Avagy a gyermek nevelés alapszabályai….

(1.rész)

 

Bármely szülőt megkérdezném ma, hogy szereti -e a gyermekét? – azt mondaná, persze. Bármely szülőnek azt mondanám, nem szereti jól a gyermekét, természetesen felháborodna. Ezzel a jelenséggel minden terapeuta találkozik, és vált ki a szülőkből sok esetben flegma ellenszenvet, és kéretlen mondatokat. Főként azon szülők teszik mindezt, akiknek gyermeke valamely szélsőséges magatartást mutat, vagy valamely fejlődéssel kapcsolatos idegrendszeri problémával, esetlegesen szervi problémával, vagy befogadó készségben megmutatkozó funkcionális betegséggel küzd. Ezeket a „betegségeket” ismerjük, már szinte „normatívává” növi ki magát. Nem is a szindrómák jelensége a lényeg, hanem hogy miért alakult ki a gyermeknél, és természetesen az, hogy hogyan kell kezelni. A jó gyermek pszichológusok már régóta tudják, hogy nem a gyermeket kell kezelni, hanem mindenképpen a szülőket. Akik a „nem jól szeretem” magatartással idéznek elő számos félelmet, betegséget (fizikait is) saját legféltettebb kincseikben, a gyermekekben.

Így a teljesség igénye nélkül néhány olyan alapszabályra hívnám fel a figyelmet, amely segít abban, hogy jól megértsük, gyermekeink miként is viselkednek és élnek meg szituációkat.

 

1. Mit is jelent felelősséggel szeretni?

 

A felelősség azt jelenti, hogy minden kimondott szavammal és tettemmel azon pillanatban, amikor azt megteszem, tisztában vagyok vele, hogy a másikban mit okozok. Szándékom is az, hogy szavaim következményét, vagy tetteimét beépítsem a másik viselkedésébe, hassak rá, oly módon, hogy a másik fél ebből táplálkozzon.

Ez röviden annyit tesz, hogy a szülő minden egyes pillanatban tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit indít, okoz a gyermek fejlődésében a szavai, tettei által. Ahhoz azonban, hogy ezt mi biztosan tudjuk, nem árt tudni azt sem, hogy a gyerekek hogyan is épülnek fel, miként élik  meg a világot.

 

2. Hogyan működnek a gyerekek?

 

Itt számos alaptétel felsorolására lesz szükségünk, de talán egy történettel kezdeném.

Magyarországon él egy gyermek pszichológus hölgy, aki szakmájában igen elismert, hatékony munkát végez. Egy interjújában elmesélte, hogy 22 éves korában egy kislány gyermeket hozott a világra, teljesen egészségesen. A férfi, akitől a gyermek született a terhessége első szakaszában elhagyta őt. Ez számára akkora törést okozott, hogy  kislányát az első pillanattól kezdve nem kívánta, nem szerette. Ellátta őt a mindennapokban, tisztába tette, de már nem etette őt anyatejjel, megtette mindazt, amit elvárt tőle a védőnő, illetve a társadalom, de szeretni nem tudta. A kislány 13 évesen halt meg, testi és értelmi fogyatékkal szívinfarktusba. (Holott egészségesen jött a napvilágra.)  A hölgy azóta foglalkozik olyan szülőkkel, akik főként elválásuk miatt nem tudják szeretni a gyermekeiket, mert a bosszú és saját sérelmeik felülkerekednek a gyermek iránti érzelmeik felett. Érdemes végiggondolni…

 

Kezdjük az alaptételekkel:

 

Az APA és ANYA szerepe és élete a gyermeken belül

 

Képzeljük el, hogy az Anya egy piros korong, az APA egy kék korong. Ha ezt a kettőt összevegyítjük a gyermekben, akkor a gyermek maga úgy fog kinézni, hogy egyik fele kék, tehát APA, másik fele piros, tehát ANYA. Így, amikor a két szülő esetlegesen egymást bántja, legyen ez egy kisebb veszekedés is, akkor a gyermek egyik felét bántjuk. Ezt azért érdemes nagyon megjegyezni, mert sajnos a magyar válási szokások olyan mértékben irányulnak arra, hogy a gyermeket vagy egyik, vagy másik szülő a fel nem dolgozott sérelmei miatt a másik szülő ellen neveli, hogy a gyermek saját magát kezdi el nem szeretni, azáltal, ha kényszerítve van arra, hogy válasszon a szülei közül, hogy kit szeressen. Erre kényszeríteni, befolyásolva nevelni, manipulálni egy gyermeket, az egyik legnagyobb lelki teher a gyermek számára. Ő ugyanis, ha nem szeretheti APÁT, vagy ANYÁT, akkor magából vág le egy darabot.

