Ahogy felértem, és kijelenthettem, hogy fent vagyok... FENT VAGYOK a szó nem kifejezett értelmében, az öröm, a felszabadultság érzése gyorsan elszállt. Ködös lett minden és az addigi tiszta út eltűnt szemeim elől. Nyomasztó lett minden. Kerestem a láncokat a bokáim és csuklóim körül, de nem találtam. Nem féltem. Tanácstalan voltam. Láttam merre kell menni és most megint nem látom.

- Mi változhatott meg ilyen gyorsan? - tettem fel magamnak a kérdést.
- Te változtál! – jött a válasz Mesterem mély, megnyugtató hangján.
- Én. Igen. De, akkor miért van sötét? Miért van köd? Hiszen jó irányba változtam..?! Vagy nem?
- A jó irány és a rossz irány egy és ugyanaz az út. Kinek hogyan kell tanulnia. Csak időben tér el egymástól. De időd van!
- Ez azt jelenti, hogy, amit most tettem, hogy felértem ide, az nem jó irány? – erősködtem.
- Minden „jó”, ami közelebb visz valódi önmagadhoz. De az is jó út, ami eltávolít. Így ismered meg valójában ki vagy.

Járt a fejem azonnal. Nem volt láncom, semmi nem nyomott, mégis úgy éreztem földbe gyökeredzik a lábam és nem tudok elindulni. Ha látnám az utat, akkor is csak állnék, mint egy betonszobor. Lassan esteledett és csak annyit tudtam tenni, hogy leülök. Gondolataim elborították elmémet és még nagyobb sötétséget kreáltak Bennem. Nem lesz ennek így jó vége, morfondíroztam magamban. Szorít az idő is, menni kellene. De hova? És miért állok? Azt véltem a lehető legjobbnak, ha most lefekszem és alszom egyet. Reméltem reggel tisztában látok majd.

Az éjszaka, azonban nem volt olyan csendes és megnyugtató, ahogy hittem. Alighogy elaludtam álmot láttam, ami olyan valósághű volt, hogy minden pillanatát átéltem. Ébredéskor, pedig tisztán emlékeztem minden egyes szóra és képre. Ritkán fordult ez Velem elő. Többnyire éberen aludtam, de ez más volt. Elég zavart voltam korán reggel és csak az álom képei kergetőztek, kuszálódtak gondolataimban.

- Valami bánt? – kérdezte az Öreg olyan sejtelmesen sokatmondó hangsúllyal.
- Álmodtam az éjjel. De nem tudom mit jelent, csak egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből.
- Az álmoknak üzenetei vannak. Ezt fejtsd meg.
- Hogyan? – kérdeztem teljes tanácstalanságomban.
- Akard megfejteni! Ne a képekre figyelj, hanem a képekben rejlő érzésekre. Akkor megérted mit üzen!

Csodálkoztam az öregen. Végtelen türelme és nyugalma volt. Ott állt most is a hegy csúcsán, gyönyörű kék klepetusában. Királykék színe volt, néha sötétebb foltokkal. Kezében fogta botját, amelynek végén egy oroszlán ordító feje volt faragva. A bot pedig végig jelekkel volt teletűzdelve. Régebben egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért ilyen a botja? Mit jelentenek ezek a szimbólumok?

- Nem szimbólumok. – mondta. A tapasztalatok nyomai ezek. Mindig emlékeztetnek arra, ki vagyok és mi a dolgom.

Jó kérdés ez: KI vagyok? Éppen ezt nem tudom most. Ahogy néztem Őt, ezen gondolkodtam.

Ki vagyok Én?....

Gandalf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr45560912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása