújva. Gyönyörű zöld volt, néhány szikla törte csak meg az egységét. Körülöttem hatalmas hó fedte hegységek, némelynek még a sapkája sem látszódott a felhők köpenyétől. A hegyek oldalán a kopasz rétegeket felváltották a zöldellő erdők hatalmas fáikkal, és a víz elő bukkant néhol a hegyek oldalán, majd valahol patakban folytatódott. De ami a legjobb volt, az a levegő és a Fény. A levegőben valami boldogság úszhatott, mert szinte illata volt. Olyan illat, amitől az ember visszatalál a HIT ösvényéhez. Ez jutott eszembe hirtelen erről, ahogy egyre mélyebben lélegeztem. Becsuktam a szemem és azonnal képek jelentek meg előttem. Ez a levegő mesélt, vagy inkább utat mutatott. Mintha mindig egy meditációs állapotban lennék. Éreztem körbe vesz, a lábaim indulásra készek voltak. Könnyű voltam és engedelmes. Egyértelmű volt minden. Még a szándék is.

Lépdeltem előre, szinte szálltam. A fennsíkon kiáltani lett volna kedvem, az sem zavart, hogy egyedül vagyok és hogy nem tudom hol is vagyok pontosan. Igazából nem is érdekelt. Úgy éreztem ez az,amit szeretnék érezni itt lent a Földön, amíg ember testben vagyok kénytelen élni. Ez az a világ, az érzés, ami otthont ad. Mi ezt itt lent spiritualitásnak mondjuk. Itt pedig természetes állapot volt. Felemelő, szabad, tiszta. Boldog voltam. Rettentő boldog. Rohantam előre. Kapkodtam magamba a levegőt és a Fényt. Hirtelen a fennsíknak vége lett és meg kellett állnom. Egy szikla orom tetején találtam magam, ahonnan még jobban beláttam a vidéket. De nem a vidék mélységes szépsége volt, ami elkápráztatott... hanem az égé. Ahogy felnéztem és kerestem a Fény forrását, akkor láttam csak meg, hogy az égen nem egy Nap, hanem 3 fényes csillag ragyog. Lehet bolygók, mert hatalmasak voltak, Fényük körbe ért. Kerestem az árnyékomat, de nem volt. Nem találtam. Ezek a Fények elnyelték. A három fényesség olyan érzést keltett Bennem, mintha figyelnének, vagy valami értelmes, számomra ismeretlen, de logikus, beprogramozott, vagy előre megtervezett intelligenciát sugároznának. Már nem voltam benne biztos, hogy a levegő üzen, vagy ezek fények. De abban igen, hogy ez a bolygó, vagy földrész, amin állok vezet Engem. Tudja ki vagyok és tudja mi a célom. Jó lett volna, ha ezt Én is tudom. …

Miután feltérképeztem a szűk látókörömmel felmérhető fennsíkot, úgy döntöttem, hogy elindulok. Érdekes volt, hogy a döntésem maga is olyan bevillanás szerű volt, olyan egyértelmű. Itt a Földön is úgy éreztem mindig, hogy jó irányba megyek, hogy Lelkem megnyugodott. Most minden zsigeremet áthatotta ez a végtelen nyugalom. Azt is tudtam merre kell indulnom. Becsuktam a szememet és figyeltem mit üzen Nekem ez a bolygó (?). Fejemben térkép jelent meg és lefutott előttem az út, amit be kell járnom. Hallottam saját hangomon, hogy beszélnek Hozzám. Nem lepett meg. Sőt. Inkább természetes volt. Az üzenet mondandója lényegében annyi volt, hogy:

„Üdvözöllek. Hamarosan találkozunk.”

- Rendben. – gondoltam. Legyen így. És elindultam.

Az úton a hegyről le és fel még több üzenet öntötte el elmémet. Beszélgettem valakivel, akit nem láttam még, mégis kellemes könnyed volt, baráti. A táj gyönyörű volt. Néha megálltam, hogy megpihenjek, bár igazán fáradt sosem voltam. Könnyű volt haladni. Bár azt is észrevettem, hogy maga az ösvény nem is enged másik irányba. Egy alkalommal, amikor leültem egy fa tövéhez, gondoltam körül nézek az erdőben. Célom a kíváncsiság volt. Mert élő lélekkel nem találkoztam utam során. Gondoltam megnézem az erdő lakott-e. Ahogy felálltam és elindultam befelé valahogy a lábaim elnehezedtek és ólom súlyú lettem. Próbáltam még egyet lépni, de annyira nehéz volt a lábam, hogy képtelen voltam rá. Akkor értettem meg, hogy letérek az ösvényről. És ezt nem jól teszem. Visszaléptem hát és ismét könnyű voltam. Többet nem próbálkoztam ilyen trükkökkel.

Beszélgető partnerem, irányítóm hangja szépen lassan átváltott saját benső hangomról egy kellemes női hanggá. Azé a Nőé, aki a tábortűznél megjelent. Folyamatos instruálása miatt és mert Őt hallottam, abban a hitben voltam, hogy nem lehetek máshol, mint Lemúrián.

- Jól gondolom? – kérdeztem vissza, szinte fennhangon.

- Nem jól gondolod Uté! – jött a válasz.

- Honnan tudod a nevemet? – kérdeztem kissé csodálkozva vissza. Ezt a nevemet csak Mesterem ismeri. Akinek arca hirtelen bevillant és hiánya megjelent Bennem.

- Így ismernek. – válaszolt a női hang.

Hosszasan gondolkodtam ezen, hogy „ismernek”. Nem emlékszem sajnos arra, hogy hol jártam a földi megtestesülésem előtt. De abban bizonyos voltam, hogy olyan nyomokat hagytam hátra, amelyek egyrészt megmagyarázzák miért kellett ennyit reinkarnálódnom a Földön. A reinkarnáció lényege ez volt: minden teremtményünkért és annak létrehozási folyamatáért, azaz a teremtéseinkért felelősek vagyunk. Hagytunk mások lelkében olyan nyomokat, amiket onnan el kell tüntetnünk. Jóvá tenni. Így minden pillanatban észlelnem kellett, hogy ott mi a dolgom. Hogyan kell azt a pillanatot megélnem oly módon, hogy Lelkem felelőssége tisztán a törvények szerint nyilvánuljon meg. Rég megtanultam ezt a leckét. Sokszor a nehézség abban állt, hogy megérezzem és megértsem mi a helyes egy-egy szituációban. Máskor a megértésen túl az volt pokoli, hogy azt véghez is tudjam vinni. Be tud szippantani igen gyorsan az ego társadalmilag elismert válasza. Vagy a saját generációm hagyományos viselkedés mintái. Nem volt könnyű ezeket az igen egyszerű törvényeket sem megélni, de szépen lassan ráébredtem, hogy ez az egyetlen út, hogy a Föld reinkarnációs időzárkáját elhagyhassam és végre Haza mehessek. És most azt hallom, hogy „így ismernek”. Ez azt jelenti, hogy ismernek páran, vagy sokan még azokból az időkből, mielőtt a Földre jöttem volna. És ahogy ez a gondolat sor elindult a fejemben, hirtelen rengeteg kérdésem lett. Jó lett volna, ha Mesterem ott van Velem. Rá mindig számíthattam.

- Mindig Veled van!- szólt a Női hang. Csak koncentrálj az energiájára. Szólítsd meg Őt!

Megálltam és becsuktam a szememet. Mély levegőt vettem és engedtem Lelkem energiájának, hogy felvegye a kapcsolatot az Öreggel. Láttam magam előtt az arcát a tiszta szemeit és éreztem, hogy sikerült! Sikerült millió fényévre, térben és időben átlépnem! Éreztem Őt! Éreztem válaszol! Képeket láttam. Egy hatalmas nagy teremben voltam, egy ovális alakú kupola alatt. Ott volt Ő gyönyörű szép fehér klepetusban arany szegéllyel. Számtalan más, számomra idegen jel is bele volt hímezve a ruhájába. Nagyon szép volt, sosem láttam még így. Egy bot volt a kezében, aminek feje egy érdekes képben végződött, mintha sas lett volna vagy valami madár. A teremben Velem szemben egy emelvény volt, ahol korábban mások is ültek, de most elmentek. Ketten maradtunk. Az Öreg elmosolyodott és szemeivel intett, hogy menjek felé. Ahogy mellé értem ketten indultunk az ovális terem oldalához, amely egy hatalmas terasz volt. A termet a terasztól egy üvegajtó választott el, ami méreteit tekintve mozivászon nagyságú lehetett. Ahogy odaértünk az üveghez az kinyílt magától s kiléptünk a teraszra. Hihetetlen élmény tárult elém. A Naprendszer az Univerzumunk bolygó tárultak fel előttem. Szinte meg tudtam fogni őket. A bolygók körülöttem keringtek vagy suhantak el. Amíg egyszer csak lelassult a kép és megállt egy Galaxis mellett. Ránéztem tanítómra, aki fejével bólintott. A Galaxis egyre jobban körbe vett, kinyílt előttem és életnagyságúvá vált. Kinyílt előttem történelme, lakó megjelentek előttem és meséltek a múlt létező valóságáról. Sárkányokról a Fény Szövetségéről, a háborúkról a fajok közt szövődött örök barátságokról, hősökről és hadvezérekről, fájdalmakról, hitről és legendákról. És, akkor ott megláttam Magam. Az Orion egyik katonáját. Emmeron küldöttét. …Szívem egyszerre volt boldog és szerencsétlen. Egyszerre fájt és keltett Bennem örömöt. Láttam lenyomataimat, amiket nem a Földön hagytam. Barátaimat és szövetségeseimet. Az emlékeim kinyíltak visszavonhatatlanul. És ott az emlékeimben megláttam Őt. Igaz barátomat! A becsület hírnökét és katonáját. Aki megtanított arra, mit jelent kiállni egy eszméért, egy hitért, valamiért, ami meghatározza életed fonalát és alakulását. Aki megmutatta, hogy mindenkiben ott a jó. És a méltóság fegyverét adta kezembe. Ott volt az Én barátom.

- Hála! Hála! Hála! – kiáltottam torkom szakadtából.

Mesterem mosolygott. Meghajolt előttem. Én könnybe lábadt boldog szemekkel hajoltam vissza előtte, és mire felnéztem az Öreg eltűnt. Én, pedig ott álltam ismét az ösvényen, de már tudtam hol vagyok!

Ez nem Lemúria! Lemúria „csak” átjáró volt.

Ez a Griffek földje! Emmeron 7. terasza.

A Griffeké.

A Barátomé!

bridgetoenlightenment.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr595738409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.