Ebből következik, hogy a gyermek akkor lesz egészséges, ha szeretheti a piros korongot, ANYÁT és a kék korongot is APÁT. Így önmaga teljességét szeretheti.

Soha ne hozzuk a gyermeket olyan helyzetbe, hogy választani kelljen szülei között!

 

REFLEKTÍV viselkedés

 

A gyermekek reflektíven viselkednek. Ezt azt jelenti, hogy azáltal határozzák meg önmagukat, hogy milyen visszajelzéseket kapnak a külvilágtól. A legalapvetőbb külvilági tényező természetesen számukra mindig a vérségi alapok lesznek, tehát az APA és az ANYA viselkedése, mondatai, ami alapján a gyermekek 11-12 éves korukig (kistinédzser kor), a következő négy mondatot szűrik le magukról.

- Mennyire vagyok szerethető?

- Mennyire vagyok elfogadható?

- Mennyire vagyok elismerhető?

- Mennyire vagyok méltó? (Itt a méltó alatt a tisztelet, a jogaim a boldog léthez, örömökhöz, szabadsághoz, önálló gondolatokhoz...stb. értendő)

Ezt a gyermeki fejlődésben EMOCIONÁLIS ALAPNAK nevezzük, ami minden felnőtt személyben a leggyakrabban előforduló önbizalmi problémák gyökere.

A kistinédzser kor a leginkább tükrözi, hogy ezen mondatok a gyermeknél nem alakultak ki. Leggyakoribb tünete az önvád. (Főként megint elvált szülők gyermeki esetében.)

„Sokszor a végletekig nő bennük a kisebbrendűségi érzés, amivel nem tudnak mit kezdeni. Kedvetlenné válnak, motivációjuk szinte minden irányban –tanulás, játék - csökken. Állandóan a televíziót bámulják, vagy a számítógépen lógnak, de se nem tanulnak, se nem játszanak, se nem barátkoznak.”  (részlet Cziegler Orsolya: Olvasóra várva c. írásából.)

Azokban a gyermekekben, akiket elhagytak egy új kapcsolatért (vagy ez él a gyermek fejében), azokban mindenképpen felmerül, hogy valamit nem jól csináltak. Ez a reflektív viselkedés lényege.

 

ÉRZELMEIK JOGOSSÁGÁNAK legalapvetőbb TISZTELETE

 

Gyermekeinket, csak akkor tudjuk abban segíteni, hogy kifejezzék és kezeljék az érzelmeiket, ha mi magunk is képesek vagyunk az érzelmeinket kifejezni és kezelni helyesen. Ennek legalapvetőbb formája az a nyitottság, asszertív kommunikáció, amely lehetővé teszi számunkra, hogy érzelmeinket felszínre juttassuk, oly módon, hogy azzal érdemben foglalkozunk.

Erre a legjobb példa az a kép, amikor ugyan azt a levest kóstoljuk meg mind a ketten. Egyikünk azt mondja sós, másikunk azt, hogy csípős. Ebben a helyzetben felesleges lenne, sőt egyenesen butaság megkérdőjelezni, hogy milyen érzete van a levesre a másiknak, hiszen ő érzékeli. Ugyan ez történik a szituációinkban, ahol gyermekünk másként élhet meg minden hozzá érkező helyzetet, mint mi azt gondolnánk vagy szeretnénk, hogy megélje. Így érzéseit minden alkalommal JOGOSNAK kell tekinteni, és ezt a jogosságot, ha nem is engedhetünk neki, akkor is tisztelettel kezeljük. Ebből gyermekünk érzi a fókuszban való élet szerethetőségét!

 

KÖVETKEZETESSÉG

 

A következetesség által elsősorban azt tanulja meg gyermekünk, hogy bármi történik is, a határok ugyanott vannak. Ez nem csak korlátokat szab viselkedésében, hanem a biztonság érzetét is erősíti. Hiszen ismét a szülő fókuszt érzi magán. Ennek a pszichológia a 80-20-as szabályt tartja a leghatékonyabb módszertanának. Azaz 80%-ban mindig kövessük a felállított szabályainkat, és mindössze 20%-ban térjünk el ettől, ezt is akkor, ha erre valamilyen különleges helyzet visz rá. Ilyenek például a szünetek, a gyermek betegsége..stb.

(1.rész vége)

 

Ajánlott könyv:

Susan Forward: Mérgező szülők

madres-da_inas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekesszenciak.blog.hu/api/trackback/id/tr977164113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása