Esettanulmány: Aki mindenáron férjhez akart menni

 

Történetünk 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikoris egy délután megérkezett Hozzám egy hölgy, aki állítása szerint rendkívül szorult helyzetben van, és neki azonnal szüksége van segítségre. Így gyorsan adtam is neki egy időpontot a közös konzultációra. Megérkezése után azonnal a tárgyra tértünk, ahol gyorsan kiderült, hogy Sorsának alakulására volt kíváncsi, elsősorban a párkapcsolati ágon. (Bemutatkozómban olvashatta a kedves olvasó, hogy bizonyos tulajdonságaim miatt könnyebben tudok olvasni az emberi Sorsok fonalaiban.)

 

1.etap: „Mindenáron férjhez akar menni”

 

Amikor belépett az ajtón, már láttam, hogy jegygyűrűt visel, ami fontos szimbólum a jó megfigyelő számára. Gyorsan leült, és azonnal követelte, hogy mondjam el mit látok. Kis ráhangolódás után, egyértelművé vált számomra, hogy mi okozza a problémát. Elmondtam a hölgynek mit látok: „Ebben a kapcsolatban 3-an élnek – kezdtem. Ön, a Kedvese és az Anyós jelöltje. A jelenlegi párja nem tud leválni az édesanyjáról, ez neki feladat. Nem tud mélyebb felelősséget vállalni egy családért, de egy párkapcsolatért sem. „ Itt a hölgy félbeszakított és erős kérdésekkel bombázott, miszerint: De el fog venni? Nem lehet, hogy tévedek, és az anyja fogja? Mert az egy boszorkány! De ugye ő a nagy ő?

Ezen a ponton az ember mindig elgondolkodik, hogy mit is mondjon. Azt kérdeztem a hölgytől, hogy: „Miért jött el?”

Válasz: „Mert biztosan tudni szeretném, hogy elvesz feleségül.”

Válaszom az volt, hogy elveszi. Csak nem kellene hozzámenni, mert ha így, ha úgy, de ennek a kapcsolatnak másfél-két éven belül vége lesz.

Mint ilyenkor szokás a hölgyek nagy része megsértődik, természetesen máshoz (általában jósokhoz) rohannak, hogy teóriájuk be legyen biztosítva mások által is, és akkor, ha mégsem jön össze a dolog lesz kire fogni, mert XY is azt mondta.

Persze a józan gondolkodó ember, csak megkérdezné magától, hogy odabent mi mocorog, hogy neki küldő megerősítés is kell ahhoz, hogy „ugye” férjhez menjen? Illetve miért akar ennyire férjhez menni egy ilyen helyzetben?

A hölgy eltűnt, erősen megsértődve és természetesen nyugtázva, hogy Én úgysem értem a dolgokat. Meg egyáltalán…mit képzelek. Én meg hagytam….

 

2.etap: A pofon

 

Idén tavasszal csörög a telefonom, ismét egy hölgy az, aki kevésbé fontoskodóan, de azon nyomban időpontot kért. Természetesen adtam neki. A telefonban természetességgel kezelt, gondoltam, hogy találkoztunk már, de amikor belépett az ajtón, bevillant kiről is van szó. Leült a székre és az első kérdése az volt, hogy „Meglepődött”?

Nem. Nem lepődtem meg – mondtam.

Mert magának mindig igaza van? – kérdezte cinikusan a biztonság kedvéért.

Nem. Nincs mindig igazam. Mert az Ön Sorsa nem az Én igazam. – válaszoltam.

Ezek után elmesélte, hogy azon a napon, amikor helyre akarták hozni a házasságukat és megbeszélték, hogy elutaznak egy közös hosszú hétvégére, a férje megkérdezte: „Anyukát is vihetjük, ugye?” Ekkor a hölgy felállt, összepakolt és eljött. Azóta elváltak. (Közbeszúrta azért, hogy „De ez biztosan nem újdonság.”) Majd elmesélte, hogy van most egy másik kapcsolata, amiben jól érzi magát, mert nincs harmadik fél, és hogy ismét (bár tudja, hogy korai) szeretne férjhez menni, mert a párja el akarja venni. Lényegében ezért van itt, hogy megtudja mi lesz.

Válaszoltam: „Nem fog férjhez menni hozzá. Ennek a kapcsolatnak fél éven belül vége lesz.„

A hölgy ismét felcsattant, hogy neki elege van, mert akárhányszor ide ül a székembe mindig, olyat mondok, amit képtelen megemészteni. Így morgolódott magában egy kis ideig. Nem szóltam semmit, figyeltem a magánjátszmát, amit önmagával vív. Ebben a játszmában ott van az az ego énje, aki amit akar, azt akarja hallani másoktól is. És ott van az a része, aki tudat alatt, de ismeri a Sorsát, ismeri, ami következik, aki ide hozza Hozzám.

Majd lassan lenyugodott és feltette azt a kérdést, ami végre az indulás alapja tudott lenni.

„Miért nem sikerülnek Nekem a házasságok?”

Nagyon megörültem a kérdésnek, hiszen először tett fel olyan kérdést, ami nem másra, hanem Önmagára vonatkozott. A felébredés nagyon fontos kritériuma, hogy az ember végre önmaga okait keresi, önmaga működését. Amíg ez nincs meg, addig sajnos változás sem lesz, így az út olyan lesz, mint egy körforgalom. Más személyek, az idő telik, de körbe-körbe haladunk. Ismétlődik minden.

„Mert minden áron férjhez akar menni” – válaszoltam. És nem a férj személye a lényeg, hanem az elszánt önző program, hogy férjhez menjen.

Nem reagált a mondatokra, elment. Nem volt cinikus, sem fennhéjázó és még csak megsértődött sem.

 

3.etap: Önmaga

 

Idén októberben ismét eljött Hozzám. Nyugodt volt, jegygyűrű sehol. Elmesélte, hogy ott hagyta a „vőlegényét”, mert mint kiderült, ebben a kapcsolatban is hárman voltak. Csak itt a volt barátnőről derült ki, hogy nem is annyira volt. Most egyedül van, de kivételesen az érdekelte, hogy mi-miért történt az életében? És hogyan tovább?

A lényeget írom le a kedves Olvasónak:

„A Sorsunkat nem mások írják, vagy mások hozzák meg a döntéseket a mi Sorsunk felett. Ezt mi írjuk és mi szeretnénk megélni minden egyes percét. Mindent addig élünk meg újra és újra, amíg rá nem jövünk arra, hogy milyen programot működtetünk magunkon belül, ami ezeket az élethelyzeteket teremti meg Nekünk. Aki eredményeket akar az életében, az ne felejtsen el Úton járni, és az úton tanulni. Az Utat pedig nem tudjuk senki számára megváltoztatni. Mindenki addig jár az úton, és ugyanazon az úton, amíg rá nem jön, mit tanít az Út.„

A hölgytől nem lehetett elvenni a csalódásokat. Mert ezek vezették el ahhoz a kérdéshez és felismeréshez, ami megmutatta számára, hogy mit is működtet.

Amikor elment megértett mindent, azt kérte Tőlem, hogy írjam meg a blogomon a történetét. Hogy mások talán hamarabb, gyorsabban fogják majd fel, hogy minden belőlük ered! Nincs más teremtés.

 

Megtettem.

 

Namasté
Kata

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
NOVEMBER 9.Vasárnap - 15.00 - Pécs
NOVEMBER 29.Szombat - 9.00 - Budapest
NOVEMBER 30.Vasárnap - 15.00 - Nyíregyháza

sorsos.jpg

"Pánik"

2014.10.17. 19:00

Ha valakiben felerősödnek az idegi feszültségek, illetve kiújul a pánik, meg megjelenik az életében, arra kérem, hogy a következő gondolatokkal foglalkozzon.
Mitől is pánikol az ember, mi a pánik?

A legtöbb esetben a pánik egy olyan, általában gyermekkori trauma következményeként megmaradt lenyomat, ami akkor aktiválódik, amikor a sorsunkban történni fog, vagy történnie kellene valaminek, ami elkerülhetetlen, amit meg kell élnünk. Legyen ez egy friss szerelem, vagy egy régi kapcsolat lezárása, mindegy is, a Lelkünk már tudja mi következik, a mi kis agyunk vagy ha úgy tetszik EGO-nk, pedig akaratlagosan nem akarja megélni. Ez a feszültség, ami a két agyféltek között ilyenkor keletkezik a pánik. De valójában ez egy nem megértésen alapul, az elfogadás hiányán, illetve úgy érzi ilyenkor az adott ember, hogy cselekvő képtelen. (Ezért mondtam, hogy általában gyermekkori traumák elszenvedésénél alakul ki, ahol a gyermek még cselekvőképtelen és így kell valami lelki dolgot elviselnie, elfogadnia.)

Azért érdemes és kell ezt tudatosítanunk, hogy miről is van szó, mert számos embertársunknál ezek a tünetek most felnagyítódnak, DE és ez a fontos, ami történik a mélyben az egy lelki változás, amit meg kell tudnunk élni. Minél jobban elutasítjuk ezt a változást, annál erősebbek a tünetek.
Mi a megoldás? Szakember (!) segítségével átemelődni ezen a traumán, mind a gyermekkorit elengedni, mind a mostanit tudatosan is és mély lélektanilag is kezelni, azaz felszínre hozni a történéseket. A múltban és jelenben egyaránt!

