(Avagy kinek kell mozdulnia egy kapcsolatban? A szülő hűtlensége a gyermekre nézve.)

Egy régi esettanulmánnyal kezdeném a történetet. Főszereplőink hárman vannak, egy férfi és két nő. Aki megkeresett, egy mélyen depresszív, életet elutasító, mérhetetlen nagy lelki fájdalmakat viselő, miérteket kereső hölgy volt, nevezzük Katának. Kata rettenetes állapotban volt, elhízva, leamortizálva, szinte csak tréningekben járt, amennyiben éppen tudott járni, merthogy egész nap a szobájában gubbasztott, sírt vagy jó esetben el tudott aludni. A történetét hallgatva nem csodálkoztam, hogy ilyen idegállapotba került.

Minden egy internetes ismerkedős randival indult, ahol összetalálkozott egy fiúval (nevezzük Tominak), aki elsőre szimpatikusnak tűnt, bár Kata elmondta, hogy már akkor fura zárkózott volt. Az első találkozó után szépen lassan jött a többi és kialakult valamiféle vonzódás, Kata szerint szerelem. A fiú Katáékhoz költözött, illetve ott élt, de mint kiderült oda azért állítása szerint nem költözött két éven át. A lány haladt előre a kapcsolatban, ahogy egy kapcsolat fejlődését tekintve illik, hogy mozduljon. Lassan a kapcsolatban azonban elkezdtek mutatkozni a problémák. Az első, a szexuális problémák arra engedtek következtetni a lányban, hogy vele van a baj. Ugyanis Tomi nem kívánta Őt. Majd észlelte, hogy anyagilag sem tesz bele semmit, olyan dolgokba, hogy közös programok, közös nyaralás vagy bármi. Ha a lány tett érte, akkor volt minden, ha nem, akkor semmi. Hivatkozás persze volt: nincs pénzem. Lassan kiderült Tomi családjáról, hogy bizony súlyos mentális zavarok vannak a családban Édesanyja és Húga révén is. Persze a családról ennyit és nem többet, merthogy kapcsolat nem volt. Kata ezt is magára vette. Egy idő után azt vette észre, hogy ebben a kapcsolatban Ő bármit szeretne, hogy foglalkozzanak vele, tegyenek érte, szeressék lelkileg-testileg, egyszerűen a másik oldalról nem jött válasz. Elindult hát önvizsgálatra, pszichiáterhez, aki néhány fontos dolgot persze ki is derített, amin Kata jelentősen változtatott is. A kapcsolat azonban nem jobb lett, hanem Tomi egyre inkább távolodott. A lány nem értette miért. Majd Tomi egy reggel beállított egy „Merci” csokival és szépen lelépett, mondván, hogy ő nem bírja ezt tovább. Kata kérdése az volt: mit?

És itt álljunk meg egy pillanatra kedves olvasó. Tegyük fel a kérdést! Mit nem bírt a fiú tovább? Gondolkodjunk rajta…

A szakítás után volt még kommunikáció Kata részéről, aki szerette volna megérteni, hogy mi is történt itt valójában. És maradék józan eszének és megérzéseinek köszönhetően utána járt a dolognak. Kiderült, hogy kapcsolatuk alatt Tomi meglopta, megcsalta és most is éppen másik lánynál lakik (nevezzük Adriennek). Ezután következtek azok a tortúrák, amiktől mindenkit megkímélnék, a rendőrség, a feljelentgetések, a megalázó kihallgatások, és a mondat Tomi szájából:

„Mindig Téged szerettelek.”

Ezzel a sztorinak nincs vége. Mert Kata után Adrienn, aki persze az első kiborulás után kezdett magához térni, szépen lassan elkezdett a fiú életében vájkálni. A szülőkig ő is eljutott, és kiderült számára, hogy nagy baj van a családi háttérben, de utána keveset foglalkozott a dologgal. Majd teltek a hónapok és ebben a kapcsolatban is mutatkoztak a szexuális problémák, az, hogy Adrienn tartja el a fiút, aki itt is, mint korábbi kapcsolatában ígért mindent, de semmi nem változott. Majd Adrienn elmondása szerint elindultak a „gépet bújom” esték, ahol szemfülességének köszönhetően kiderült, hogy Tomi ismét mással ismerkedik a társkereső oldalak egyikén. Adrienn is próbált lelki terápiát igénybe venni, hogy kapcsolatukat helyre hozzák, de szintén egyedül volt ebben a tevékenységben. Tomi persze elzárkózott. Majd egyik reggel Tomi itt is előadta a mondatot és a „Merci” csokit, majd távozott Adrienn életéből, mondván, hogy Ő ezt nem bírja. Adrienn kevésbé lett sérült, de anyagilag ő is megfogyatkozott, illetve testsúlya gyarapodott.

A történet végén kiderült, hogy Adrienn mellett Tominak még két barátnője volt, akiket szintén csapolt anyagilag és szintén nem vállalt fel szexuálisan és barátai előtt sem. Mindkét lány magában kereste a hibát, és persze talált is.

A legnagyobb hibájuk az önbizalom hiányuk volt, és talán tapasztalati hiányuk.

Elhitték magukról, hogy ennyit érnek. Hogy egy férfit nekik kell eltartaniuk, nekik kell mindent fizetniük, ha mozdulni akarnak, és persze ők a csúnyák, ezért nem kívánja őket a fiú. Szép lassú terápia után az önbizalomhiány okára is fény derült, amely az Apa hűtlenségének a következménye. Itt egy fontos témához érkeztünk, amit érintőlegesen ebben az írásban is megfogalmaznék. Ez pedig a szülői hűtlenség hatása a gyermekekre.

A szülő hűtlensége egy gyermekben azt eredményezi, hogy elhagyatottnak, kirekesztettnek, sok esetben nem szerethetőnek, nem láthatónak véli önmagát. Ugyanis az a szülő, aki éppen mással hentereg, a gyermektől (is) elveszi a figyelmet! És ez a lényeg! Ezeknek a gyerekeknek felnőtt korban meg kell küzdeniük azzal, hogy mennyire láthatóak, mennyire elismerhetőek, mennyire megbecsültek és mennyire lehet őket tisztelni. Ezek a gyermekek azt hiszik és élik így az életüket, hogy egy kapcsolatban mindig ők a hibásak, ők nem tesznek valamit jól, holott egy külső szemlélő számára egyértelmű, hogy ők húzzák az igát. Sokszor ők tartják el a kapcsolatot anyagilag is. Nem érzik magukat elég jónak, eléggé megbecsülhetőnek. És sokszor éppen az teszi őket tönkre, hogy túl sokat adnak bele olyan kapcsolatokba, ahol, mint Kata esetében, semmilyen válasz nem érkezik a partnertől.

Esettanulmányukban a lányok közös sérülése az Apa hűtlensége volt, aminek következtében önbecsülési problémáiktól nem látták a valóságot és küzdöttek egy kapcsolatért a végletekig önmagukat kizsigerelve, tönkretéve. Az ember ilyenkor a rá zúduló fájdalmakat nem tudja önmaga feldolgozni, mert itt nem elsősorban az aktuális friss sebet kell kezelni, hanem halmozottan a fájdalmakat a gyökerüknél kioldani.

 

Érdemes visszatérnünk, a kérdésünkhöz, hogy tulajdonképpen Tomi mit is nem bírt elviselni a kapcsolatban? A jó válasz: a tükröt! Azt a tükröt, amely megmutatta számára, hogy önmaga mennyire aljas, kényelmes, szava hihetetlen, mennyire tisztátalan. Nem bírta látni, hogy a lány szenved és minden erőt megmozdít már, mindent megtesz, mennyire tisztán van jelen. Sok kapcsolatban jelen van ez a fajta elhárítási mechanizmus, ahol az egyik fél nem bírva a tükröt nem abba az irányba fordul, hogy önmagán változtasson vagy dolgozzon, hanem hibáztatja tiszta tükrét, rátámad, sokszor a semmiből csinál heves vitákat és fenyegetőzik az elhagyás szándékával, annak ellenére, hogy tudja, párja szereti. Ezt a fajta áttétet sok párkapcsolat megsínyli. És ér véget a kapcsolatok 99% oly módon, hogy a nem mozduló, a tenni nem akaró fél lép ki a kapcsolatból. Ezen kapcsolatok egyetlen egy hibája mindössze az, hogy az nem lép ki belőle, akinek igazán ki kellene. Ugyanis az a kapcsolat, ahol az a fél, aki a kapcsolatba behozza a problémát, nem mozdul, az a kapcsolat halálra van ítélve. Egy helyes önbecsülésű pár pedig véget is fog ennek vetni.

Nagyon fontos még egy gondolat. Felmerülhet a kérdés esettanulmányunkból is, hogy vajon Katának volt-e joga arra kérni Tomit, hogy változzon, hogy a kapcsolat megmaradjon? Vajon van-e ahhoz jogunk, hogy párunkkal felnyittassunk egy olyan emléket, amely számára mély sebeket hordoz, „csak” azért, hogy a kapcsolat megmaradjon?

A válasz: NEM! Nincs jogunk ilyet kérni!

Ha szeret, úgy is megteszi. Ha nem, akkor az elfogadással távozni kell a kapcsolatból!

 

Szép napot!

Kata

 

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:

ÁPRILIS 18. Szombat - 14.00 - Pécs
ÁPRILIS 25. Szombat – 9.00 – Budapest

d490de05b2ca768ab1886f3d8c1aa20b10fc5958.jpg

A MEGALÁZÁS, mint ERŐSZAK

2015.03.03. 13:32

(1.rész)

Gyakran, amikor az erőszak felmerül, mindannyian csak és kizárólag a fizikai bántalmazásra asszociálunk. Holott létezik ennél egy jóval láthatatlanabb, de hatását tekintve sok esetben mélyebb sebet keltő megnyilvánulása is, a szóbeli erőszak, a megalázás.

Ebben az esetben az „elkövető”, olyan nagy sebeket üt az „elszenvedő” önértékelésén, hogy az szégyenné, sok esetben takargatnivalóvá válik, és nem ritka az sem, hogy az elszenvedő érzi magát bűnösnek, vagy kevésnek, „nem elég jónak”, esetlegesen nem szerethetőnek, vagy elfogadhatónak. A megalázásra ezen érzések alakulnak ki az elszenvedőben, arra a szóbeli manipulációra, félelemkeltésre, gyenge pontok kinagyítására, összezavart érvelésekre, amit a másik fél, a megalázó fél, ilyenkor elkövet.

A megalázást tetten érni, annak kialakulásában tudjuk, amit az „elkövető” jelleme hordoz magában. Az elkövető személyek egyetlen célja, amely sok esetben nem tudatos, hogy a másik felet uralma alá hajtsa. Birtokolják, minél inkább önmagukat a másik fél számára nélkülözhetetlennek tegyék, ellenőrzésük alatt tartsák, és kiiktassanak minden olyan tettet, viselkedést, vágyat(!) a másikból, ami számukra valamiféle veszélyt hordoz magában. Veszély minden, ami a pozíciójukat, amit betöltenek az „elszenvedő” életében megingathatná.

Illusztráljuk ezt néhány megtörtént példával, esettel.

 

  1. Néhány éve egy 30 éves lányt (nevezzük Évának) kezeltem, akinek gyakorlatilag minden egyes porcikája át volt műtve. Gyakorlatilag egy barbi babára hasonlított. A problémáját mégis az okozta, hogy senki nem veszi észre, senkinek nem kell, és az Édesanyjával való együttélés is pokol a számára. Ez utóbbi már nagyon beszédes volt. Amikor arra került a sor, hogy megkérdezzem mit gondol magáról, milyennek látja magát belső szemeivel, lefestett magáról egy olyan képet, amely inkább valamiféle torzszülött képe volt, mint emberé, még inkább, mint önmagáé. Az ülések során kiderült, hogy az Édesanya nevelése olyan hasítást okozott a személyiségében, a számtalan megalázó megjegyzéstől, tettől, hogy gyakorlatilag életképtelenné vált. A „tettes” Édesanya, aki állítása szerint mindennél jobban szerette a lányát, egy olyan módszerrel nevelte egy szem gyermekét, amit legjobban a „hű kutya” képével tudnám leírni. Pórázon tartom őt, mert jó, hogy itt van, hisz addig sem kell szembesülnöm más problémáimmal, de ha akarom megsimogatom, ha akarom belerúgok. Ezek a belerúgások voltak azok a szavak, amiket az Édesanya, azért tett, mert házassága kényszerből történt. Napi szinten ezeket a szavakat kellett Évának hallania, hogy

        - Miattad kellett vele összeházasodni.

        - Miattad maradtam vele. Csak erre voltál jó.

        - Minek jöttél te a világra? Ha nem lennél, most nem lenne ilyen szar az életem. Stb.

Ezen szavak mentén kialakult benne az, hogy Ő mindössze eszköze a szülei házasságának, többre nem is jó. Ennél oknál fogva ott is maradt a szülői házba, mint olyan erőszakolható személy, aki tehet az Édesanya boldogtalanságáról.

 

  1. Másik esetünk egy hosszadalmas válásé, ahol a Feleség keresett meg azzal, hogy el szeretne válni, de egyszerűen úgy érzi, hogy nem tudja egyedül végigcsinálni, mert nincs hozzá elég ereje, támasza a Férjével szemben. Az energiátlan, „felállni” önállóan nem tudó Nő személyében, egy olyan Feleséget és Anyát ismertem meg, akit Férje minden napos fejmosással, ledegradálással, helyreigazítással, küllemére tett megjegyzésekkel látta el, majd amikor megnyugodott, akkor odavonta magához és elvárta, hogy felesége készséges Nőként felejtse el az órákon át tartó megalázást. Indoka az volt:

        - Mindenen elsírod magad.

        - Túl könnyen meghatódsz.

        - Túl érzékeny vagy.

        - Túlértékeled a helyzetet.

        - Túldramatizálod. Stb.

Ezen szavak mentén a Feleségben elindult egy olyan késztetés, amelyben egyre inkább távolodott Önmaga Valódi személyiségétől, állandóan megkérdőjelezte Önmagát, állandó készenléti állapotban volt, hogy mikor éppen mibe köt bele a Férje, elvesztette öröm érzetét, menekülni kezdett Otthonról, egyre többet töltött a munkával. Bár csinos Nő volt, mégis egyre inkább azt érezte, hogy nem kellhet senkinek, ami öltözködésén és viselkedésén is meglátszott. Megvont magától minden korábban (Házasság előtti) szórakozást, hobbit, hogy nehogy valami okot adjon az állandó, EGYOLDALÚ vitáknak, agressziónak, veszekedésnek. Döntésének oka, hogy mégis el szeretett volna válni barátnői tisztán látása, akik az évek alatt természetesen jelentősen megfogyatkoztak, illetve induló nőgyógyászati betegségének köszönhető. A válás nagyon nehezen ment, hiszen nehezen lehetett felépíteni Benne egykori Önmagát, és a Férj állandó, még erősebb és kitartóbb erőszakkal felelt a Feleség távolodására. Hiszen éppen ezt akarta ezzel a „mesterséges karámmal” elérni.

Magyarországon a legtöbb esetben, de sajnos Világunkban is a leggyakoribb megalázási pontok a Férfi - Női kapcsolatban, illetve Anya - Gyerek kapcsolatban jelennek meg. A szóbeli erőszak leggyakrabban abból vehető észre, hogy a „bántalmazó” nem csak ragaszkodik a saját vélt, vagy valós igazához, de folyamatosan egy olyan egyoldalú vitát alakít ki, ahol az „erőszak” elszenvedőjét, olyan tulajdonságaiért hibáztatja, amelyek valójában emberi tényezők, lelki vonatkozások, az elszenvedő személyiségét firtatják. Azok az elkövetők, akik ilyen eszközökkel élnek, nem tartják partnerüket egyenrangúnak, egyenlő félnek, céljuk pedig nem a konfliktus rendezése (amit a legtöbb esetben ők maguk generálnak a semmiből előszedett csip-csup ügyeket felnagyítva), hanem a másik feletti uralom, a mindenáron igazam legyen fenntartása, sok esetben büntetése a másiknak. A bántalmazó legtöbb esetben nagyon gyenge önértékeléssel rendelkezik, nem hiszi el magáról, hogy partnerének elég jó, vagy eléggé szerethető, ezért folyamatos megerősítések kellenek neki, amit ha meg kap, ha nem a megalázással biztosan egy ideig elér. Hiszen a megalázás pillanatában önmagát jobbnak érezheti. A bántalmazott, pedig sok esetben el is hiszi, hogy nem kaphat jobbat, neki milyen jó Férje (Felesége) van.

Találkoztam olyan esetekkel is, ahol a bántalmazott Feleség, aki éppen áldott állapotban volt, szinte könyörgött annak a Férjének, aki éppen elhagyni készült, hogy meg fog változni és tudja, hogy nem jó feleség. Majd kiderült az ülések során, hogy a Férj rendszerint csalta Őt, a Feleség örökségéből élt vígan, és igen jó PR-jának köszönhetően minden egyes lebukási helyzetet olyan módon magyarázott át, hogy a Feleség ismerte be, hogy hibázott.

A legtöbb bántalmazóról kiderül, hogy olyan rejtett gondolatokkal él együtt, amit sok esetben Önmaga előtt is titkol. Ilyenek például a megrögzött féltékenységek, a szexuális torzulások, aberrált vágyak, gyenge önértékelés, ellenségkép gyártás. Minden tett vagy szó mögé a saját rögeszméit helyettesíti és azt éli meg valóságnak. Gyanúsítgat, nem fogadja el önmaga állításán kívül a valóságos helyzetet. Képtelenek ellazulni, gondolataikkal összeesküvés elméleteket szőnek, amivel később előállnak, amikor az agresszió és a düh felgyülemlik elméjükben. Az értelmi szinttől függően lehetnek ezek primitív gyanúsítgatások, vagy más élethelyzetből történő átmagyarázások.

 

  1. Egy orvos Feleséget kezeltem szintén, azért, mert nehezen tudott elválni. A problémáját az okozta, hogy a Férje rendszerint, olyan érvekkel próbálta Őt kalitkában tartani, megvonni vágyainak a megélésétől, amely érvekkel nem tudott vitatkozni. Vagy azért mert nem volt ismerete a témában, vagy azért, mert egyszerűen igaz volt maga az állítás. A Feleség csinos, divatot kedvelő nő volt, aki szerette volna melleit is felvarratni a két gyermek utáni szoptatás miatti deformálódás miatt. Férje hosszasan győzködte őt, puffogtatott frázisokkal, hogy miért is veszélyes ez, megmagyarázván neki, hogy amúgy se leszel jobb, vagy több ettől. Meg kinek is kellenél már, minek az Neked. Mivel Férje orvos volt, egy ideig elfogadta az érveket. És elhitte, hogy nem lesz jobb Nő ettől és senkinek nem fog kelleni. A másik ilyen eszköze a Férjnek az volt, hogy Felesége ruhák iránti szeretetét csak úgy finanszírozta, ha Ő maga választotta ki a darabokat. Ezek a ruhadarabok tetőtől-talpig befedték Felesége testét, ami természetesen nem állt jól, a karcsú, jó lábú Hölgynek. Amikor ezt szóvá tette a Nő, a Férj mindig ezeket bírta válaszolni.

        - Neked semmi nem elég.

        - Nézz magadra, hogy festhetsz ennyi idősen egy ilyen kivágott szarban.

        - Mások összetennék a két kezüket, hogy ilyen dolgokra költhetnek.

        - Máshol éheznek, Te meg itt illegeted magad.

        - Ezt a pénzt Én kerestem meg, Én döntöm el mire költöm.

Ezek a mondatok hosszan elhitették Feleségével, hogy valóban nagyon szerencsés Nő. És legyen elégedett. A Férj érveléseire igen edzett agynak kellett lennie, hogy csípőből visszadobja a labdát. Hiszen érvelései között voltak igaz állítások, mégsem a makró környezet határozza meg a viszonyítási pontokat. Hanem a Férj önértékelése lappangott mögötte.

Sok bántalmazó fő taktikája az ellenkezés is, mint eszköz. Ezek a bántalmazók partnereiket ellenfélnek tekintik, zavarja Őket, ha partnerüknek más a véleménye, másként áll, vagy látja a dolgokat, tehát saját véleményük van. Ilyenkor képesek még a kérdésfeltevésbe is, legtöbb esetben cinikus, arrogáns hangnemben belekötni.

