Haladtam lefelé a Hegyről a pici, alig látható ösvényen. Látszott, hogy jártak már előttünk is itt erre, de hogy kik és mikor, az sajnos nem derült ki. Olyan ösvény volt ez, amely a fejlődő lélek kötelező útja volt. Valamiféle lelki evolúció.

Talán nem ezeken a gondolatokon vagy tapasztalásokon keresztül értek ide, de a felismerések, a megértések ezek voltak. Őszintén szólva elegem lett a hegyen történtekből. Sokat megértettem a félelemről, hogy Jó Barát, hogy a félelem mögötti kapukon kell átmenni. Az is világos volt, hogy minden kapu mögött egy teremtésem van, egy megélt tapasztalásom, amit muszáj volt tudnom, ahhoz, hogy tovább menjek. Hiszen ezen tapasztalások segítettek megérteni, amit a tapasztalás, szituáció megélése alatt nem sikerült. Sokszor nem tudtam az Itt és Most hatalmát megélni és elfogadni, ezért van most ennyi hátrahagyott „felismerés hiányom”.  Lépdeltem előre szépen lassan, és az őszies idő egyre hidegebb lett. Az Öreg, mint mindig, előttem járt. Nyilván…

- Hová megyünk? – kérdeztem, amikor Belém csapott a gondolat, hogy igazából nincs is célom.

- Ahová az ösvény vezet. - mondta bölcsen.

Vannak dolgok, amikhez idő kell, hogy megértsem. Megyek az ösvényen, mert van út. Jártak itt már előttem, ki van taposva. Értem Én. De olyan céltalannak tűnt és kesze-kuszának.

- Nem kellene mégis egy cél? –erősködtem.

Eddig mindig így éltem. Volt egy vágyam, amit célnak éreztem. Megtanultam már régen, hogy a vágy nem keverendő össze az akarattal. Így mindig, amikor fejből éppen akartam, összevetettem a vágyaimmal, és ha nem egy irányba mentek, mindig a vágyat választottam. Most azonban a vágyaim nem voltak világosak számomra. Nem éreztem késztetést semmi elérése érdekében. Olyan érzéseim voltak, mintha sodortatnám magam. Ez a sodrás vezetett ide az ösvényre.

- Van úgy, hogy az Út vezet. – jött a válasz.

- Mi az Út? Honnan tudom, hogy mi az út? Hogy látom meg, hogy az ösvényen vagyok, ha nincs vágyam?

- Figyelsz a Veled szembe jövőkre. A jelekre, a helyzetekre, a szituációkra, a Hozzád érkező információkra. 

Értem már. A mindennapok hajszáiban látom és érzékelem, hogy milyen emberek jönnek be az életembe. Milyen lehetőségekkel. Vagy nem is emberek, hanem szituációk és információk.  Ezeket jól fel tudom ismerni. Mindig történik valami.

- De honnan tudom, hogy melyik szituációval, vagy emberrel=lélekkel van dolgom?

Az Öreg megállt előttem és visszafordult, úgy beszélt.

- Az „Energia” vezet. Az Energia, amit Ti emberek Istennek, Allahnak, Jehovának, stb-nek hívtok. 

- Hogy működik ez az energia?

- Az Energia mindenhol jelen van. Benned és rajtad kívül is. Ezt az energiát nevezzük Életnek. Egy pulzáló, végtelen Szövet, amelyből minden keletkezik és amelybe visszatér. Az energia körbe vesz most is. Csukd be a szemed és most erősebben koncentrálj a Hozzád érkező Energia üzenetéhez.

Becsuktam a szememet, de előtte leültem. Muszáj volt, mert így könnyebben tudok koncentrálni. Térdeimet lótuszülésbe helyeztem és tenyeremet felfelé tartottam. Mindig így szoktam meditálni, valahogy kényelmesebb. A fekvő pozíciót is szerettem, mégis most ez esett jól.  Ismertem már jól a megérzéseimet, amik hirtelen átfutnak egy-egy helyzetben a fejemen. Sőt. Nem csak képekben, de pillanatnyi mondatokban is bevillannak. Ahogy szépen lassan elcsendesedtem, gondolataimat kiürítettem, éreztem, hogy az ösvénytől és Mesteremtől eltávolodom. Egy belső kép kezdett kirajzolódni előttem, egy olyan civilizáció képe, amelyet nem tudtam beazonosítani. A fejem nyomni kezdett a homlokomnál, majd ez a nyomás tovább terjedt a tarkómhoz, ahol egyre inkább erősödött. Ahogy a nyomásra koncentráltam, éreztem, hogy ritmikus, pulzáló ütemben mozgat. A füleim is kezdtek bedugulni, cseppet sem volt jó érzés.

- Ne állj ellen! Engedd, hogy hallj és láss! Akkor könnyebb lesz. Elmúlik a fájdalmad! – jött az utasítás az Öregtől. Bár olyan távolinak, messzinek éreztem minden szavát. Elfogadtam, engedtem neki.

Ahogy ellenállásom kezdett megszűnni, egy nagyon szép Női alak rajzolódott ki előttem közvetlenül. Testemet forróság öntötte el, azt éreztem, hogy kigyulladok. A Női alak hosszú fehér ruhában volt, jóval magasabbnak tűnt, mint Én vagyok. A fejét részben ez a fehér ruha takarta, de arca kilátszott. Sima bőre, nagy kék szemei voltak. A szemeiben a szembogara fehér volt és egy 13 ágú csillag formáját öltötte. Közel hajolt Hozzám és ennyit mondott:

- Írj! Segítek.

Olyan szép volt, és annyira tiszta, hogy energiája szinte kimosott Engem is. Ahogy megértettem, amit mondott, el is tűnt. Úgy éreztem, hogy kilométereket zuhantam ide vissza az ösvényre. Kinyitottam a szemem, az Öreg már útra készen állt.

- Mi volt ez? – kérdeztem.

- Üzenet!

- Kitől? – teljes érthetetlenségben és extázisban voltam.

- Az energia egy megnyilvánulásától. Aki kísér Téged.

- Valami megérzés féle?

- A megérzés saját Lelked vezetése Önmagad számára. Egyfajta Sors közlés. De ez üzenet volt. Nem saját Lelked forrása. Bár bizonyos mértékben ugyan azon energia megnyilvánulása.

Méláztam egy picit ezen. A megérzéseimet, a vágyaimat pontosan éreztem mindig. Meg tudtam különböztetni az akarattól és világosan mutatta az Utam mindig. De ez valami más volt. Emlékeimből előhalászott találkozásaimat és Földön kívüli élményeimet is mindig tudtam kezelni. Megértettem, hogy több ez a Világ a Földnél. De ez valami más volt. Valami interaktív közlés, más Világból. Valakitől, aki többet lát és hall Belőlem.

- Miért segít Nekem? – kérdeztem.

- Mindenre van válasz. Csak légy türelmes.

- Mesélsz Nekem erről? Érdekel...

- Mesélnek az emlékeid. Várd meg az estét!

- Rendben. Megvárom.

Türelmesen bandukoltunk tovább. Én pedig vártam az estét és az emlékeimet.

fényküldött2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr685616500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.