Az evolúciós folyamatokban tehát azt kell most elfogadnunk, hogy valami erősen változik az életünkben, Lelkünk irányt vált. Természetesen ez az irány minden helyzetben a fejlődésünk helyes iránya, ám ezt a mi kis tudatunk megélheti oly módon is, hogy valami nagyon régi dolgot, ami már nem működik, vagy nem szolgálja a fejlődését lezár. Ezek most többnyire, olyan lezárások, amiket magunkban, felismerések formájában teszünk, mintha hirtelen megvilágosodnánk, vagy megjelenne előttünk a "jó reggelt" tábla, hogy "na végre", hogy megláttad, megértetted mit mutat a Sorsod már egy ideje. Mintha leesne a húsz fillér.
Engedjük ezeket a pillanatokat megélni, mert felszabadítanak olyan gondolatoktól, amiktől szenvedünk, ami régi, az idejét múlt és amúgy sem kell már, mert elmúlt. Tanuljunk belőle!

Van egy jó mondása Tanítómnak, ami nagyjából így hangzik:
"A Sorsod a jövőben kiegyensúlyozza önmagát, ha meglátod, és engeded, hogy vigyen. Minden Sors úgy van berendezve, hogy a jövő esélyt adjon arra, hogy valamit, amit elrontottál, kijavíthatod. Ez a reinkarnáció lényege a Földön."

Szép napot!
Kata

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONT:
OKTÓBER 18. Szombat - 9.00 - Budapestchi-k.jpg

Az esetet, amelyet szemléltetni kívánok, egy valós történet alapozza meg, természetesen nevek és egyéb információk nélkül. A megértéshez elegendő lesz maga a történet, és hiszem, hogy sokan magukra ismernek.

A történet: Egy házaspár férfi tagjának a problémája az volt, hogy szereti a feleségét, de mégis mindig megcsalja. Megcsalta már a kezdetektől és most is. Pedig szereti. A kérdés az, mit csináljunk?

 

     I. TUDATÁLLAPOT

 

Ez a tudati szint az átlag hozzáállást mutatja. Ebben a helyzetben történik az, hogy egyáltalán elkezdjük a problémát felismerni és önvallóan magunkra tekinteni. Itt szoktunk a barátoktól, ismerősöktől esetlegesen tanácsot kérni, vagy beszélgetni ezekről. Ám nagyon fontos, hogy ezen a tudati szinten megoldásra ne várjunk, továbbá az önvalláson kívül itt más megoldó programok nem futnak.

Akkor mi van ezen a megértési szinten? Fontos, hogy ezen a szinten legalább beismerjük a problémát. Már nem elhárítjuk a tetteinket, nem próbáljuk titkolni, vagy esetlegesen nem áll fent a „bort iszik, vizet prédikál” szindróma, azaz azt mondja, hogy Ő őszinte ember, holott minden megcsalás pillanatában minimum 3 embernek hazudik. Elismeri, hogy olyan tettet hajt végre, amelynek van következménye, megtörténik az ÖNVALLÁS pillanatában a felelősség vállalásra az igény. Ez a jó oldala ennek a tudat szintnek. Amire viszont figyelni kell!

Az átlagember önvallási pillanatában nem biztos, hogy megoldást keres, vagy ha igen sok esetben olyan megoldásokat keres, amiket lehetetlen kivitelezni (pl: hülye voltam, bár visszacsinálhatnám. Szeretném, hogy ne derüljön ki, ígérem megváltozom..stb). Illetve megoldásai nélkülöznek minden valódi gyökér keresést. Tehát ahhoz, hogy maga a tünet ne álljon fent, (tehát ne akarjon megcsalni, ne engedje a vágynak nevezett programot eluralkodni magán) mélyebb rétegeket ezen a szinten sokszor nem akarnak feltárni. Így maradnak a társadalomból belénk ivódott közmegegyezésen alapuló látszat megoldások (pl: amiről nem tud, az nem fáj), de legtöbbször a lelkiismeret-furdalás kínjai alatt a menekülés fázisa. Tehát lebukik, bevallja és elválik.

Mivel ezen a tudat szinten csak és kizárólag a társadalmi programok, a feltáratlan szülői minták, illetve az egyéni tapasztalatokból szerzett sérülések hatnak, mindezek persze tudattalanul, fel nem dolgozva és nem tudatosítva, így egyértelmű, hogy főhősünk el is válhat, de magával viszi az összes programját, tehát újra-és újra beleesik ebbe a szituációba, amíg a gyökerét el nem kezdi feltárni.

Óvva intenék mindenkit attól, hogy ezen a szinten mindenféle jóbaráti tanácsnak adjon utat önmagában, de attól is, hogy kontárokhoz rohanjunk, mindössze azért, hogy meg tudjuk mi vár ránk. A pszichológiának is van matekja, ami ebben az esetben egyértelműen lefekteti, hogy mi fog történni.

Nem árt a fejünkbe vésni egy mondatot: Amíg Én nem változom, nem változik meg körülöttem semmi!

(Ajánlott film: A békés harcos útja)

 

     II. TUDATÁLLAPOT

 

Itt főhősünk jó esetben eljut odáig, hogy érzései és tehetetlensége, továbbá a sok hasznavehetetlen „jó tanács” eljuttatja oda, hogy elege van mindebből. És végre a kínzó szenvedés eljuttatja egy szakemberhez. Szakember alatt értendő minden olyan módszertan, aminek célja, hogy feltárja a programjának eredetét (amit helytelenül vágynak hív), majd a feltárás után természetesen más programmal, (felelős felnőtt viselkedési mintával) helyettesítse, azaz egy jellem változáson megy keresztül. Ehhez az első lépés az, hogy mind értelmileg is megértse, hogy ennek ez a módja, mind érzelmileg is akarjon változtatni a szenvedés okozta mardosó tehetetlenségen.

Tapasztalatból írom, hogy sokan ezzel a ponttal sem tudnak megbirkózni, aminek legtöbbször az értelmi felfogó képesség a problémája, illetve hogy esetünkben is a mikró környezetnek nagy az ego ráhatása. Mit értek ez alatt? A mikró környezet rendszerint a barátokat jelenti, illetve a családi környezetet. A családi környezetben itt elsősorban a feleség magatartása a domináns, aki amennyiben olyan tulajdonságokkal bír (pl: naivság, alul értékeli önmagát, függő helyzetben van a férjtől, nem tud elengedni, nem bírja a kudarcokat feldolgozni..stb), amit főhősünk felismer, akkor a feleség személye nem készteti őt a változásra, hiszen eddig sem derült ki semmi a számára. Másrészt a baráti környezet, ami férfiak esetében sokkal inkább meghatározó tud lenni, mint a nőknél. Ha baráti környezetben elfogadott viselkedés a megcsalás, tehát ez a barátság egyik záloga, hogy köz megegyezve ugyanazt működtetik akkor bizony ez is olyan tényező, ami nem készteti a változásra, hiszen elfogadott a magatartása. Sok esetben megidealizált is, tehát a társaságban van egy ideológia (pl: a szex nem megcsalás), amivel felmentik önmagukat.

Amennyiben mégis belátás történik, hogy változni kell, és lelkiismerete könnyítésére önmaga változását választja, mint helyes megoldást (amivel nem kerülhető el az esetleges lebukás felelősségének felvállalása), akkor elindulhat az érdemi munka.

Az érdemi munka természetesen előzmény-következmény szintjén tárja fel, hogy miből adódhat ez a program, mi a mozgatója. Ehhez mindenképpen tehát szakember segítsége szükséges, olyan szakemberé, amely képes logikailag az egymásra épülő impulzusokat feltárni és lefejteni. Esetünkben az Anya, mint első Nő tiszteletének a hiánya mutatkozott meg, mint probléma gyökere (DE itt millió dolog lehetséges, ez mind egyéni megoldásokra vár), tehát leértékelte a Nőt. Minden kapcsolatában ezt tette, így nyilván visszajutottunk az alap problémához. A feltárás után szükséges az érzelmi kioldás és a helyes program visszaállítása.

Sokszor tapasztalom, hogy a jelen szintjén kívánnak megoldásokat keresni. Ebben az esetben kifelé projektált megoldásokat keresnek, vagy a jövőben majd máshogy akarják csinálni. Pl: a feleségem tegye ezt, akkor nem ez lesz, jönnek a kérdések: csak Én tehetek róla? Ő nem? – elkezdünk tehát kifelé projektálni, tehát elhárító mechanizmusokat működtetni, amiknek megint csak az a célja, hogy önmagunk gyökeréhez ne jussunk el. Erre mindig azt tudom mondani, hogy de igen, ő is tehet róla, de az az ő dolga és az ő egyéni önismeretére van bízva, hogy akar-e önmagán változtatni. Továbbá rettentő fontos leszögezni, hogy minden jelenben élt programunk, történéseink keletkeztek valahol, hiszen az életünk egy folytonosság. Nem végekből és kezdetekből áll, hanem előzményekből és következményekből. Amit gyermekkorban elültetnek bennünk, az hajt ki felnőtt korunkra. És, ami kihajt, azt éljük. Így minden eseményt, ami megtörténik velünk, azt mi működtetünk, olyan programok által, ami bennünk el van ültetve.