Vannak, olyan bántalmazók is, akik a hangnemeket használják a másik fél lenyomására. Ilyen hangnemek a tudományos, nyugodt, látszólag tiszteletet sugárzó hanghordozás, a kimért, érzelmileg távolságtartó kommunikáció. A kioktató, magasabb szemszögből láttató, okosabb Én felvezetése.

A legtöbb bántalmazó a partnert rendszerint leszólja. Megkérdőjelezi az áldozat észleléseit, érzéseit, gondolatait, azokat értéktelennek, pontatlannak, tévesnek állítja be. Érzéseinek jogosságát egyáltalán nem veszi figyelembe. (Ehhez a 2. esettanulmány jó példa)

Az is előfordul, hogy a bántalmazó áthelyezéssel (ösztönös elhárítási mechanizmus) viselkedik a partnerrel szemben. Ilyenek például, azokban az esetekben fordul elő, ahol saját dühét, csalódottságát, ingerültségét az éppen kéznél lévő partnerén vezeti le. Annak forrása, pedig nem a kapcsolatban keletkezett.

A leggyakoribb verbális eszköz még a lekicsinylés („Szőke vagy Életem már megint!”), vagy az elbagatellizálás („Ugyan már, csak vicc volt!”) is.

Egy TESZTET ajánlok most a kedves olvasónak, aki ezen kérdések megválaszolása után tudni fogja, hogy mennyiben van jelen, mint hatalmi eszköz (alá-fölérendeltségi eszköz) a megalázás a kapcsolataiban.

 

SZÓBELI ERŐSZAK TESZT

 

Kérlek vizsgáld meg az alábbi állításokat, hogy meg tudd határozni, előfordul-e párkapcsolatodban a szóbeli erőszak. Jelöld meg azokat az állításokat, amelyek igazak a Te esetedben.

 

  1. A párod hetente többször, vagy még gyakrabban ingerült, vagy dühös Veled szemben, pedig Te nem akarod felidegesíteni. Te szinte minden alkalommal meglepődsz. A megbeszélés során kiderül, hogy mégis Te tehetsz róla, vagy váltig állítja, hogy nem dühös, nem ingerült.
  2. Amikor megbántottnak érzed magad és az érzéseidet próbálod megbeszélni a pároddal, utólag mindig az az érzésed, hogy a kérdés nincs megoldva, nem vagy boldog és megkönnyebbült. Nem érzed, hogy kibékültetek volna. Párod ugyanezt a helyzetet, a „mindig veszekedni akarsz” c. mondattal méltatja. Viselkedése hárító, „Veled semmit nem lehet megbeszélni”.
  3. Párod válaszai hallatán, gyakran zavartnak, frusztráltnak érzed magad, mintha képtelen lennél vele megértetni a szándékaidat.
  4. Nem a konkrét kérdések okoznak feszültséget Benned („Melyik autóval menjünk?”), hanem a kapcsolaton belüli kommunikáció zavar. A feszültséget mindig az generálja, hogy Te mit is mondtál, és Ő ehhez képest mit értett alatta.
  5. Sokszor érzed, hogy „baj van Veled”. Nem találod régi Önmagadat. Párod jelenléte esetén feszülsz, megfelelsz, viselkedésed korlátozottá válik.
  6. Párod ritkán, vagy sosem kívánja megosztani Veled a gondolatait, terveit.
  7. Párod szinte minden általad említett dologban az ellenkező véleményen van. Állításaidat nem fogadja el, nem tartja egyenrangúnak az övéihez képest.
  8. Sokszor felemlegeti a múltban megesett hibáidat, azokkal vág vissza, ha szóvá teszed viselkedése helytelenségét, esetleges illembéli problémáit.
  9. Észreveszed, hogy egy TILTÁS van Benned, bizonyos vágyaid, vagy tetteid megnyilvánítására. Nem mered képviselni már nyitott közegben sem Önmagad.
  10. A párkapcsolatban folyamatosan vesztesz öröm érzetedből, megszürkülsz, állandó falakba ütközöl, amik korlátozzák szabad gondolataidat, tetteidet, vágyaidat a megélésben.
  11. Véleményedet inkább nem fejezed ki. Veszekedésnél torkod néma marad, nem tudsz megszólalni.

 

Ha válaszaid arra döbbentenek rá, hogy szóbeli erőszak áldozata vagy, mindenképpen keress fel szakembert. Maradék önbecsülésed a tét.

A második részben azt tárgyaljuk, hogy ki válhat áldozattá.

Ajánlott film: Egy ágyban az ellenséggel (Julia Robert)

 

Namasté

Kata

 

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:

MÁRCIUS 7. Szombat - 14.00 - Pécs
MÁRCIUS 22. Vasárnap – 9.00 – Budapest33416.jpg

Írásom célja nem az, hogy népszerű legyek a ma oly divatos álspiritualizmust hirdetők és követőek szemében, mindinkább az, hogy valós képet próbáljak adni arról, hogy egy párkapcsolat megtalálásáért, annak működéséért, s egyben tartásáért mennyi-mennyi benső és kitartó munkát kell, hogy véghezvigyünk. Mennyi változásra és felismerésre van szükségünk.

 

Kezdjük talán az oly népszerű és várakozásra buzdító „iker-lelkesség” fogalmának a tisztázásával. Mivel ebben hinni a legegyszerűbb dolog, hiszen semmi mély belső változásra nem késztet, hanem majd egyszer csak jön, meg ugye mindenkinek van, így hirdetője (és kitalálói is) egy önmagán kívül eső Sorstól követeli, hogy mozdulatlanul érjen oda a NAGY Ő. De, ha a NAGY Ő is éppen ezt vallja, akkor ő sem mozdul, ergo felmerül a kérdés, hogy akkor ki halad, hogy megtalálja a másikat? Számtalan pszichológia, hipnózis által és egyéb tudat módosult állapotok által kibontott valódi világot ábrázoló lelki tükrük és érdemi értekezések mutatják be, hogy tulajdonképpen hogyan is történik a pár leképezése. És mennyi munkát, mély belső átalakulást követel meg Tőlünk egy valódi Szeretet-szerelem felismerése, megtartása. Kezdjük mindjárt Popper Péter megfogalmazásával. Az elismert pszichológus, aki számtalan párterápiát vezetett le, ekképpen nyilatkozik erről.

 

Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

 

Későbbi írásaiban még hozzáteszi:

Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni.

 

Dr. Michael Newton neves pszichológus Lelkünk Útja c. írásaiban kifejti Lelkünk Sorsban írt párválasztását, amely nyomon követhető életünkben. Ezen művében világosan leírja, hogy egy Léleknek (embernek) lehet több párja is, mert párválasztásaink célja a közös tanulás, amely egymás tükrén keresztül lehet a legcélravezetőbb, a legeredményesebb lelki fejlődés kulcsa. Ez röviden annyit tesz, hogy párunk egy előre megírt Sorsszerződéssel kötődik Hozzánk, amiben az van mindössze benne, hogy egymással milyen feladatok megugrása lehet a cél, amely mindkettőnket előrébb vihet a felismerésekkel tűzdelt lelki folyamatokban, építkezésekben. Azok a kapcsolódások, ahol ez nem egyértelmű két Lélek (ember) számára, ott a kapcsolat széttart majd, széthullik és könnyedén válással végződik. Így egy kapcsolatban a fő jelszó a VÁLTOZÁS kellene, hogy legyen. Egy olyan mély lelki tükör, ahol meglátjuk a másikban a már nem élhető mintáinkat, amiken nem csak lehet, de kötelező lenne dolgoznia mindenkinek. És nem csak a másikért dolgozni, bár kétségtelen, hogy az egyik legjobb motiváció, hanem elsősorban azért, hogy egyre inkább önmagunkká váljunk. És ezzel el is érkeztünk két fontos és megjegyzendő felismeréshez.

 

Az első felismerést ismét Popper Péter szavaival deklarálnám:

Végül is meddig él egy kapcsolat? Házasság vagy barátság - mindegy. (...) Ameddig úton vannak. Amíg még tartanak valahonnét valahová. Amikor már csak önmagukat ismétlik, végszavaik vannak, monológok hangzanak el, amelyek a beszélgetést helyettesítik, akkor véget ért.

Egy kapcsolat tehát mindig az Út maga, célja pedig időközönként arathatóvá válik, amikor mérföldköveket teszünk le a kapcsolatban, amely kövek már jól kidolgozott, Együttesen meghozott és levert alapok. A MI kérdése, már nem kérdés.

 

A második felismerés pedig így hangzik:

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

Ha azt hisszük, hogy egy kapcsolatban megszereztük őt, mert úgyis a mienk, a lehető legnagyobb csalódást zsebeljük be ezért a hittételünkért. Olyan, aki a miénk, olyan nincs. Mindenki Önmaga, abszolút és egyéni, a maga felvállalt döntéseivel, jellemével, Sorsával, múltjával és jelenével. Így senki ne higgye, hogy „ikerlelke”, - aki nincs -, neki van teremtve, és nincs önálló döntése, vagy egyáltalán egy Lelke, amely megkérdőjelezheti a Hozzánk fűződő érzéseit.

 

A párkapcsolat, a másik fél, aki tartozhatna hozzánk tehát nem adott. Sorsunk képletében jelen lehet, mint lehetőség, de ugyan ennyivel el is kerülhetjük Őt, ha Lelkünk nem találja Önmagát, vagy helytelen hitrendszerben ül a semmi közepén és várja a megmentőjét. Aki így deklarálja a párkapcsolatot, az nem tiszteli a Másik felet. Mert ugyan mit is adhatna neki Ő, aki a sötétben van, és összeomlott lelkét külső megmentőtől várja feloldani?...

 

Ajánlom írásomat Páromnak, akivel hosszú Utat megtéve mindkettőnk óhajából Egymás Tükrét választottuk Életünk mélyebb kiteljesedésének!

 

Namasté

Kata

 

Ajánlott irodalom:

Dr. Michael Newton: Lelkünk útja 1-3.

Popper Péter: Ne menj a romok közé

Lexikon a Szerelemről

A meghívott szenvedély

Müller Péter: Hallhatatlan szerelem

Vaktor Orsolya: Kristályfény misszió

Ajánlott film:

Cafe de Flore

mehndi-indian-wedding-photography-wallpaper.jpg

Avagy a gyermek nevelés alapszabályai….

(1.rész)

 

Bármely szülőt megkérdezném ma, hogy szereti -e a gyermekét? – azt mondaná, persze. Bármely szülőnek azt mondanám, nem szereti jól a gyermekét, természetesen felháborodna. Ezzel a jelenséggel minden terapeuta találkozik, és vált ki a szülőkből sok esetben flegma ellenszenvet, és kéretlen mondatokat. Főként azon szülők teszik mindezt, akiknek gyermeke valamely szélsőséges magatartást mutat, vagy valamely fejlődéssel kapcsolatos idegrendszeri problémával, esetlegesen szervi problémával, vagy befogadó készségben megmutatkozó funkcionális betegséggel küzd. Ezeket a „betegségeket” ismerjük, már szinte „normatívává” növi ki magát. Nem is a szindrómák jelensége a lényeg, hanem hogy miért alakult ki a gyermeknél, és természetesen az, hogy hogyan kell kezelni. A jó gyermek pszichológusok már régóta tudják, hogy nem a gyermeket kell kezelni, hanem mindenképpen a szülőket. Akik a „nem jól szeretem” magatartással idéznek elő számos félelmet, betegséget (fizikait is) saját legféltettebb kincseikben, a gyermekekben.

Így a teljesség igénye nélkül néhány olyan alapszabályra hívnám fel a figyelmet, amely segít abban, hogy jól megértsük, gyermekeink miként is viselkednek és élnek meg szituációkat.

 

1. Mit is jelent felelősséggel szeretni?

 

A felelősség azt jelenti, hogy minden kimondott szavammal és tettemmel azon pillanatban, amikor azt megteszem, tisztában vagyok vele, hogy a másikban mit okozok. Szándékom is az, hogy szavaim következményét, vagy tetteimét beépítsem a másik viselkedésébe, hassak rá, oly módon, hogy a másik fél ebből táplálkozzon.

Ez röviden annyit tesz, hogy a szülő minden egyes pillanatban tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit indít, okoz a gyermek fejlődésében a szavai, tettei által. Ahhoz azonban, hogy ezt mi biztosan tudjuk, nem árt tudni azt sem, hogy a gyerekek hogyan is épülnek fel, miként élik  meg a világot.

 

2. Hogyan működnek a gyerekek?

 

Itt számos alaptétel felsorolására lesz szükségünk, de talán egy történettel kezdeném.

Magyarországon él egy gyermek pszichológus hölgy, aki szakmájában igen elismert, hatékony munkát végez. Egy interjújában elmesélte, hogy 22 éves korában egy kislány gyermeket hozott a világra, teljesen egészségesen. A férfi, akitől a gyermek született a terhessége első szakaszában elhagyta őt. Ez számára akkora törést okozott, hogy  kislányát az első pillanattól kezdve nem kívánta, nem szerette. Ellátta őt a mindennapokban, tisztába tette, de már nem etette őt anyatejjel, megtette mindazt, amit elvárt tőle a védőnő, illetve a társadalom, de szeretni nem tudta. A kislány 13 évesen halt meg, testi és értelmi fogyatékkal szívinfarktusba. (Holott egészségesen jött a napvilágra.)  A hölgy azóta foglalkozik olyan szülőkkel, akik főként elválásuk miatt nem tudják szeretni a gyermekeiket, mert a bosszú és saját sérelmeik felülkerekednek a gyermek iránti érzelmeik felett. Érdemes végiggondolni…

 

Kezdjük az alaptételekkel:

 

Az APA és ANYA szerepe és élete a gyermeken belül

 

Képzeljük el, hogy az Anya egy piros korong, az APA egy kék korong. Ha ezt a kettőt összevegyítjük a gyermekben, akkor a gyermek maga úgy fog kinézni, hogy egyik fele kék, tehát APA, másik fele piros, tehát ANYA. Így, amikor a két szülő esetlegesen egymást bántja, legyen ez egy kisebb veszekedés is, akkor a gyermek egyik felét bántjuk. Ezt azért érdemes nagyon megjegyezni, mert sajnos a magyar válási szokások olyan mértékben irányulnak arra, hogy a gyermeket vagy egyik, vagy másik szülő a fel nem dolgozott sérelmei miatt a másik szülő ellen neveli, hogy a gyermek saját magát kezdi el nem szeretni, azáltal, ha kényszerítve van arra, hogy válasszon a szülei közül, hogy kit szeressen. Erre kényszeríteni, befolyásolva nevelni, manipulálni egy gyermeket, az egyik legnagyobb lelki teher a gyermek számára. Ő ugyanis, ha nem szeretheti APÁT, vagy ANYÁT, akkor magából vág le egy darabot.

Ebből következik, hogy a gyermek akkor lesz egészséges, ha szeretheti a piros korongot, ANYÁT és a kék korongot is APÁT. Így önmaga teljességét szeretheti.

Soha ne hozzuk a gyermeket olyan helyzetbe, hogy választani kelljen szülei között!

 

REFLEKTÍV viselkedés

 

A gyermekek reflektíven viselkednek. Ezt azt jelenti, hogy azáltal határozzák meg önmagukat, hogy milyen visszajelzéseket kapnak a külvilágtól. A legalapvetőbb külvilági tényező természetesen számukra mindig a vérségi alapok lesznek, tehát az APA és az ANYA viselkedése, mondatai, ami alapján a gyermekek 11-12 éves korukig (kistinédzser kor), a következő négy mondatot szűrik le magukról.

- Mennyire vagyok szerethető?

- Mennyire vagyok elfogadható?

- Mennyire vagyok elismerhető?

- Mennyire vagyok méltó? (Itt a méltó alatt a tisztelet, a jogaim a boldog léthez, örömökhöz, szabadsághoz, önálló gondolatokhoz...stb. értendő)

Ezt a gyermeki fejlődésben EMOCIONÁLIS ALAPNAK nevezzük, ami minden felnőtt személyben a leggyakrabban előforduló önbizalmi problémák gyökere.

A kistinédzser kor a leginkább tükrözi, hogy ezen mondatok a gyermeknél nem alakultak ki. Leggyakoribb tünete az önvád. (Főként megint elvált szülők gyermeki esetében.)

„Sokszor a végletekig nő bennük a kisebbrendűségi érzés, amivel nem tudnak mit kezdeni. Kedvetlenné válnak, motivációjuk szinte minden irányban –tanulás, játék - csökken. Állandóan a televíziót bámulják, vagy a számítógépen lógnak, de se nem tanulnak, se nem játszanak, se nem barátkoznak.”  (részlet Cziegler Orsolya: Olvasóra várva c. írásából.)

Azokban a gyermekekben, akiket elhagytak egy új kapcsolatért (vagy ez él a gyermek fejében), azokban mindenképpen felmerül, hogy valamit nem jól csináltak. Ez a reflektív viselkedés lényege.

 

ÉRZELMEIK JOGOSSÁGÁNAK legalapvetőbb TISZTELETE

 

Gyermekeinket, csak akkor tudjuk abban segíteni, hogy kifejezzék és kezeljék az érzelmeiket, ha mi magunk is képesek vagyunk az érzelmeinket kifejezni és kezelni helyesen. Ennek legalapvetőbb formája az a nyitottság, asszertív kommunikáció, amely lehetővé teszi számunkra, hogy érzelmeinket felszínre juttassuk, oly módon, hogy azzal érdemben foglalkozunk.

Erre a legjobb példa az a kép, amikor ugyan azt a levest kóstoljuk meg mind a ketten. Egyikünk azt mondja sós, másikunk azt, hogy csípős. Ebben a helyzetben felesleges lenne, sőt egyenesen butaság megkérdőjelezni, hogy milyen érzete van a levesre a másiknak, hiszen ő érzékeli. Ugyan ez történik a szituációinkban, ahol gyermekünk másként élhet meg minden hozzá érkező helyzetet, mint mi azt gondolnánk vagy szeretnénk, hogy megélje. Így érzéseit minden alkalommal JOGOSNAK kell tekinteni, és ezt a jogosságot, ha nem is engedhetünk neki, akkor is tisztelettel kezeljük. Ebből gyermekünk érzi a fókuszban való élet szerethetőségét!

 

KÖVETKEZETESSÉG

 

A következetesség által elsősorban azt tanulja meg gyermekünk, hogy bármi történik is, a határok ugyanott vannak. Ez nem csak korlátokat szab viselkedésében, hanem a biztonság érzetét is erősíti. Hiszen ismét a szülő fókuszt érzi magán. Ennek a pszichológia a 80-20-as szabályt tartja a leghatékonyabb módszertanának. Azaz 80%-ban mindig kövessük a felállított szabályainkat, és mindössze 20%-ban térjünk el ettől, ezt is akkor, ha erre valamilyen különleges helyzet visz rá. Ilyenek például a szünetek, a gyermek betegsége..stb.

(1.rész vége)

 

Ajánlott könyv:

Susan Forward: Mérgező szülők

madres-da_inas.jpg

Talán ez az a szemlélet, amelyet most sok-sok változás árán, de meg kell, meg fogunk érteni. Fordíthatjuk ezt úgy is, hogy:

„Aki kifelé él, nem él Bent!”

Mai társadalmunk alakulása, a szociálpszichológiai tanulmányok szerint, az egyik legnagyobb szétesését mutatja. A kapitalista világrend megteremtette számunkra a versenyhelyzetet, ahol ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk, dolgozni és keresni kell, és sajnos egyre többet kell belefektetnünk a munkába. Nem csak időt és pénzt, de rengeteg figyelmet is. Ennek következményeként az emberek fókuszában megszületett a mai idea, a pénz, anyag és karrier központú világ, ahol nem érdekes az ki iránt mit is érzünk (sokszor ugyanis meg sem tudjuk fogalmazni), de az igen, hogy mije van és abból minket hogyan tud előrébb juttatni. A kapcsolatok valódisága eltűnt a Nagy családok szétestek, mert az a férj vagy feleség, akit elvettünk még fiatalkori érzelmeink mentén, ma már nem elég trendi hozzánk. Szegény még érzelmekkel akar érvényesülni, holott jobb lenne, ha lefogyna, vagy éppen karriert építene, hiszen a gyermeknevelés snassz. Elfeledtük a valódi emberi értékek táplálását, a valódi Anyák és Apák már nem népszerűek, sőt kifejezetten nevetségesek, hogy nincsenek nagy céljaik, meg jó kis autóik és a ruhájuk sem márka. Megszülettek a Mozaik családok (Patchwork), akik azt akarják bizonyítani, hogy nincs is szükség az eredeti vérségre, mert így is lehet élni. És persze lehet is. A kérdés az, hogy mi lesz ezekből a gyerekekből mire felnőttek lesznek?

Az amerikai társadalom jóval előttünk, magyarok előtt megízlelhette, hogy a kapitalista világrend mit is okoz az érzelmek tengerében. Elvette a Hitet, az Érzelmek táplálását, szétszedte a Családok erkölcsiségét és szentségét, az emberi jellemet átformálta egy ateista-materialista-realista szemléletté, ahol nincs más érték, csak az, amit össze bírsz „gyűjteni” és anyagként magadénak tudhatod. Hogy mindez mellett egyébként pedofil vagy, vagy éppen bűnöző és erkölcstelen senki, az mindegy is. Hiszen mégis téged utánoznak a mai tinik, téged néznek a mozikban a sok szaftos hollywoodi jelenettel teletűzdelt filmekben és persze a te fenekedet nyaldossák csodacicák plasztik mártásban.

Ez a szemlélet ma már oly mértékben elharapódzott, hogy Lelkünk óriási segítségért kiállt. A Lélek beteg és egyre betegebb, mert nem kap táplálékot. Ezek az anyag örömei teremtették meg az anyag nyomorékait is, akik nem győznek valami úton-módon visszatalálni egy Igaz Valódi szóhoz, vagy Érzéshez. A Lélek éhes, mert nincs, nem kap valódi szeretet. Gyermekeink, akik a mozaik családokba belekényszerítve élnek, haldoklanak. Számtalan úton-módon jelzik ezt Felénk. A diszfunkciós betegségek (diszlexia, diszgráfia..stb), a magatartásban jelentkező problémák (hiperaktivitás, vagy passzivitás), a sok-sok érzékszervi betegség (látás, hallás), a test elhízása már kisgyermekkorban mind-mind azt jelezik, hogy baj van. Nem a gyermekekkel. Hanem velünk szülőkkel, akik talán már fejben lemondtunk és feladtuk, hogy Lélekből éljünk, és robotokká válva hajkurásszuk a pénzt, mert ugye a család miatt… gyermekeink közben haldoklanak. És ha picit is őszinték akarunk magunkhoz lenni, akkor tudjuk nagyon jól, hogy mi is haldoklunk. Minden egyes perccel, amiben el akarjuk hinni, hogy a karriertől szerethetőek leszünk, a szépségtől elfogadhatóbbak, a pozíciótól méltóbbak és azért mert testben mozgunk élünk, koporsónkat szögeljük.

Koporsónk szögelése minden egyes olyan pillanat, ahol feladtuk a vágyainkat, ahol megtörtek a társadalom, a hatalom, vagy az elit ránk húzott programjai, ahol engedtük, hogy gyermekkorunkat elvegyék, ahol elfeledkeztünk róla, hogy Ki lakik odabent.

Ez az írás nem azért született, mert pesszimista révén egy nyers világrendi tükröt szerettem volna mutatni. Hanem azért a harcért, ami a mindennapokban élő Anyáknak, Apáknak, Gyermekeknek és Lelkeknek szól. (Álljunk meg egy picit. Tán néhány percre. És próbáljunk csak egy villanásra a Lélek szemével, befelé figyelve értékelni ezt a társadalmat.)

Mert, ha tetszik, ha nem, ez következik. Nem csak a 8-as év teszi majd ezt velünk, de szép lassan learatjuk minden olyan programunk gyümölcsét, amely ellenkezik Lelkünk igaz óhajával.

Ha most az anyag eltűnik többünk életéből, hagyjuk menni. Azért tűnik el, mert nem látunk tőle. Nem látjuk valódi önmagunkat, így másokat sem. Ez az a lecke, ami addig fog nyomni minket, időt és az ego harcait nem kímélve, ameddig meg nem értjük, hogy:

„Valódi érzéseket csak a Lélek képes adni, minden más a fejed szüleménye, illúzió, mely valótlan és amelynek lejárt az ideje.”

Ne azért menj férjhez, mert jól leszel tartva és nem kell hogy dolgozz, ne azért vedd el feleségül, mert illik hozzád, mert jól nézel ki és jó az önéletrajzod. Ne azért akarj gyermeket, mert itt az ideje és a korból is kifutsz már, ne azért akarj bármit is, mert trendi és mert az mások szerint jó, és ne azért akarj fejlődni, hogy tanító, vagy gyógyító legyél. Ne azért menj el jóshoz és asztrológushoz (stb.), hogy a jövődet meg tudd és másokról információt szerezz, és ne azért, hogy legyen kit hibáztatnod életed alakulása miatt. Ne azért kelj fel minden nap, mert a robot kötelező és ne azért légy robot, mert így előrébb jutsz.

 

De leginkább azért ébredj fel, hogy végre ÉLJ!

Itt a szemlélet váltás ideje!

Nem kint!

Bent van a Kincs!

 

Namasté

Kata

 

http://www.sivakeniko.hu/mit-tudnak-a-rajzaim/

Ajánlott film:

Felhő atlasz

Ajánlott könyv:

Umberto Eco: A focault inga, A rózsa neve

Milton Erickson munkássága

160235363.jpg

Beszélgetés Tanítómmal…

2015.01.22. 09:21

2015. január 20. hajnal


Most is, mint mindig előttem járt, hol is lehetne jobb helye... mindig előttem. Azon gondolkodtam van-e értelme tovább csinálnom, amit csinálok. Oldok, előző életekből magyarázom meg a miérteket, amikor arra kérnek, gyógyítok. Szeretem, de mégis sokszor nagy Bennem az ellenállás. Valami fáj bent érzem, de mi az, ami fáj?....


Az Öreg hátrafordult, könnyes szemmel megállt előttem és megölelt. Olyan merevnek és távolságtartónak éreztem magam, mégis Belőle a tiszta elfogadó szeretet áramlott. Nem akartam megadni neki magam. Haragudtam. Haragszom erre a Földre is, a sok-sok emberre, akik az anyagot, mint végső valóságot fogadják el, és ott keresik a boldogságot. A sok butaságtól, amit el akar velük hitetni a hatalom, nem látják azt amit Én, amit az előttem járók. Ez nem valóság, ez egy illúzió...


Mit is tehetnék Én itt egyedül...Ki vagyok Én...? Egy csepp a tengerben.


Áthasított rajtam a sok-sok butaság miatt meghalt Tanítók emléke, ahogy Krisztus, Buddha, Gandhi, Őszentsége a Dalai Láma, aki még mindig száműzetésben él és sok-sok Tanító méltó elfogadása a butasággal szemben. Hát ez a hatalom....
Hálátlan munka ez. - gondoltam.


Az Öreg ment előttem, tudtam, hogy hallja minden gondolatomat, és tudja,hogy mi játszódik le Bennem. Dühöngtem és a tehetetlenségemben szinte hisztiszerűen ordítottam és csapkodtam magam. Elegem van/volt és gyanítom lesz is! Szorít az anyag, a Föld, hogy itt van dolgom.

Úgy éreztem magam, mint Thor, aki a 9. dimenzióból száműztetve megjelent a Földön és szembesült önmaga testébe zárásának problémáival. Például a kommunikációs akadályokkal. Vagy csak ama ténnyel, hogy itt az anyag annyira elkápráztat mindent, hogy nem látjuk mögötte a valódi Lelket.


Mikor tesszük fel végre a kérdést, hogy Ki vagyok valójában? Ki lakik ebben a testben? És miért van itt?


Ha Önmagunkat elkezdenénk vizsgálni és meglátnánk kik is vagyunk valójában, akkor látnánk, hogy mások kicsodák.

 

„Az emberek félnek a múltjuktól, azért vannak itt. Menekülnek valamiféle illúzióba, ahol ideig-óráig jól érzik magukat.” - szólalt meg az Öreg a fejemben. Mindig ezt tette ilyenkor, ment előttem, de gondolataival beszélgettünk.
„De ezt meg kell bocsájtanod nekik.” - folytatta. „Hiszen egykoron Te is ezért jöttél ide.”

Beütött ez a mondat. Ezért? Ezért jöttem ide? Menekültem a régi tettem elől, a teremtéseim súlyát nem akartam elfogadni? Tényleg ilyen gyáva voltam? Vagy vagyok? Gyáva vagyok még mindig?

"Ez nem gyávaság, ez a Föld dolga. Rehabilitál mindenkit. Ne higgy az illúziónak Lányom. Amibe itt be vagytok zárva az az emlék, azon emlékek sorozata, amik elől menekültök. Csak Ti hiszitek valami másnak. Ez az anyag titka. Ez az anyag vaksága."

Be vagyunk zárva emlékeinkbe, hogy belülről éljük meg, amit másoknak adtunk. Olyan, mintha lenne a fejünkben emléke, majd ezeket az emlékeket bevetítik egy hatalmas csarnok belső falára és onnan nem tudunk kijönni, amíg meg nem éljük, hogy kinek mit okoztunk. Mint egy "játék" vagy egy börtön. Nem bírtam eldönteni.
Rettentően feszített az anyag, s éreztem az emlék ami miatt dühöngök és ki vagyok borulva, meg akarja mutatni önmagát és a feszültséget Én generálom, mert nem akarok bele nézni. Vergődtem.


„Mit nem értek még mindig?” - kérdeztem, követeltem. „Önmagad.” Nyilván. Gondoltam.
"Az önismeret elkerülhetetlen. Ha nem ismered honnan jöttél, nem tudod hová tartasz. Így jövőd ködbe vész és elszenvedője vagy csak önmagad alakította Sorsodnak, melynek kockáit múltad már lefedte."


Igen. Ismerem a Tanítást.
Tanítóm bólintott. Értettem. Akkor hát adjam meg magam ennek.
Az Öreg elnevette magát. Tudtuk mindketten, hogy nincs más út.
Emlékezni kell.


EMLÉKEZNI KELL VALÓDI ÖNMAGADRA!

Ez most a dolgunk...

Namasté
Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
JANUÁR 24. Szombat - 15.00 - Nyíregyháza
JANUÁR 25. Vasárnap – 9.00 - Budapest
FEBRUÁR 7. Vasárnap - 15.00 - Pécs

the_milky_way_by_.jpg

Na még egyszer… HITről

2015.01.14. 20:01

„A háborúban is van ösvény!”

 

Viktor Emil Frankl (Bécs, 1905. március 26. – Bécs, 1997. szeptember 2.) osztrák neurológus és pszichiáter. (Frankl alapította a logoterápiát és az egzisztenciaanalízist, a pszichoterápia „harmadik bécsi iskoláját” (Freud és Adler után).)

A …mégis mondj igent az életre! című könyvében a koncentrációs táborban megélt tapasztalatait írja le, valamint azon pszichoterápiás módszert, mely mindenfajta létezésben, még a leghitványabban is, azt az értelmet keresi, mely okot ad a továbbéléshez.

Ebbe a táborba zsidó származása miatt kerül be, egész családját, feleségét és két gyermekét is elhurcolják. Elbeszélése szerint, a tábori napokban az analitikus gondolkodás szerint próbálta túlélni a mindennapokat, miszerint azt kereste mibe tudna kapaszkodni. Mi az a szál, ami itt a táborban életben tudná tartani. Először emlékeiben próbált erre utat keresni. Visszaemlékezett a tábor előtti életére, az örömökre, a munkájára, a családjára, az életének apróbb, akkor még nem értékelt mozzanataira. Ezen elmélkedései azonban, csak a szabadságának hiányát, szerettei hiányát jövőjének komplett sötétségbe borulását élte meg. Gondolkodását, amely még mindig a túlélést célozta meg, felváltotta a jelenben, az anyagban való kapaszkodás. Azonban itt nem látott mást, csak szenvedést, halált, emberek kivégzését és öngyilkossági kísérleteiket, ahogy neki rohannak a villannyal futtatott kerítésnek, feladva az életüket.

Az anyag számára szorító, reménytelen, halott volt. Nem talált más kapaszkodót, mint a reményt, amely arra bíztatta, hogy élnie kell, hiszen családja számít rá. Nem adhatja fel miattuk. Pár hónappal később azonban megtudta, hogy feleségét és gyermekeit megölték. Ebben az állapotában az élete halál volt, nem maradt más kiút számára. A tudatállapota tehát egyetlen kiútnak a halált látta. Az anyag dimenziói, a síkok terei (magasság, hosszúság, szélesség, idő =ez a 4. dimenzió tere) bezárta Őt. Nem volt más kiút, mint a halál.

Ebben a tudatállapotban, mintha Lelke kilépett volna testéből és egy mondatot hallott:

„Neked élned kell.”

Ez volt az a pillanat, ami megváltoztatta irányát, majd később Sorsa kiteljesedett és a pszichiátria nagy alakjaként mondja ki először, hogy a 4. dimenzió szorítását egy dolog oldhatja fel: az 5. sík, azaz a HIT.

Vannak, voltak és lesznek mindannyiunk életében olyan helyzetek, ahol az anyagban való reménykeresésünk csak egyre inkább pesszimistává tesz minket. Naponta újabb törvények, adók, kilátástalan háborúk és terrorcselekmények, munkanélküliség, áremelések, drágaság. Sokan élnek a létminimum alatt és gyermekek ezrei nem tudnak főtt ételt enni. Ez ma Magyarország. Ez az a szorítás, ami egyre inkább elveszi szabadságunkat, függő helyzetbe kerülünk és segítségért kiáltunk. Szorít a matéria, az anyagból menekülnénk. Hol harcolunk ellene, hol feladjuk az egészet és bedőlünk. Ennek okán egyre inkább bántjuk embertársainkat, mert tehetetlenségünk haragot és dühöt szül. Az anyag fogva tart. A 4. dimenzió egyre szűkebb, egyre halottabb, élhetetlenebb.

A rossz hír, hogy ez vár ránk Magyarokra a továbbiakban is. A jó hír, hogy van megoldása. A HIT!

Sokan írnak számtalan jóslatról és próféciáról, ami szerény magyarságunkra vonatkozóan egy olyan feladatot szán ennek a népnek, amely kivezeti a Világot, de legalábbis Európát egy olyan útra, béke meglétére, amely egyre inkább kívánkozik, mielőtt elpusztítjuk magunkat. És a Földet.

Ez az út sokunk számára tele van félreértésekkel, miszerint Nekünk magyaroknak vezetnünk kell a többi népet. Nem tudok ezekhez a jóslatokhoz érdemben hozzá szólni, de egy dolgot biztosan tudok. Ha ez a dolgunk, akkor jó helyen, jó időben vagyunk. Ugyanis elégedetlenségünket, anyagban való ellehetetlenedésünknek egyetlen igazi feloldója marad, hitünk újra megtalálása. Kapcsolat egy olyan belső, valódi vezettetéssel, amely a legnehezebb időkben is megmutatja, merre visz ösvényünk.

Amikor a matéria már nem épít minket, akkor tudunk és kell is befelé figyelnünk. Minden ember egyéni útja ez, de az egyéni utak tömegekké nőnek, nőhetnek, amely ténylegesen ki tud vezetni ennek a hatalmas válságnak, amely az embert robottá és érzéketlenné teszi, véget vet. A hit keresés legjobb indukciója a matéria halála. Ehhez, pedig jó úton haladunk.

Sokan fogják megélni még ebben az évben, és főként az év első felében, hogy egyre nehezebben élnek, egyre reménytelenebb a világuk. Ha jövőjükre gondolnak, akkor sincs fény az alagút végén. Nem is lesz. Amíg befelé nem fordulunk és rá nem lépünk Sorsunk lefektetett sínpárjaira. Ez ma a dolgunk! A hit megtalálása, megértése, a valódi Lélek törvények megértése, elsajátítása rengeteg tanulás és a befektetett munka árán.

Lelkünk nem érkezett ide Sortalanul, minden helyzetre hozott megoldást, és nincs olyan lehetetlen szorítás, amelyben ne lenne megoldás. De vezettetni magunkat most csak Bentről lehet!

Viktor Frankl élete és sok más hívő ember élete ezt az ösvényt mutatja meg, olyan hitelességgel, amely átéléseik elbeszélésében válnak valódivá, követendővé.

Egy szép mesében is van erre egy nagyszerű példa. Biztosan sokan ismerik Az Őrzők legendája c. rajzfilmet. Ebben, egy jelenetben az idősebbik bagoly tanítja repülni a kisebbiket a viharban. A kis bagoly persze megretten, hiszen semmi mást nem lát, csak a vihart. Azt teszi szóvá, hogy viharban nem lehet repülni. Az öreg bagoly erre azt mondja: ”Keresd az ösvényt.”

Ezt tudom minden útkeresőnek mondani, javasolni, adni!

Keresd az ösvényt! ODABENT!

 

Namasté

Kata

 

Javasolt könyvek:

Richard Bach: A sirály

Neale Donald Walsch: Beszélgetések istennel

Viktor Emil Frankl: … mégis mondj igent az életre!

Film:

Beszélgetések Istennel

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
JANUÁR 24. Szombat - 15.00 - Nyíregyháza
JANUÁR 25. Vasárnap – 9.00 - Budapest
FEBRUÁR 7. Vasárnap - 15.00 - Pécs

erdo_lampas_csajszi2.jpg

Üzenet 2015-re

2015.01.03. 15:00

Tanítóm beszéde 2015. január 2. Dobogókő

 

Kedves Olvasó!

 

Fogadd szeretettel Tanítóm üzenetét minden útkereső számára, amelyben 2015-re vonatkozóan mondja el mi az, amellyel mi magyarok és az emberiség szembesül majd, felismerések formájában. Nem kívántam sem a számmisztika, sem az asztrológia (asztrozófia) segítségével elemezni ezt az előttünk álló évet, hiszen minden egyes földön megtestesült Lélek számára van egy személyesebb, pontosabb üzenet minőség, ez pedig nem más, mint Tanítóinkkal történő kommunikáció. Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja ezt az ösvényt.

Íme az üzenet, szóról-szóra.

„Nem minden az, aminek látszik! Ennek az évnek ez lesz a legnagyobb tanulsága.”

 

Üzenet azon embertársaimnak, akik felvállalták a Tanítást:

„A fegyelem érvek nélkül a külvilág számára nem ér semmit, addig, amíg tapasztalattá nem válik. Addig mindössze méltóság. Utána lesz felismerés. Ez a Világotok legnagyobb tanulsága Tanítóitok számára az idén. „

 

Üzenet az Orionról:

„A törvények mindenkit elérnek és mindenkire egyformán-EGY-JOG-ban vonatkoznak. Ezen törvények régóta élnek és élni fognak. A Föld nem mozdul, míg Ti nem mozdultok, kik Vele (rajta) élnek. Nem maga az Orion a törvény. Az Orion mindössze összerakta, származtatja törvényeiteket. De betartani Nektek kell. Ennek nem betartása dharmátoktól eltérít. Ez a legnagyobb vétek, amit el lehet követni önmagatok ellen. „

 

Üzenet Mindenkinek:

„Nincsenek ennek a Világnak kiválasztottjai és Másságai sem. Mindössze felvállalt feladatokkal érkeztetek, akiknek a saját Sorsuk beteljesítése a legnagyobb feladat. Ezt hívjátok hitelességnek. Semmi mást. Mindenki tanít és tanul. Ez az örök körforgás, az Egység Törvényének része. Amit meg kell látnotok: az saját Sorsotok íve. Sokan éltek álruhákban, más köntösöket hordva, amely eltérít valóságtoktól. Ezen társaitok szép lassan értik csak meg mi a dolguk. Vannak dolgok, amiket hagyni kell megérteni, nem szabad beavatkozni, mert az események üzenete a megélés maga. A megélés pedig sokszor irányt vált a Sorsban, ha úgy tetszik, „beveszi a kanyart”, amit az ember maga önállóan nem tett volna meg. Ezek a történések sokatok számára nem kívánatosak, de szükségesek. Így 2015-ben ezeket fogjátok megélni. És megérteni.