Példánknál maradva tehát. Jelen esetben a férjen és az ő programján dolgozunk, ahol kiderült, hogy leértékeli az édesanyját, így tehát minden nőt is leértékel. Tehát a gyermekkori énje sérült az anyától, és kialakult maga a megcsalás ténye, ahol a nő sohasem tud egyenjogú lenni.

A feldolgozás után az érdemi munkában a benső gyermekkel dolgozunk tehát, ahol érzéseket tárunk fel és oldunk ki. Majd az érzések kidolgozása utána tudja főhősünk a nőt helyesen maga mellett, egyenjogúan tisztelni. Megjelenik a tisztelet a nő felé.

De mi van, ha ez nem elég? Mi történik akkor, ha sokat jelentett a kidolgozás, de még nem megnyugtató teljesen. Van még belső feszültség, esetleg még a nőkkel nincs teljesen rendben.

(Ajánlott film: Pillangóhatás első rész)

 

     III. TUDATÁLLAPOT

 

 Ez a tudatállapot az ok-okozat mélységében keresi a válaszokat. Nagyon fontos, hogy ezen a tudatalatti szinten (mert ez a mély tudat alatti szintje) meg kell barátkoznunk néhány olyan elmélettel, mint reinkarnáció. Ez a szint ugyanis az előző életek ránk hatásait tárja fel, és az onnan érkező mély gyökereket oldja ki. Fontos elmondani, hogy vannak olyan lelkek (pl: hibridek), akiknek a mély tudatalattiban rejlő okok erősebben hatnak, mint a jelen életben történő szülői és egyéb ráhatás. Ebben az esetben ezek az emberek néhány dolgot megélhetnek, tüneteik a következők lehetnek:

- elvágyódás érzése, sokszor figyelik a csillagokat, az égboltot, és érzik, hogy valamit keresnek

- test idegen érzés. Nem szeretik, nem tudják elfogadni a testüket, valahogy képtelenek ezzel megbarátkozni

- állandó keresés állapota. Keres valamit, de nem tudja megfogalmazni mit és ezért egy kirekesztett, magányos állapotba kerül (sok esetben semmilyen társ kapcsolatot nem tud kialakítani)

- úgy érzik senkivel nem találják közös nyelvet, nem tudnak a bensőjükből feljövő érzéseikkel helyesen kommunikálni itt a Földön. Cizellált, érzékeny lelki világuk.

Esetünkben tehát, olyan módszerhez kellett folyamodnunk, ahol az anyával szemben tanúsított ellenállást tovább tudjuk oldani, hiszen nem történt meg a 100%-os megnyugvás. Ehhez a feltáráshoz CSAK és KIZÁRÓLAG szakemberi segítséget vegyünk igénybe. Mi a hipnózis segítségével dolgoztunk, ahol kiderült, hogy korábbi életben is történt az anya által, olyan bántalmazás fizikailag, ami a nő irányába egy fájdalmat és megvetést generált. Az ok-okozati oldás tehát ily módon tudja segíteni a helyes programok visszaállítását.

Fontos tudni, hogy a mély tudat alatti sok esetben nagyon mélyről enged fel érzéseket, amiket lélek szinten őriztünk magunkban. Ezek a feltárások katartikus élmények tudnak lenni, és jelentősen megváltoztatják az egyén jellemét és felelősség tudatát. A legtöbb kérdés ezek után úgy hangzik: Hogyan tovább?

(Ajánlott film: A forrás, vagy A kút címen is él, illetve Felhőatlasz )

 

     IV. TUDATÁLLAPOT

 

Ez a tudat állapot az ún. TUDAT FELETTES állapot. Ebben az állapotban szintén néhány elméletünket át kell dolgozzuk, tehát nyitottá kell válnunk olyan érzékelések és tudások befogadására, ami túlmutat az anyagi-materiális felfogáson. Ilyen szint pl, hogy elfogadjuk, hogy mindannyiunknak létezik egy Tanítója, aki egész reinkarnációján keresztül kíséri, és akivel ő maga is tud kapcsolatot létesíteni. Persze itt már néhány technikát is el kell tudni sajátítani, ami segít abban, hogy mélyebben értelmezzük önmagunkat és Sorsunkat. Nem árt feltenni a helyes kérdéseket:

- Mi ennek a reinkarnációmnak a célja, miért vagyok itt?

- Milyen lehetőségeket írtam meg magamnak, és hogyan tudom megvalósítani?

- Milyen tanulási fázisaim vannak, és ki kicsoda az életemben?

Sorolhatnám a kérdéseket. De a példánk ezt jól meg tudja mutatni.

Eljutottunk odáig főhősünkkel, hogy sok mindent megértett, és képes volt mélyebb felelősséget vállalni a viselkedéséért. Természetesen sok minden megváltozott benne és ennek hatására a környezetében is. Nem érdekelték már a régi haverok anekdotái, nyugodtabb és megfontoltabban állt a világhoz. Jobban érezte a szeretteit és végre tudott bocsánatot kérni. Célja már nem a lemondás volt, hogy feladja a házasságát vagy hogy a könnyebb úton menjen, hanem a mélységek keresése, a valódi érzéseké. Meg tudta különböztetni a valódi vágyat az ilyen jellegű programoktól, és ráeszmélt arra, hogy mik a valódi értékek az életében. A következő kérdése az volt, hogy hogyan tovább? Hogyan tudja helyrehozni azt, amit helytelen programjai révén megtett, beleültetett önmaga és más lelkek világába, mint egy sebet, amiért felelős. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a tudat felettes állapotra volt szükségünk, aminek eléréséhez megtanult meditálni, és ismételten a hipnózis módszertanával dolgozva kinyílt a párbeszéd Tanítójával.

Ezzel kapcsolatosan egy fontos dolgot szeretnék idézni: a Sors mindig úgy épül fel, hogy, mit elrontottunk, arra mindig ad lehetőséget, hogy helyrehozzuk. De ezt nem biztos, hogy abban a formában, azokkal az emberekkel teszi, akiket mi szeretnénk. Ezért biztosak lehetünk abba, hogy van megoldás, de legyünk nyitottak, hogy meglássuk, hol és milyen körülmények között tehetjük jóvá.

Példánkban a megoldás a válás volt, hiszen a feleség nem akart egy ilyen kapcsolatban benne maradni. Ám a következő kapcsolatban már jóvá tudta tenni azokat, amiket elrontott, és persze a gyermekein keresztül is újat teremtett. A Sors így hozta helyre.

(Ajánlott film: Ízek, imák, szerelmek, Az utolsó szamuráj)

(Ajánlott könyv: Dr. Michael newton: Lelkünk útja 1-3., Cannon: Élet és halál között )

 

Aki a Sorsára kíváncsi, ahhoz alázat kell, megértés és meghajlás önmaga Lelke vezetése előtt.

 

Namasté

Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONT:
OKTÓBER 18. Szombat - 9.00 - Budapest

55051-307913-3_1000x1000.jpg

AKARAT-VÁGY-LÉLEKMUNKA

2014.09.26. 06:00

Egyik délután összefutottam egy kedves ismerősömmel (férfi), akit már elég régen láttam. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy mi újság a viszonylag új párkapcsolatában? Válasza megnyugtató volt, nagyjából ezek a mondatok hangzottak el:

- Összeköltöztünk, minden oké. Tervezzük a közös jövőt.

Megkérdeztem, hogy pontosan mit terveznek?

- Ami ilyenkor szokás. Család stb. Meg majd nagyobb ház.

Úgy tűnt minden rendben van, nem feszegettem a kérdést tovább.

Hanem, történt, hogy rá két napra sikerült összefutnom a férfi ismerős párjával, aki eléggé ziláltnak tűnt. Örült a jöttömnek és azon nyomban rám is zúdította a problémáit. Természetesen párkapcsolat. Az ő szájából ezek a mondatok hangzottak el:

- Összeköltöztünk, de azóta úgy élünk egymás mellett, mint két barát.

- Közös családról álmodni sem merek, mert állandóan a saját dolgaival van elfoglalva, fogalma sincs mit szeretnék, mire vágyom. Egyszóval neki jó, Engem meg nem lát, nem hall.

- Semmibe nem segít, de a legrosszabb, hogy meg sem látja.

- Álmodozik, meg magyaráz mindenről, hogy ez lesz, meg az lesz. De sehol sincs.

Végig hallgatva a dolgot, arra az álláspontra jutottam, hogy ideje megkülönböztetni a vágyat az akarattól, és leginkább a lélekmunkát megmutatni. Mert ebből a beszélgetésből világosan kitűnik, hogy kinek hol is van a fókusza valójában.

Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni mondandómat, annyit tennék, hogy az akarat egy jangi agyi tevékenység, azaz a bal agyfélteke képeinek összessége, amíg a vágy éppen fordítva, a jobboldali agy tevékenysége, azaz jin tevékenység. A két energia jelentősen eltér egymástól. A jangi agyfélteke kiáradó energiákat mozgat, ami azt jelenti, hogy az elképzeléseit (gondolatait) vetíti ki az ember képekben. Ezekbe sokszor belevetítjük félelmeinket, aggályainkat és természetesen illúzióinkat is. Az akarat tehát egy erős képi utat nyit meg elménkben, amibe jövőbeni terveinket is beletesszük. Ám ezek a tervek nem biztos, hogy aktuálisak, esetlegesen sajnos mindennemű Sorsúttal ellentétesek, vagy, ahogy esetünkben látjuk, olyan képek, amelyek alaptalanok. Az akaraterő, ha tetszik, akkor tud csak a javunkra válni, ha azzal vágyunk irányába dolgozunk, vagy annak megvalósulása érdekében. Lássuk is ezt egy példán.

Ez a példa is a való életből származik, így lehet, hogy sokaknak ismerős lesz maga a helyzet.

Nemrégiben egy olyan hölgy keresett meg, akinek párkapcsolati problémái voltak. Pontosan az volt a gond, hogy elvált 6 éve és azóta senkivel nem tud kapcsolatot létesíteni, pedig próbálkozik. Elmondta, hogy milyen úton-módon próbálja ezt, és persze elmondta azt is, hogy sorozatos kudarcai, sőt még nagyobb sérülései keletkeznek. Arra a kérdésemre, hogy miért jött el Hozzám?- azt válaszolta, mert annyira kétségbe van esve. Elkeseredett és kudarcok sorozata után, azt is megkérdőjelezte, hogy neki egyáltalán lehet-e még normális kapcsolata.

És itt a lényeg.

Amikor valamit szeretnénk az életben elérni, realizálni, akkor azt fejben, mint eredményt megteremthetjük képileg. Azonban ahhoz, hogy ezt elérjük, szükségünk van a Lélek vágyára is, hiszen a Lélek tudja az utat a célhoz. Tehát nagyon fontos, hogy az utat ne mi találjuk ki, hiszen az le van fektetve és persze számtalan akadályt hoz elénk. Ezen akadályok itt a lényeg. Bármit akarhatunk és nézhetjük a képet, a célt, ha a Lelkünk háttal áll.

Márpedig, ha a Lélek sérült, akkor bizony ellen teremt!

Ez azt jelenti, hogy az akaratunk elleni programok futnak benne, ami persze érzékelhető is, hiszen nem hogy realizálódna a képünk, hanem egyre több kudarca lesz a valóságban. Értjük már?

Mi a lényeges egy teremtésben? Hogy a lelki akadályokat hárítsuk el! Azon dolgozzunk! Csak az nyit utat és hoz majd eredményt! (Persze a Lelki tartományom kívül akadhatnak fizikai problémák is, de azt is meg kell oldjuk, ha célt akarunk realizálni.)

Térjünk vissza a példánkhoz. Ez esetben a hölgy, azért nem tudta realizálni a párkapcsolatot, mert ellen programja volt. Méghozzá a válása alatt alakult ki neki, ahol a Lélek a fájdalom miatt bezárt, nem, köszöni, de nem óhajtott több férfival kezdeni. Sőt nem is bízott a férfiakban és elutasította őket. Tehát tagadásban volt. Így nem lehet kialakítani egy párkapcsolatot.

Honnan vesszük észre, hogy ellenprogramunk van?

A kérdés azért aktuális, mert főként a férfiak (de makacs, konok emberek) esetében is tapasztalom, hogy akarnak valamit, bele lendülnek, aztán jön a kudarc és mit adnak fel? Hát persze, hogy mindent, de legfőképpen a célt. Ilyenkor mondják azt, hogy nem kitartóak, és, hogy mindenbe bele kezdenek, de aztán abba hagyják. Helytelen viselkedés. És helytelen következtetés. Nem a céllal van a baj. Hanem, hogy kos módjára csak azt nézik, erőltetik, holott a való élet meg hozza, MUTATJA, hogy van ellenprogram. Ha valami nem tud realizálódni, akkor nem kellene oda nézni, hogy esetleg melyik részem nem akarja ezt az eredményt mégis? DEHOGYNEM!

Esetünkben, ha a hölgy feltette volna magának azt a kérdést, hogy ha nem realizálódik a dolog, akkor vajon van-e olyan részem,aki nem akarja ezt mégsem? Pontosabban nem vágyik rá mégsem? És ha ezt feltette volna, meg is találja magában az ellenprogramot.

Nagyon fontos szabály, hogy MINDIG A LÉLEK DÖNT!

Ezért lelki sérüléseink, tagadásaink mutatják meg valójában, hogy mit is hordozunk magunkban. Ezen programok legelemibb jelzője pedig az életünk. Ideje az életünk eseményeit vizsgálni, hogy mi sikerül, mi nem. Mi megy lendülettel és mi nem. Ahol el vagyunk akadva, ott akarhatunk, de az kevés. Ott a Lelkünket is meg kell dolgozzuk, hogy Ő miért nem akarja. Pontosabban miért nincs vágya.

(Ha gyermeket szeretnénk, de nem jön össze. Akkor valójában nem szeretnénk. Ott lapul a sérülés valahol. És amíg nincs kioldva nem is lesz gyermekünk.)

Így, ha az akarat erre húz, a Lélek arra, rögzítsük, hogy MINDIG A LÉLEK VEZET!

Ideje hát belül dolgozni!

Namasté

Kata

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONT:
OKTÓBER 5. Vasárnap - 15.00 - Pécs
OKTÓBER 18. Szombat - 9.00 - Budapest
imbackgr.jpg

Kedves Érdeklődők!


Idén Október 2-ától ismét ÖNISMERETI TANFOLYAM indul Budapesten!
A pszichológia és spiritualizmus világának megismerése által.


Érdeklődni a lelekesszencia@gmail.com email címen lehet,
ahol részletesebben tájékoztatom az érdeklődőket!


Szép napot!
Katamaxresdefault.jpg

2011-ben az Európai Unió, minden egyes tagállamában egy kutatást végzett szociálpszichológia segítségével, amelynek témája az volt, hogy mi az az egy gondolat vagy szó, ami jellemzi az adott társadalmat. Magyarországra ennyit írt: UNIFORMIZÁLT. Ha hosszabban elolvastuk a cikket, nagyon hamar rájöttünk miért. Mit is látnak belőlünk magyarokból a külföldiek.

A nőkről ezt írták: műköröm, smink, látszatra egyedi, divatos öltözék, amely mindenkin egyforma jelenségként tűnik fel.

Férfiakról: Vállas, kiemelt testalkat, sportosra törekvő, divatos öltözék, amely mindenkin egyforma.

Tinédzserek: divat ikonok, szabad szelleműek, a leginkább uniformizáltak, egyfajta követők.

Ahogy elolvassuk a cikket, kitűnik, hogy küllemünkben minél jobban törekszünk a tökéletesre, vagy ha úgy tetszik „egyedire”(mert mindenki azt hiszi, hogy az) annál inkább leszünk tömegáru. A tömegárunak pedig a pszichológia nyelvén vagy egy nagy baja: senkinek nem kell. És itt a gond. Manapság bárhová nézünk, bármely életterületünket vizsgáljuk, a legnagyobb válságot a családok szétesése, a gyermekek önállóságra való kényszerítése, és a párkapcsolati „nem találom a másik felem” válsága tetőződik. Vajon miért?

A szociálpszichológia tökéletesen levezeti ezt a folyamatot, ami végbement Európában az elmúlt századokban, és amely következtében az európai termelő társadalom fogyasztói társadalommá alakult.

Máté Gábor pszichiáter, legfőbb munkássága a gyermekkori sérelmek feldolgozása felnőtt korban. Egy interjújában így beszél erről:

„A nagy családok szétesése valamikor a XVIII. században kezdődött, az ipari forradalom idején, a falvak eltiprásával, az urbanizációval, az emberek lélektelen munkára kényszerítésével. Nem véletlen, hogy Angliában született meg az alkoholizmus. Inni, már az antik görögök is ittak, de alkoholizmus nem volt. A mai Kínában tökéletesen látható, hogy egyetlen generáció alatt lezajlik a szemünk előtt mindaz, ami Nyugaton több évszázad alatt ment végbe.”

A nagy családok szétesése eredményezte azt is, hogy az addigi önellátó gazdaságokat, kis kerteket, és a családi együttműködésből történő állattenyésztést és növénytermesztést, azaz a termelő társadalmat szétzilálták. Nem az volt már a lényeg, hogy közös erővel megtermeljük, hogy együtt legyünk, és minden csepp energiánk benne legyen abban az ételben, amit megeszünk, hanem az, hogy minél gyorsabban, a lehető legkisebb energia ráfordítással és a lehető legkisebb idő alatt érjük el az eredményt.

Kimaradt az „ÚT”. Aminek következtében kimaradt az úton történő fejlődés, a sok tapasztalás, ami nem csak jellemformáló, de leginkább lelkünk fejlődésének alapkövei. Megszületett hát a fogyasztói nemzedék, aki már eredményt akar, de azonnalit, és követel. Nem tanult meg dolgozni érte kitartóan, nem tanult meg figyelni és együtt élni a természettel, nem tanulta meg tisztelni a munkát, a befektetett energiát, az érte szerezhető javakat, és a pénzt sem. Ezt a társadalom már elfelejti honnan jött és elfelejtette azt is, hogy nem az pénz teremti az embert, hanem fordítva! Ennek a társadalomnak a jellemzője, a szép kigyúrt férfiak, és lapos hasú dús keblű hölgyek, akik út híján, azonnali eredmények elérése érdekében (tisztelet a kivételnek) kondi teremben élik életük nagy részét, a másikat inaszakadtukig azzal töltik, hogy megfejtsék, ha olyan rettentő egyediek, és pénzük is van, miért nem találják mégsem a helyüket.

Horvátországban az idén nyáron egy áruház lánc egy fogyasztói felmérést folytatott. A génkezelt paradicsom, kontra kistermelői paradicsom ügyében. A zöldséges pultjaikon egymás mellé helyezték a génkezelt, látszatra egészséges, nagy, fürtökben lógó, teljesen egyforma paradicsomokat, illetve a kis kertekben termelt, mindenféle nagyságú, szabálytalan, piros paradicsomokat. Arra voltak kíváncsiak, hogy melyiket viszi az átlagfogyasztó. A paradicsom vásárlása után, kint a blokkal a kezükben megkóstoltatták a vevőkkel az áruikat és néhány kérdést tettek fel nekik, aminek része volt az is, hogy miért éppen azt a paradicsomot választotta, majd a kóstolás után mit gondol, jól döntött –e? Mit gondol a kedves Olvasó, mi lett az eredmény? A vásárlók 67%-a vette a génkezelt paradicsomot, majd kóstolás után, több mint háromnegyedük látta be, hogy bizony ennek a paradicsomnak nincs íze. A maradék 33% elégedetten távozott. Ők voltak azok, akik nem azt keresték, ami mű, hanem azt, ami valódi, még ha küllemében szabálytalan is volt.

Ez a kis példa jól mutatja, hogy mai magyar társadalmunk hol téved. Nem a küllemünkben rejlenek valódi értékeink, és nem a rövidebb út hoz hasznot, boldogságot, örömöket és családot. A valódi személyiség fejlesztés sok idő. Sőt, mondhatnám az egész életünk egy tanulás, ahol minden nap egy új esély arra, hogy jobban megismerjük egymást és ezáltal megtaláljuk a helyünket a világban. Aki a helyén van, csak az tud kapcsolódni azokhoz, akik ő hozzá tartoznak. Amíg önmagunk nem tudunk lenni, addig nem találjuk meg, aki minket keres. A párunkat, a családunkat.

Amíg álarcokat viselünk, amely álarcok a mindenkori divatnak és felépítésnek felelnek meg, addig nem önmagunkat éljük, hanem azt, amit a társadalom tesz velünk. Tehet, mert mi, mint valami birka csorda csináljuk. Azt hisszük, ettől a társadalom jobban elfogad majd, jobban megtaláljuk a helyünket. Az igazság azonban az, hogy csak elveszítjük önmagunk valódi céljait, énjét és jellemét. És ahogy szépen lassan elveszítjük mindezt, egyre kevésbé találjuk, akit lelkünk keres. Elveszünk a kapcsolatainkban és egyre több sérelem és szenvedés árán kell rájönnünk, sok esetben már 40-50 éves fejjel, hogy mik azok a valódi értékek, amik mentén életünk kiteljesedhetett volna. Dolgozni önmagunkon és megismerni valódi életcéljainkat az egyik legnehezebb dolog.

Ismét Máté Gábor tollából idézve: „… mi nyugatiak nagyon félünk az ősi gyökereinktől, attól, hogy nem csak racionális, intellektuális emberek vagyunk, hanem lélekkel, félelmetes mélységekkel megáldott élőlények. A kapitalista világ, ebbe beleértem a szocializmusnak nevezett államkapitalizmust is, az ego befolyása alatt áll. Az ego, ahogy mondtam, a fájdalmaktól, a valóságtól véd. Ha mélyebbre megyünk, ez az ego megsemmisül. Az ego ezért nem akarja átadni hatalmát a léleknek. Küzd ellene.”

Mégis minden ÚT befelé vezet. És ezen az úton önmagunk megtalálásával megtaláljuk párjainkat, családunkat, valódi életcéljainkat!

Mindig bent van a megoldás! Ezt ne feledjük!

Namasté

Kata

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONT:
SZEPTEMBER 14. Vasárnap - 15.00 - PécsBorsi_1.jpg

Hűségről...

2014.09.03. 10:45

„Ember nem lehet többfelé hűséges.” - mondja Popper Péter bölcsen.

Hűségről írni nagyon nehéz dolog, mint minden olyan fogalomról nehéz, amit a valóságba át kell tudnunk ültetni. Sokan mondják, hogy a hűség egy döntés kérdése. Én azonban ezt nem hiszem, és nem gondolom. Azt inkább, hogy egy életfilozófia, amely leginkább erkölcsiségben, vagy jellemben mérhető. Nagyon fontos, hogy amikor fogalmakról beszélünk, tudatosítsuk, hogy ezek a fogalmak nem köthetőek valakihez. Ezek minden ember számára életfelfogások. A hűség szempontjából, tehát leszögezhetjük, hogy teljesen mindegy ki van mellettünk, kivel élünk éppen, vagy megengedjük magunknak a hűtlenséget vagy nem. Önmagunk életszemlélete, amelyet azért élünk így vagy úgy, mert jellemünk az, amely ennek korlátokat állít.

Dragomán György (József Attila díjas magyar író) így vélekedik róla:

„ A hűség a látszat ellenére nem páros mérkőzés. Az magányos sport, olyan, mint a hosszútávfutás, nem adok-kapok. Nem hozzá vagy hűséges, hanem magadhoz, nem neki fogadtad meg, hanem magadnak. Te tudod egyedül, mit bírsz és mennyit bírsz és ehhez tényleg nincs köze senki másnak. Nem, még neki se. Itt nincsenek se rekordok, se helyezések, egyedül te tudod az eredményt is.”

És itt egy nagyon fontos kérdés merül fel, hogy vajon mi formálja a jellemet vagy teszi olyanná amilyen? És persze mi a különbség jellem és tulajdonság között? Ahhoz, hogy első kérdésünket meg tudjuk válaszolni, érdemes a második kérdés válaszadásával kezdeni.

Jellem és tulajdonság nem ugyan az. Gondoljunk csak bele kedvenc filmjeinkbe. Példának a Gladiátor megtestesítő Russel Crowe-ra. Jellemét tekintve egy családcentrikus, becsületes, kitartó emberről beszélünk, akivel a néző azonnal szimpatizál. Ám tulajdonságait nézve sajnos kijelenthetjük, hogy bizony gyilkos. Elég sok embert sikerül megölnie ugyanis a filmben, mindjárt az elején. (Vagy gondolhatunk például a whiskys rablóra. Magyarországon nem véletlenül alakult ki szimpátia az emberek egy részében iránta. Nem, nem a tettei miatt, hanem éppen a jelleme miatt.) A filmirodalomból számtalan példát lehetne felhozni, amely egészen jól megkülönbözteti a jellemet a tulajdonságtól. És jól látszik itt is, hogy a jellem maga egy életfilozófia, egy jól megérett törvényrendszer, amely minden egyes ember sajátja. Hogy ezen életszemléleteket hogyan, mi módon teszi láthatóvá a külvilág számára, tehát milyen cselekedetek, mondatok, gondolatok formájában, az maga a tulajdonság.

És persze most adja magát a kérdés, hogy mi formálja a jellemet hát? Mitől teszi az ember magát, olyan törvényi keretek közé, amely persze viselheti az erkölcs, mint szó tartalmi megnyilvánulását is, de azért érezzük, hogy ennél jóval többről van szó. Talán a méltóság helyesebb kifejezés lehet, ha éppen a hűségről beszélünk.

Erre a kérdésre számtalan válasz létezik. Legjobb megoldása maga a Lelki Evolúció. Minden ember lelki világa fejlődik. A fejlődés azért is megállíthatatlan, mert az élet olyan feladatok elé állít mindannyiunkat, nap mint nap, amelyek megoldásához meg kell látnunk magunkat és hosszú távon kell helyesen döntenünk. Ilyenek az egymásra hatás törvényei. A gyermeknevelés, a párkapcsolataink, a barátságaink, a családi kapcsolataink. Ezekben a mindennapi interakciókban, olyan lelki feladatok várnak ránk, ahol fontos tudnunk, hogy mit teremtünk hosszú távon a másik ember lelkében. (Ugye erre mondja az egyre inkább terjedő szimbolika, hogy törj össze egy tányért, majd mond neki, hogy bocsánat. Ugye nem fog összeforrni? Nem bizony. Ehhez hosszú idő kell, amíg újra össze tudod ragasztgatni a másik lelkében okozott károkat, amik tetteid, szavaid okoztak.)

Számtalan olyan fogalom van, amit ezekben a hosszú távú döntésekben, működésekben meg kell tanulnunk helyesen működtetni. A hűség ezek közül az egyik.

Így biztos lehet benne a kedves olvasó, hogy a hűség nem egy döntés, hanem egy jellem, amely jellem pedig mindannyiunkban formálódik a hosszú távú kapcsolataink során, ahol kiderülhet számunkra mit is teremtettünk a másik lelkébe.

Hogy a párkapcsolatban mit jelent hűségesnek lenni? Hiszen ez a az egyik legnagyobb kérdés.

Ezt:

„Természetesen mindig ott a kísértés, ami azt akarja mondani neked, hogy máshol zöldebb a fű. Ennek ellenére nem kellene veszendőbe mennie olyan értékeknek, mint a hűség, az őszinteség, és annak, hogy kéz a kézben haladtok. Ennek akkor is így kell lennie, ha éppen nem úgy mennek a dolgok - sőt, akkor kell leginkább!” (Sebastian Vettel német autóversenyző)

 

Namasté

Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
SZEPTEMBER 6. Szombat - 9.00 – Budapest, Gazdagrét
SZEPTEMBER 14. Vasárnap - 15.00 - Pécs

353f98ea8808416e0f1dd8b967bcb1e9.jpg

Anyám nevében

2014.08.08. 13:55

... Mert vétkesek közt cinkos, aki néma

A minap egy, olyan történetbe botlottam, ami már korábban is foglalkoztatott.
Elmesélem.

Az egyik vidéki kis község vasútállomásán a vonatra felszállt egy nő és egy férfi. Már a peronon is civakodtak, a férfi nem akart felszállni. Kinézetük olcsó és piszkos volt, feltehetően kisebbségiek. Bár a nőn ez nem látszott annyira. Beérkezett a vonat, a nő felszállt a férfi az utolsó pillanatban, nagy ordibálások közepette ugrott fel. A vonaton leültek egy középkorú nővel szemben. Kis idő múlva fészkelődések, hangos civódás hallatszott, majd a középkorú hölgy felállt és rákiabált a férfira:
- Ha még egyszer meg meri ütni a nőt, feljelentem!
Mire a válasz jött a férfi szájából tiltakozóan:
- Ez az Én feleségem!

Nem mesélem tovább. Itt a lényeg. Fele-ség. És, mert az, veri. Jogot formál arra, hogy verje azt, akit a legjobban kellene szeretnie és maga mellé emelnie.
Ahogy ezen gondolkodtam, felmerült egy kérdés, vajon miért vannak ilyen férfiak? Őket hogy nevelték? Ki volt az Anyjuk?

Ezekre a válaszokra egy ki nem adott könyvből idéznék. A címe: Anyám nevében.

A történet egy pszichológus nőről szól, aki 37 éves és bár szakmájában elismert, kiváló szakember, a magánéletében azonban üresség van. Amikor egyetlen családtagja, Édesanyja meghal, Kamilla, mert így hívják, képtelen feldolgozni a magányt, az otthontalanságot. Szakmájához fordul, számtalan terápián vesz részt, rengeteg módszertant kipróbál, de mindennek a végén azt a kérdést fogalmazza meg, hogy Ki adja vissza Anyámat?

A választ magában találja meg, ahogy szépen lassan kezd visszaemlékezni gyermekkorára, ahogy várta Őt az Édesanyja, ahogy a karjaiba zárta, és ahogy 13-14 éves korában elhagyta. Először lelkileg, majd később fizikailag is. Kamilla a 30-as évei elején talált rá újra Édesanyjára, egy idősek otthonában. Emlékeiben arra kereste a választ, mi történt az eltűnt időben? A kisgyermekkora és 14 éves kora között.
Egy speciális regresszió során kibontódtak emlékei.

Az emlékekben 13 férfi arca és neve sejlett fel. A 13 férfi mindegyike valahogy, valamilyen úton- módon bántotta Édesanyját. Volt, aki félájultra verte, Kamilla, pedig 3 évesen nézte végig, volt, aki meglopta összekuporgatott pénzét, volt, aki kihasználta gyenge testét, és volt, aki szavaival ölte meg. Kamilla Édesanyja így halt meg.
A nő a terápia végén állt az utcán, nézte a tömegeket, a sok hömpölygő tudattalan, de mégis szomorú arcot, és a végtelen ordításában eldöntötte, hogy: Visszaszerzi Édesanyját. Visszaveszi ezektől a férfiaktól mindazt, amit elvettek tőle.

Tizenhárom évnyi kutatómunka után 13 rendbeli gyilkossággal a vádlottak padján ülve a következőket mondta.

Kamilla arca nyugodt volt, ahogy a bírónő kérdezte Őt. Arca sima, tekintete már feladta. Őszintén válaszolt mindenre.
A bírónő egy fényképre intette.
- Ismeri?- kérdezte Kamillát.
- Igen. - válaszolta kedves, élettelen hangján.
- Ki ő?
- Jack. Jack Timleton.
- Mit tud róla?
- Mindent. - válaszolta Kamilla miközben bilincsben lévő csontos kezei maga előtt összefonva feküdtek, jó ideje mozdulatlan.
- Mondja el, amit tud!- intette a bírónő.

Kamilla mesélni kezdett. Elmesélte 3 éves korát, amikor Édesanyja szerelmet remélve befogadta kis lakásába a szakállas motorost. Egy rövid ideig minden rendben ment, de aztán Jacket hívta a természet.
- Anya nem tehetett semmiről. Ő szeretett. Minket. Jacket is. De ő megverte. Nem egyszer. Anya sokszor volt kék-zöld. Három éves voltam, tehetetlen. Jack volt a második, aki megölte Őt.
- Ezt hogy érti? - kérdi a bírónő, aki fegyelmezett, határozott nőnek tűnt, mégis mintha kíváncsi lett volna.
- Ha egy ember lelkét megbántod, Ő ott már nem tud szeretni. Jack, olyan lenyomatot hagyott Anyámba, ahol minden igyekezete ellenére, már nem tudott begyógyulni. Nem tudott a régi, mosolygós Anyukám lenni.

A per folytatódott. Sorra, mind a 13 férfi fényképe előkerült és Kamilla mindannyiszor elmesélte honnan emlékszik rájuk. Hosszú heteken keresztül zajlott a per, Kamilla végig őszinte és együttműködő volt. Az utolsó napon, az ítélethirdetés előtt érezni lehetett, hogy minden résztvevő megértette, ennek a Nőnek az érzéseit, de valami emberi empátia biztosan volt a levegőben. Nehéz szívvel és lélekkel álltak fel a bírónő ítélethirdetése előtt, mintha mindenki valami csodára várt volna.
A bírónő szinte hangtalanul olvasta fel Kamilla ítéletét:

ÉLETFOGYTIGLAN.

Kamilla arca meg sem rezdült. A bírónő megkérdezte Tőle, hogy bűnösnek érzi-e magát?
Kamilla ennyit mondott: - Annyira öltem meg őket, amennyire Ők Engem.

Védőbeszédében csak egy kérdést tett fel:

- Hol a jog, amely megvédi a gyermekeket? Hol a jog, amely visszaadja Anyámat? "

Namaste
Kata

 

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
AUGUSZTUS 10. Vasárnap 15.00 – Pécs

AUGUSZTUS 16. Szombat 14.00 – Nyíregyháza

mother-daughter_2.jpg

A párkapcsolat szabályai 3.

2014.08.05. 08:00

Ismerkedéstől az együttélésig

(3.rész)

 

Mint láthattuk a stabilitás szakasza után még mindig akad tennivalónk, hogy egy párkapcsolatot sikeresen „üzemeltessünk”. Továbbra is tartsuk szem előtt, hogy a „meghitt párkapcsolat hosszú fejlődési út eredménye, melynek során felfedezzük önmagunkat és a kapcsolatunk minőségét.” A legtöbb párkapcsolatban, vagy a szakaszok túl nehezek és tartanak túl hosszú ideig, ami felemésztheti a benne élőket, vagy a második legtipikusabb probléma, hogy azt hisszük, hogy a stabil párkapcsolatban (ekkor lehet már házasságban) nincs különösebb kötelességünk, a nehezén már túl vagyunk. Azonban a stabil kapcsolatnak megvannak a maga veszélyei, amik szintén végleg tönkretehetik a kapcsolatot.

 

4. ELKÖTELEZŐDÉS

 

Az elköteleződés egy olyan élethelyzet, amiben néhány tényezőt nem árt megvizsgálnunk és tudatosítanunk magunkban. Az első ilyen fogalom a

 

Felnőtté válás. A felnőtté válás fogalma nem egyszerűen a 18. életévünk betöltésével valósul meg. Pszichológiai kutatások szerint, az agy 21. éves kor alatt nem képes az önálló felelősség vállalásra. Ez azt jelenti, hogy addig, mindössze tanult felelősségünk van, amit a szülői minta alapján működtetünk, tehát nem érezzük magunkban a minket körülvevő világ igazi nehézségeit, lelki és fizikai megpróbáltatásait. Amint azonban elérjük a 21 éves kort, szinte észrevétlenül jelenik meg bennünk a világban történő élmények átérzése, súlya. Fontos ezt kiemelnünk azért, mert nagyon sok fiatal a 21 éves kori, vagy e környéki szerelmet nevezi a „nagy Ő effektusnak” és köt szinte azonnal házasságot, vagy tervez családot. Ezek a megjelenő érzések, azért hitetik ezt el velünk, mert sokkal intenzívebbek, mélyebbek és távolabbra nézőek, mint a korábbi szerelmeink. Azonban statisztikák tömkelege mutatja, hogy ezen kapcsolatok 80% (!)-a végződik válással. Bizonyára nagyon sokan önmagukra ismernek. A felnőtté válás folyamata nem köthető korhoz, de érdemes minden életre szóló döntést jóval 21 éves korunk után meghozni. A folyamatban érdemes megismerni és kipróbálni magunkat és, ami nagyon fontos, megfigyelni, hogy szüleinktől mennyire tudunk önálló, saját egyéniséget kialakító döntéseket hozni. Ezen döntéseink merre tartanak, milyen hozadékkel jelennek meg jövőnkben. És önállóságunkat mennyire tudjuk objektíven, rugalmasan és változásokban gazdagon megélni. A felnőtt lét, tehát független, alkotó személyiséget takar, amely személy képes felelősségteljesen átlátni döntései következményeit önmagára és környezetére nézve!

 

Hűség. A hűség mindig nehéz kérdés, de leginkább egy döntés. A hűség nem folyamat. Egy életfilozófia, amelyet az adott pillanatok döntései tesznek valódivá, vagy áthághatóvá. Amikor elköteleződünk, tudnunk kell, hogy párunk mely életfilozófia szerint éli életét. Ez persze nem biztosíték, de mindenképpen fontos tudnunk, hogy mely etikai normák között élhetjük a kapcsolatainkat. (Sokszor hallani nyitott kapcsolatokról. Tapasztalataim szerint ezek a kapcsolatok halálra vannak ítélve. Hallathatják hangjukat képviselőik, de életük példázza szenvedéseik sorát.) A hűség önmagunk tisztelete és etikája, annak megnyilvánulása a kapcsolatban, azaz egyszerűen nem engedem meg magamnak, hogy hazugságba, etikátlan megoldásokba keveredjek. A hűség, akkor lesz elérhető minden kapcsolatban, amikor a felek az „Én”-t fel tudják cserélni egy együttes alkotásra, azaz a „MI”-re. Ahol a kapcsolatban történő együttes fejlődésük, amit egymásnak adni tudnak, ahogy együtt mozognak a világban, ahogy együtt „lélegeznek” fontosabb lesz, mint egyedül, önmegvalósítani. A hűség a bennük élő szeretet egyik legmagasabb felelőssége.

Hellingert idézve: „Amikor szerelmes vagyok, képet alkotok a másikról, anélkül, hogy valóban ismerném. Még nem látom. Csak egy vágyképet látok, semmi mást. Amikor aztán a kapcsolat beteljesedik, lassan valóban elkezdem látni a másikat, olyannak, amilyen valójában. Ezt elfogadni, elfogadni a másikat, minden nagyságával és gyengeségével együtt, ez a szeretet. A szerelemben feltételezek valamit a másikról, olyannak látom, amilyennek én képzelem, és nem olyannak, amilyen valójában. Épp ezért a szerelemből való feleszmélés a szeretet előfeltétele. A hűségnek ebből a szeretetből kell következnie.„

Müller Péter egy előadásán azt mondta, hogy még mindig szerelmes a feleségébe 50 év után is. Mert ez a szerelem már szeretet-szerelem. A szeretet-szerelem tehát egy állapot, amely esetben nem mindent szeretünk másikban, azt elfogadjuk, de azt, ahogyan együtt működünk, a „mi” állapotát ez fölé emeljük, felbecsülhetetlen kincs.

„A szeretet képei: A szeretettel a párok különbözőképpen bánnak. Vannak, akik a kényelmes szeretet választották. Tehát a folyó partján állnak, a szeretetről alkotott véleménnyel, és a szeretet folyója, azaz a szeretet sodró áradata a lábuk előtt áramlik. Másoknak nincs konkrét elképzelésük a szeretetről. Beleugranak a folyóba, és megtanulnak úszni. Egyszerre csak a folyó a hátára emeli őket. Az ilyen szeretet bizonyosan célba ér. Vannak párok, akik a folyó két ellentétes partján állnak, a szeretetről alkotott véleményükkel, és egymásra néznek. Csak akkor jutnak közelebb egymáshoz, ha beleugranak a folyóba. Akkor kölcsönösen tarthatják egymást, és a folyó biztosabban hordozhatja őket. Ezek csak képek. Az igazi szeretet messze túlmutat rajtuk.”

Az elköteleződés szakaszában nem árt beszélni arról sem, hogy házasság vagy együtt élés, vagy mi is ennek az útja?

 

Házasság. A házasság nem vallási, de nem is holmi divatos szokás. A házasság egy olyan otthon és család teremtési szándék, amelyben a felek kinyilatkoztatják felelősségüket, tiszteletüket és hűségüket. Nem egyenlő azzal, hogy a sors kifürkészhetetlen lapjait akarjuk megmásítani. Mert azt nem lehet. De célszerű a házasságunkat ezen alapokon elindítani. Minden más értelme a házasságnak másodlagos hasznot remél, amely előbb-utóbb végérvényét veszti. Így számos házasság ellenes és együtt élő pár figyelmébe ajánlom azt az egyszerű tudat alatti kódot, ami így szól.

„Ha egy férfi és egy nő hosszú ideig él együtt, de nem házasodnak össze, tehát nem teszik meg a következő döntő lépést, ezzel azt üzenik a másiknak: Várok valakire, aki jobb nálad. Ez mélyen sérti a társat. „

A házasság nem egy papír! Ez a legnagyobb tévedés és közhely, amit mai magyar társadalmunk megalkotni bírt. A házasság egy felelősség felvállalás, egy olyan összetartozás élmény, amely arról szól, hogy megpróbáljuk egymást a szeretet kötelékében minden probléma ellenére elfogadni, szeretni, végig kísérni. A szeretet-szerelemben hinni, és hitünkért odaadóan küzdeni: EGYÜTT. Az embert ez teszi emberré! Ez teszi igazi erős lélekké.

A házasság a „MI” szentsége.

Ezen gondolatok és megértések után beléphetünk kapcsolatunk tartósságát jelentő állapotába, ahol a kedves olvasó számára egy fontos üzenetem van.

 

5. KÖZÖS ÚJRATEREMTŐDÉS

 

A közös újrateremtődés, csak közös célok, azok elérése és learatása révén valósulhat meg, ahol együtt van miért kezdenünk. Olyan, mint egy csapatjáték, amibe mindenki beleteszi azt, aki ő, és hagyja magát a változás által megmérettetni, fejlődni. Nem árt tudnunk azonban, és magunkban is rendeznünk kell, hogy mire vállalkozunk egy-egy helyzetben. Sok kapcsolat sajnos az ilyen közös utak tervezése, vagy belekezdése pillanatában válik törékennyé, és jelennek meg a két fél közötti nézet különbségek. De az is előfordul, hogy ebben a szakaszban jövünk rá, hogy mégsem ezt akartuk. Akiknél ez előfordulhat, sajnos ott már más baj van, amit korábban nem kezeltek a kapcsolatban (tudatosan lehet nem is akarták észlelni), és megjelenése „árulással” terhelt. Legalábbis ezt érezzük ebben a pillanatban. Ezért továbbra is azt üzenném mindenkinek, hogy önmagát ismerje meg mindenképpen, és dolgozzon is azon, hogy tudja sorsával együtt merre hajtja az élet.

 

„Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, a férfi és a nő csak egymásra figyel. Egymásra vonatkoztatnak. Hosszú távon azonban nem tartható, hogy két ember csakis egymást lássa, egy idő után közösen kell látniuk valami mást, valamit, ami túlmutat a kapcsolaton, és a két ember közös munkáját jelenti. A legnagyobb dolog, amit egy pár teremthet, természetesen a gyermek. A gyermekekkel teljesedik be egy párkapcsolat. Ahol ez nem lehetséges, a kapcsolat teremtő ereje valami más, értelmes és hasznos dologra irányul. Miközben a két ember közösen tekint előre, a kapcsolat is fejlődik és mélyül. A párkapcsolat bele van ágyazódva az élet továbbfejlődésébe, áramlásába és továbbhaladásába, és ezeket szolgálja. Ha ezt látjuk, könnyebben tudunk szembenézni mindazokkal a követelésekkel, amelyeket a kapcsolat támaszt velünk szemben. A boldogság az összhangból adódik, és nagy szenvedéssel, fáradsággal, válságokkal és csalódásokkal jár együtt. Ennek ellenére a mélyben mindig nagyon nyugodt, könnyed és hatalmas érzés. Az, ami felületes boldogságként kezdődik, a körülmények révén lépésről-lépésre alakul át ezzé a másféle boldogsággá. Ennek egészen más ereje van. Örök érvényű.”

Ez az állapot nem könnyed, és nem is fejetlen, vagy felelőtlen. Ebben az állapotban már, ha személyiségünk eléri ezt a szintet, nem fogunk könnyen beleszeretni akárkibe. „De sokkal mélyebb szerelemre leszünk képesek, a másik iránti tudatos elköteleződésre.”

 

Bízom benne, hogy írásommal sikerült közelebbről megismertetni egy párkapcsolat működési elvét, ahol a sors mindössze arról gondoskodik, hogy ki lépjen be és mikor. (Persze ezt is el lehet odázni.) A többi a mi dolgunk.

 

Namasté
Kata

 

Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
AUGUSZTUS 10. Vasárnap 15.00 – Pécs

AUGUSZTUS 16. Szombat 14.00 – Nyíregyháza

FDOgmQ_8cHs_1.jpg

A párkapcsolat szabályai 2.