Amíg a megértésre keresitek az utat, megtaláljátok egymást, Ti, akik összetartoztok. Mester a Tanítványát, ha úgy tetszik. Ebben az évben a megértés által találjátok meg valódi kapcsolódásaitok színterét. És értitek meg, hogy az emberi elme önmagában nem képes irányítani életét. De megérteni Lelke üzenetét megtudja.

Az alázat kívánatos! A háború Anya és gyermeke közt nem!

Kívánni fogjátok a törvényeitek magasabb fokú megértését, megismerését. Ezért keresitek majd a válaszokat először egyéni Sorsotok alakulása miatt, majd később a magasabb tudatosságot, hogy Sorsotok, amely leérkezésetek előtt már világos és értelmezhető, számotokra is értelmet nyerjen.

Márciusig a megpróbáltatásokra fogtok figyelni, amely egyre inkább lehúz Titeket az anyagba. De ott megoldást nem találtok majd. Márciustól Sorsotok magasabb megértése lesz vágyatok, amely észrevétlenül kúszik be gondolataitokba és a mindennapjaitokba. Ösztönszerűen fogjátok érezni, hogy kerestek valamit, de nem tudjátok mit. Mert emberi elmétek még nem fér hozzá ehhez az információhoz. Ezen információkat, megoldásokat keresnetek kell! De a megoldások kinyílása értelmetekben nem elég! Bent kell elfogadnotok a vezetést az alázat által, majd eszerint kell cselekednetek. Csak ez a fajta látásmód hozhat megnyugvást és megoldást a problémáitokra. Amely problémák valójában Sorsotokban elkerülhetetlen feladatok összessége. Amely feladatokban meg kell értenetek, hogy Nektek(!) mi a dolgotok, nem a másé!

Így ebben az évben az alázat a legkívánatosabb felismerés, amelyet megérteni nem elég. Ez által nyílhat ki előttetek a Valódi Világ. Erre valóak a törvények, amelyek most sokatokat beterelnek a valódi Sorsukba. Amit elmétek (ha nem keresi a valódi megértést) nehezen fog kezelni. Talán beszorításnak éli meg.

Ezt kell megértenetek! Ha kell, olvassátok, értelmezzétek többször.

Keressétek a Valódi Igazságokat! Ez vezet ki az anyag illúziójának fogságából.„

 

Namasté

Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
JANUÁR 11. Vasárnap - 15.00 - Pécs
JANUÁR 24. Szombat - 15.00 - Nyíregyháza
JANUÁR 31. Szombat - 15.00 - Budapest

imag2797.jpg

„Létünk nem a születéssel kezdődik, és nem a halállal ér véget. Minden lélek történetének van egy főmotívuma, mely átível több földi életen. Egy téma, ami csakis az övé, és ki kell bontania. A tiédnek is van, csak meg kell hallanod mi az.”

Olvasható Müller Péter Halhatatlan szerelem c. új könyvének borítóján. És milyen igaz.


A reinkarnációt a mai világban sokféle képen értelmezzük, hitvilágunk, vallási hovatartozásunktól függően. Van olyan vallás, amely a reinkarnációt, mint lélekvándorlást, oly módon értelmezi, hogy a lélek sosem ugyan az. Bármikor is jelenik meg testben mindig más, mindig valamiféle tanulással, felismeréssel több. Ezért nem tekinti ugyan annak a léleknek a reinkarnációban tanuló lelket. Jómagam ezzel a felfogással értek egyet, főként, ha elolvassuk Dr. Michael Newton könyveit, amelyből egyértelműen kirajzolódik, hogy lelkünk a testen kívüli életben is tanul. Tehát változik.

De miért is fontos számunkra a reinkarnáció tényét kezelni, foglalkozni vele?

Vannak olyan élethelyzetek, amikből nem fogunk tudni kiszállni, kilépni, nem fogjuk tudni jól megoldani, ha nem tárjuk fel pontosan mi a dolgunk. Ahhoz, hogy pontosan megfejtsük, ki miért van az életünkben és mi a pontos feladatunk egymással, azt kell hogy mondjam, hogy elengedhetetlen feltárnunk azt, hogy mikor, hol találkoztunk először és milyen célból. Biztosan mindenkinek voltak már olyan élményei, ahol az idegennel, akit ebben az életében először látott meg, olyan érzése volt, mintha ezer éve ismerné. Vagy éppen az ellenkezője, meglátta, és zsigerből utálta, nem volt neki szimpatikus, szinte kerülte, de mégis a fókusza azon az emberen volt. Érezte a húzást. Vagy azok az esetek, ahol fizikálisan már nagyon régen nem volt közöttük interakció, mégis sokszor bevillant maga a személy. Vagy olyan kapcsolatok, amik se veled-se nélküled kapcsolatok. Ahol nem tudunk megszabadulni a másiktól, a másik emlékétől, vagy ahol hagyjuk magunkat kihasználni és a külvilág nem érti miért. Esetleg az első pillanattól érezzük, igen Ő lesz a férjem vagy a feleségem. Számtalan példát írhatnék. A lényeg, hogy ezen élethelyzetek megoldására, pontosabban a miértjére nem a jelen életünk fog tudni válaszolni, hanem azon előző testben történő tapasztalásaink, amik mélyen, de még ma is Bennünk élnek, SŐT, mi éljük előző szerepeinket, és oly erősen hatnak, hogy bár legyen a díszlet a XXI. század, de a lélekprogram ugyanaz! Ugyanis éppen ez a reinkarnáció célja: addig élünk meg mindent újra és újra, amíg rá nem jövünk arra, hogy lelkünk mely törvényt szegi meg, tehát amíg rendezni valója van.

Nagyon fontos azonban szemléltetni, hogy reinkarnációink megoldásai a legtöbb esetben nem azonosak az ego megoldásaival. Az emberi ego, az „ÉNSÉG” minden esetben szubjektív módon szemléli az eseményeket és arra törekszik, hogy neki jó legyen. A jó fogalmát duális rendszerben szemléli, azaz csak az lehet a jó, ami számára jó, tehát érzéseit tekintve amplitúdója felfelé növekszik. A lélek azonban ennél jóval bonyolultabb, ha tetszik, bölcsebb világszemlélettel van megáldva. A lélek számára a JÓ nem pozitív megélések sokaságát jelenti, hanem azt, hogy helyre teszi, megoldja reinkarnációban nem jól megoldott, azaz karmikus terheit. (Merthogy a karma fogalma mindössze ennyi: nem jól megoldott feladataink összessége, teremtéseink számlája.)

Képzeljük el, hogy hajók vagyunk egy végtelen széles folyamon, ami a Sorsunk és az idő tényezője. Ezek a kis hajók ezeken a vizeken tudják megélni önmagukat és persze felismerni, hogy merre is kell tartaniuk, kivel is kell találkozniuk. Hála az Égi gondviselésnek a tudatlan kapitányok is észreveszik sokszor, hogy hajójukat egy másik mellé sodorta a víz. Eddig általában minden ember eljut. Bár sokan hiszik még, hogy a „véletlen” létező fogalom. A hajók egymásmellettisége pedig már nagyon feltűnő tud lenni, még akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni vagy egyenesen elutasítjuk. Ez eddig mondhatni természetes folyamat, és persze szükséges. De itt jön a probléma. Sok ember elkezdi hajója létráit átvetni a másik hajóra, amely létrák valamiféle elméletek, találgatások formájában jelennek meg. (Pl: biztos azért jött az életemben, mert Ő a nagy Ő. ) Ezek mentén a létrák mentén akarunk csatlakozni a másikhoz és akarunk átjutni hozzá. Ami persze sok esetben hatalmas kudarccal végződik. Sőt csalódással. A másik hajó, pedig szépen lassan csendben elmegy mellőlünk. És nem értjük miért. Hiszen mi „tudtuk”, sőt „ez volt az érzésünk”, hogy ő a nagy ő. Na, ezek azok az esetek, ahol már messziről ordít, hogy a karma sodorta őket össze és ahelyett, hogy meglátták volna mi a pontos dolguk egymással, saját életük vágyait, vagy hiányosságait próbálták ráerőltetni a kapcsolatra, amely sok esetben messze nem tartalmazta azt, amit megpróbáltak beleültetni. Ennek a balul sikerült találkozásnak persze sajnos a lélek számára rengeteg hátránya van, karma rontásnak minősül, az ego pedig legtöbb esetben sír-rí, hogy nem kaphatta meg azt, amit akart. De persze, amit kellett volna megkapnia, tennie, azt pedig nem látta. De a legnagyobb hátrányunk mégis az, hogy nagyon hosszú időket töltünk így el, míg feldolgozzuk az eseményeket, és persze a feladatunk nem lett megoldva. Ilyenkor jönnek a lelki körforgalmak. (Pl: mindig olyan pasit vonzok be, aki megcsal. Minden nő, csak a pénzemre bukik…stb.) Amikből azért nem tudunk kiszállni, mert nem értjük meg mi a pontos dolgunk, mindig az ego verzióját erőltetjük.

Hogyan tudhatjuk meg, hogy mi is a pontos dolgunk a másikkal?

AZ ÖNISMERET ELMÉLYÍTÉSÉVEL! Ez az egyetlen helyes válasz! Minden embernek szinte kötelező a tanulás önmagáról. Ennek számtalan módja és formája van. De talán a legevidensebb az, hogy megtanuljuk a Lélek törvényeit, az ok-okozati világ felépítését, és megtanuljunk ebben a világban a teremtéseinkért felelősséget vállalni! Minél nagyobb felelősséget tudunk vállalni, annál szabadabb emberek leszünk. Addig ugyanis fog a karma, éljük a körforgalmainkat, a meggyötört élethelyzeteink pedig szépen lassan „hittelenné” tesznek és ellehetetlenítenek.

Azt is fontos jeleznem, hogy reinkarnációink kibontása nem holmi „maszekolás”, ahogy Müller fogalmazta. Nagyon mély lelki munka, kitartás, sok-sok időt vesz igénybe és számtalan ellenprogramot kel magunkról lefejtenünk, hogy hozzáférjünk agyunk rejtett széfjeihez. (Ezeket a széfeket úgy kell elképzelni, mint egy zárt termet, vagy ládát, amit mi magunk zárunk be sokszor, mert annyira mélyek, vagy fájnak, esetleg ellenprogramokkal, tagadásokkal zárjuk, hogy ne akarjunk emlékezni rájuk. De sajnos ettől még hatnak. Sőt. Minél jobban zárjuk, annál jobban hatnak, és annál nehezebb feloldani őket.) Nem beszélve arról, hogy csakis szakemberek segítségével érdemes nekiállni, olyanokkal, akik értik a reinkarnáció értelmét.

Elmesélnék erre egy jó példát.

Jó pár évvel ezelőtt egy hölgy hívott fel, aki rettentő kétségbe volt esve, hogy ő valamit nagyon elrontott és a férje nem hajlandó neki megbocsájtani. A történetben a hölgy elment egy szak avatatlan (jelen esetben pránás) regresszálásra, ahol azt vélte látni, hogy a férje előző életében felakasztotta őt. (A mai napig a férjével történő veszekedéseinél a torka elakadt.) Nagy erejű sírás tört ki rajta, majd a regresszáló segítségével, aki alátámasztotta az elképzeléseit megfejtették, hogy a férje jelen életben is blokkolja őt. A hölgy fogta magát, haza ment, összecsomagolt és elköltözött. Majd eltelt pár nap és őrületes fájdalom lett úrrá rajta, ami az őrület szélére sodorta. Felhívta a regresszáló terapeutát, aki megnyugtatta, hogy elmúlik. De nem múlt. Ebben az állapotában ráadásul a férje is közölte vele, hogy „egy bolonddal” nem fogok együtt élni. A hölgyet gyorsan helyre kellett tenni, vissza a Sorsába és megértetni vele, hogy pontosan mit látott, és ami ennél is fontosabb, hogy MI A LÉNYEG, tehát MI A FELADAT! A feladat az volt, hogy a férje törlesszen vele szemben. Amit tett is. Eltartotta, kénye kedve szerint megvett a hölgynek mindent, és persze segítette őt a spirituális fejlődésében is.

Ebből a kis történetből jól látni, hogy az előző életek feltárása nem arra való, hogy az EGO helytelen megfejtéseit kövessük, vagy ismételjük a régit, esetleg ítélkezzünk, vagy rontsuk el megint. Hanem arra, hogy megfejtsük ma mi a dolgunk vele. Ehhez, pedig szakember kell!!!!

A reinkarnációs emlékek legnagyobb ellensége a vallásokban rejlik. Azon vallások, amelyek duális világrendszert építenek fel, sajnos nem látják a lelki evolúciós folyamatot, pontosan a változás folyamatát és a megoldások sokszínűségét, amely szintén a megértésen alapszik. De ennél is nagyobb ellensége a lélek útjának a feltárásában a materialista, anyagi, hatalmi alapú szemlélet, ahol az ember önmagát tekinti önmaga okozójának és nem ismer el más „magasabb” intelligenciát, mint létezőt. (Ennek a csatáját jól láthatjuk a NOÉ c. filmben Russell Crowe-al a főszerepben.)
Azon személyeknek, akik hiszik még a Lélek nélküli életet, Stanislav Gróf: A jövő pszichológiája - A pszichológia jövője c. könyvét ajánlom részletes áttanulmányozásra.
Nagyon fontos még egy dolgot leszögeznem. Aki hittelen, vagy tagadó, esetleg kételyei erősebbek, tudnia kell, hogy nem lesz olyan ember, aki bebizonyítaná neki az ellenkezőjét. A hit keresése, Lelkünkkel való mélyebb kapcsolódás ugyanis egyéni út. Biztosan lesz az életének olyan pontja (zsákutcája), ahol nem lesz más megoldása, mint megértenie a magasabb okokat. Így minden útkeresőnek, neki is ezt kell keresnie. (Ezek az emberek legtöbb esetben azt hiszik, hogy különlegesek, mások, másság tudattal élnek, és olyan dolgokban „hisznek”, hogy gazdagok lesznek, nagy karrierjük lesz stb. De, ha lemegyek az utcára, és megkérdezek tíz embert, legalább kilenc ugyan ezeket fogja céljául megfogalmazni. Mert ő is más…)

A reinkarnáció tehát nem játékszer. De mégis jövőnk a múltunk folytatása, díszleteink változnak mindössze.

"Félelem, hit, szeretet - jelenségek, amelyek meghatározzák életünk folyását. Ezek az erők jóval születésünk előtt elkezdődnek és folytatódnak azután is, hogy elmúltunk. Az életünk nem a sajátunk. Másokhoz vagyunk kötve, múltban és jelenben. És minden bűnös tettünkkel, és minden jó cselekedetünkkel a jövőnket írjuk."
Felhőatlasz

Ajánlott filmek: Cafe de Flore, Felhőatlasz, Mennyei Prófécia, A forrás.

Namasté
Kata



Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
NOVEMBER 29. Szombat - 9.00 - Budapest
NOVEMBER 30. Vasárnap - 15.00 – Nyíregyháza
DECEMBER 14. Vasárnap – 15.00 – Pécs

buddha_hc3a1ttc3a9r.jpg

Szeretek a karácsonyi forgatagban elvegyülni, ahol a fahéjas narancs illat leng körbe és minden arany és piros és csak egyszerűen szép. Valahogy meghittebb, bensőségesebb ilyenkor a világ díszlete. De leginkább az embereket szeretem nézni, figyelni óvatlanul, hogy éppen ki-mit csinál, mond, tesz. Morfondírozgatok azon, hogy vajon mi játszódhat le benne éppen, és vajon, amit érez, az mennyire valódi.

Jó kérdés, mi a valódi?

Úgy képzelem el a valóságot, hogy minden ember egy kehely, amely kehelyben maga az élet lakozik, amit nevezhetünk egyértelműbben Léleknek is. Ha ezeket a kelyheket lezipzárazzuk, akkor látjuk meg igazán a valóságot, hogy a Lélek mit is érez abban a pillanatban valójában.

Én ezekre a pillanatokra vadászom, ahol megmutatkozik a Lélek valódisága. Ám ezek a pillanatok rejtve vannak előttünk. Mert, ha észlelnék, szembesülnünk kellene saját magunk valódi érzéseivel is. Ezek az érzések, pedig nem biztos, hogy kellemesek. Pedig csak az érzések lehetnek valódiak, amiket megélünk, hiszen ettől élünk, hogy érzünk.

Egy ilyen karácsonyi forgatagban számos emberi pillanat, jelenet zajlódik le egy pillanatba belesűrítve. Rengeteg érzés, millió kapcsolat és impulzus. Mégis, mi emberek azon igyekszünk egyre kitartóbb és kegyetlenebb eszközöket igénybe venni, hogy valódi érzéseinket elrejtsük. A pszichológia ezeket az elrejtési technikákat nevezi Elhárító Mechanizmusoknak. Ezen elhárító mechanizmusok legalapvetőbb formája az elfojtás. De az elfojtáson kívül számos technikát elsajátítottunk már önmagunk érzéseinek megélését megtorpedózva. Ahogy nézelődtem a karácsonyi bevásárlásban, mintha a szemem egyszerűen csak ezeket látta volna.

A három éves kislány rohant Apucija felé, aki visszafogottan megfogta a kezét, majd rászólt, hogy ne rohangáljon.

Egy huszonéves fiú óvatosan ölelte meg párját, akire láthatóan puszira várt. De nem lehetett, mert „sorban állunk!”

Az Anya szinte hangtalanul, szemével ölte meg azt a fiatal fiút, aki félre lökte a lányát a kocsijával.

A férj rászólt feleségére, hogy ne szagolgassa a virágokat, mert van fontosabb dolguk is.

A feleség rángatta férjét, hogy igyekezzen, nem érnek rá kirakatot bámulni, mert nincs ideje.

Rengeteg, rengeteg jelenet, amelyekben eltűntek szemem elől a színek és az élet fekete-fehérségét láttam. Vajon ez az élet? Így kell élnünk? Fontosabbak a társadalmi kritikák viselkedésünkre, minthogy megéljük azokat? És tényleg nincs időnk arra se, hogy megszagoljunk egy virágcsokrot? És tényleg csak a gyerekek merik még önfeledten megélni, amit éreznek? Mernek nevetni, ölelni, sírni és hisztizni, vagy akár megkérdezni olyan dolgokat, amiket nem tudnak? Mitől félünk? Mitől félünk, hogy nem merjük érzéseinket megélni, kifejezni? És tényleg csak a Karácsony az az ünnep, amikor ezt megtehetjük? Vagy meg tudjuk egyáltalán tenni?

Millió kérdés zakatolt a fejemben. Persze erre millió válasz létezik. Mindenkinek van oka, hogy ne fejezze ki. Jól átgondolt oka.

- Nem illik.

- Ne gyerekeskedj már.

- Félek kimutatni.

- Félek a csalódástól.

- Félek, hogy újra elutasít.

- Őt úgyse érdekli.

Jöttek a közhelyek a fejembe és úgy éreztem, ha nem állítom meg ezen gondolatokat, olyan zsákutcába juttatom magam, ahol tényleg elmarad a cselekvés. És nem hogy nem ölelek meg senkit többet, de elfojtásomat olyan mértékben mélyre teszem magamban, hogy a végén még azt is el fogom hinni magamról, hogy nem is hiányzik az ölelés. Majd így nyilatkozom: „Nem vagyok ilyen típus.” És ezt el is hiszem majd magamnak.

És hányan elhiszik…..

Én nem akarok ilyen ember lenni! És nem akarom a Karácsonyt is fekete fehérben látni és élni! Mert, azaz ember, aki nem meri saját érzéseit megengedni magának és így megélni, azaz ember végletes, ítélkező és savanyú marad! Az élet a feketén és fehéren kívül millió színnel rendelkezik, ami az érzések sokszínűségét segít megélni, és megérteni is! Ez az ÉLET! Az élet pedig a buddhisták szerint maga a SZERETET!

Így amikor a Karácsonyt ünnepeljük, engedjük be az életet, az érzések sokszínűségét megélve a világunkba. Az érzés az érzés, se nem jó, se nem rossz. A Lélek, ha szomorú is, legalább él!

Ünnepeljünk színesben minden nap!

 

Szép napokat!

Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
NOVEMBER 29.Szombat - 9.00 - Budapest

NOVEMBER 30.Vasárnap - 15.00 – Nyíregyháza

DECEMBER 14. Vasárnap – 15.00 - Pécs

karacsony_szem.jpg