2014.07.29. 08:00

Ismerkedéstől az együtt élésig

(2. rész)

 

Amikor a rózsaszín felhők elrepülnek, párunk „lelepleződik”, kiderül, hogy mégsem olyan, mint amit mi gondoltunk, akartunk hinni róla, akkor bizony megkezdődnek a viták, a harcok egymással. Vagy egymásért?

 

2. HARCOK EGYMÁSSAL

 

Ez a szakasz az, ahol a legtöbb párkapcsolat szétmegy, elválnak egymástól, feladják. Hogy ez térben és időben mikor következik be, az egyéni. Így egy párkapcsolat tarthat már, akár 10-15 éve is, ha ebben a szakaszban megragadtak a partnerek.

A tipikus magatartásformánk ebben a szakaszban, azaz elgondolás, hogy akaratunkat mindenképpen érvényesíteni szeretnénk a másik felett. Ismerjük biztosan ezeket a mondatokat, amik így szólnak: „valójában nem ilyen ám, de ezért, meg ezért most mégis így viselkedik”. A férfiaknál általában a „lenyomlak hadművelet” zajlik, ahol kijelentő mondatokban közlik a szeretett nővel, hogy „ez vagyok, nem tudok mit csinálni”, vagy, hogy „ne akarj engem megváltoztatni, úgy se fog menni” és ehhez hasonló mondatok. Míg a nőknél a legtipikusabb fegyverek ahhoz, hogy akaratukat érvényesítsék, a magatartásukban nyilvánul meg elsősorban. A hisztéria, a sértettség, a megbántott sírások krokodilkönnyekkel, mások a szex elvonással, vagy intellektustól függően a „beszéljük meg” verbális megoldással próbálják akaratukat érvényre juttatni.

Ezek a helyzetek minden esetben vitákat okoznak a felek között, és ezek a viták tudnak olyan mértékben elhatalmasodni, hogy kezelhetetlenné válnak. Résztvevőiknek kicsúszik a kezéből az irányítás, és végletes, visszavonhatatlan sebeket ejtenek a másikon. A konfliktusok játszmákká válnak, ahol az a cél ki szerzi meg a másik felett a hatalmat, így ki lesz dominánsabb egy kapcsolatban. Az ilyen elbillent kapcsolatok, vagy álló háborúkká válnak, vagy egyik fél (legtöbb esetben a nő) feladja, megadja magát, és néma csendben tűri tovább párja kínzó szavait. Amely kapcsolatban az egyenrangúság nem tud működni, ott megszűnik a férfi-női szerepek megléte (a kapcsolat így a pszichológia matekja szerint is) egyértelműen szét fog menni.

Hellinger így ír erről A forrás nem kérdi, merre visz az útja c. könyvében:

„A párkapcsolatok, akkor sikeresek, ha a férfi és nő elismeri, hogy különbözőek, de mégis egyenrangúak: ha egyenrangú félként néznek szembe egymással.„

„Ha egy férfi különbözik a nőtől, és a nő különbözik a férfitól, sok kapcsolatban ösztönösen arra törekszenek, hogy egy idő múlva elsimítsák a különbségeket. A férfi a maga oldalára akarja állítani a nőt, hogy olyan legyen, mint ő, vagy a nő akarja a maga oldalára állítani a férfit, hogy olyan legyen, mint ő. Ez első látásra kényelmes megoldásnak tűnik, ám bizonyos idő elteltével a kapcsolatból hiányozni fog a feszültség és az erő. Épp ezért érvelek amellett, hogy tartsuk fenn a különbségeket, és ápoljuk az eltéréseket.”

Ebből a pár sorból is kiderül, hogy a párkapcsolati harcok a különbözőségekből fakadnak, ám nem jó megoldás, ha ezekből játszmákat szülünk, és megpróbáljuk a magunk képére formálni másik felünket. A lényeg éppen az, hogy fogadjuk el benne a különbözőséget, amihez persze nagyon sokat kell önmagunkon dolgoznunk.

„Nagyon sokféle játszma létezik, melyekből akkor lehet kilépni, s az erőharc szakaszának is akkor van vége, ha kellő önismerettel rálátunk frusztrációink valódi okára, és nem engedjük, hogy a vádaskodás, a sértettség uraljon bennünket. „ HVG Pszichológia 2014/1 37.oldal

Nagyon szépen szemlélteti az a példa, amit a tányértörésről ír a szimbólumokkal történő pszichológiai irányvonal. Ebben így ír: fogj meg egy tányért, törd össze, majd mond neki, hogy bocsánat. Ugye nem fog újra ép tányér lenni? Ez a helyzet a kapcsolatokkal is. Ez a szakasz a legsérülékenyebb szakaszunk, ahol a kapcsolatok 90%-a véget ér. Szeretném jelezni, hogy ez akkor is így van, ha fizikailag nem tudnak, vagy nem akarnak (esetleg nem észlelik) ellépni egymástól. Mert az itt keletkezett sebeket nem dolgozták fel, és ezeket csak görgetik be a kapcsolatba. Még hosszú távon is a vagdalkozások központi témája egy-egy ilyen „eltört tányér”.

 

Továbbra is ajánlom a kedves olvasó figyelmébe az önismereti képzéseken kívül, az EMK (Erőszak Mentes Kommunikáció) módszertanát, és hogy sok figyelmet szenteljenek a kölcsönös tiszteltre és a végletes mondatok elkerülésére.

 

Ha párkapcsolatunk túléli ezt a szakaszt, akkor következhet a stabilitás időszaka.

 

3. STABILITÁS

 

A stabilitás időszaka, bár jóval könnyedebb, mégis jó néhány tanulási fázisa van. Az első ilyen tanulási fázis, az egyformaság elkerülése. Biztosan mindenki látott már olyan családokat, ahol a férfinak (férj) és nőnek (feleség), de sok esetben még a gyermekeknek is egyforma a tréningje, vagy a frizurája, esetleg rengetek egyforma nézettel élnek. Ha korábban ismerte volna őket valaki külön-külön, akkor látta volna, hogy nagyon különböző véleményeik voltak, állásfoglalásaik eltértek egymástól, egyéniségük még megmutatta magát. Nagyon fontos ebben a szakaszban, hogy az egyformaságot ne keverjük össze az összecsiszolódással.

Az összecsiszolódás megtartja ugyanis a személyiségünk egyéni vonásait, gondolataink és tetteink szabadságát, amelyről legfeljebb felelősségünk teljes tudatában mondunk le, bizonyos magasabb célokért. Ilyenkor válhat a „MI” fontosabbá, mint az „ÉN”. De ez egy önként megélt változás. Az egyformaság azonban más. Az egyformaság elvtelen, felelőtlen és személytelen. Ebben az esetben a cél az volt, hogy eredményt érjünk el a kapcsolatban, amely eredmény a külvilág számára látható. Ez egy kifelé demonstrált „tökéletes kapcsolat”, amely legtöbb esetben meghalasztja résztvevői egyéniségét. A kapcsolatokban az eredmény elérése éppen az úton történő különbözőségek elfogadásán alapszik.

Hellingert idézném ismét:

„Az egység szó, csak akkor értelmezhető, ha létezik különbözőség is. A különbségek egységének legszebb képe egy emberpár. Hiszen nemigen lehet elképzelni különbözőbbet, mint egy férfi és egy nő. Ez a kép a véleményem szerint az egész természetre vonatkoztatható, hiszen a különbségek együttműködnek, és egy nagyobb egységet alkotnak. Ha megfigyeljük ezt, világossá válik, hogyan sikerülhet a szeretet egy párkapcsolatban: ha a különbségek különbségek maradnak, és mégis egységet alkotnak. Ezt a mély egységet egymás különbözőségének az elismerése hozza létre. Ha elsimítjuk a különbségeket és eltéréseket, nem egységet kapunk, hanem egyformaságot. Ám ennek kevés teremtő ereje van. Csak az ellentétek közötti feszültség tud létrehozni valami újat, egy harmadikat.„

Képzeljük el, hogy mi sárgák vagyunk, párunk kék. Ezek különböző színek. Ebből a két színből tehetjük azt, hogy mindketten kékek, vagy sárgák leszünk, így megteremtjük az egyformaságot. Ami röviden egyenlő is azzal, hogy valamelyik fél megadta a másiknak magát. Így a kapcsolat azon túl, hogy számtalan sebet hordoz magában, fejlődni sem fog tudni, mert nincs benne új szín. Ám, ha a két színből megteremtjük a zöldet, akkor valami újat hoztunk létre ketten, oly módon, hogy közben elismertük, sőt tisztelni kezdtük egymás különbözőségét. Ezzel a közös elismeréssel megnyitottuk az utat a közös út felé. Eddig a pillanatig ugyanis mindössze magunkat tettük próbára a másik tükrében, és próbáltunk oly mértékben fejlődni, hogy stabillá tudjunk tenni egy párkapcsolatot a szeretet, szerelem oltárán.

 

Namasté
Kata


Egyéni konzultáció: lelekesszencia@gmail.com
Ide várom minden kedves útkereső, érdeklődő levelét, kérését.

CSALÁDÁLLÍTÁSI IDŐPONTOK:
AUGUSZTUS 2. Szombat 9.00 - Buda, Gazdagrét

12-chom-sao-oan-trach-nguoi-khac.jpg

süti beállítások módosítása